Roppant fontos győzelmet szerzett a Kapusta-csapat

A hétfő délelőtti edzésen a dunaújvárosiak védője egy jókora bombát küldött a kapu felé, a korong azonban a háló helyett a plexin landolt, amely rögvest megadta magát. Kár, hogy a Kapusta-csapat első ellenfele, a brit válogatott tagjai mindeközben a szállodában pihentek, mert a látvány biztosan megriasztotta volna őket. Ehelyett…
No igen. Alaposan belekezdtek a szigetországiak, és bizony az első öt percben csak kereste önmagát a magyar együttes. Tegyük hozzá, hogy nem is nagyon találta… A kék mezesek a tőlük megszokott kellemetlen stílusban kezdtek, harcoltak, minden egyes korongért meg kellett küzdeni, és az a gyömöszölés sem volt mindennapos, ami Budai kapuja előtt ment.
Meg is lett az eredménye: a negyedik percben Dixon lőtt be egy korongot a tömegbe, Budairól lepattant a pakk, Ward pedig a fekvő kapus mellett becsúsztatta a hálóba.
A gyors gól egy időre megfogta a mieinket, akik csak elvétve tévedtek át a másik térfélre, és akkor is inkább csak ijesztgették Watkinst, mintsem komolyan próbára tették. A kilencedik percben csak hajszál hiányzott az újabb brit találathoz: a kettős emberelőnyben lévő ellenfél 18-asa, Colin Shields vélhetően maga sem tudja, hogy az élesen belőtt korongot miként tudta egy méterről a kapu mellé tessékelni. Mindenesetre jól jött a szívesség, amely valamelyest magához térítette a mieinket, akik a 12. percben egy szemre is tetszetős akció végén egyenlítettek: Peterdi a palánk segítségével indította Vast, ő mértani pontossággal tálalt a középen egyedül érkező Ladányi elé, aki elemi erővel bombázott Watkins mellett a kapuba.
Na végre…!

Nemcsak a gól miatt. A játék ugyanis ettől kezdve alapvetően megváltozott, egyre inkább a villogó második sor vezérelte magyar válogatott vette át az irányítást. Az első játékrészben még néhány Ocskay-lövés (ha legalább az egyik kísérlete olyan igazán ocskays lett volna…), Palkovics-szóló, no meg Ladányi-passz jelezte, hogy a rossz kezdés már a múlté. ---- A második etap egy Ocskay-helyzettel indult, nem sokkal később pedig már érkezett a menetrendszerű Ladányi-gól: megintcsak Vastól kapott pontos pakkot, az első lövését még védte Watkins, az újrázás azonban a hálóban landolt. Nem sokkal később kis híján emberhátrányból is sikerült betalálni, előbb Sille, azt követően pedig Tőkési, Ladányi, majd Vas is mattolhatta volna a teljes brit védelmet.
Fájó, de a sakknál tovább egyikük sem jutott…
Mind élvezetesebbé vált a Kapusta-csapat játéka, ám hiába jöttek a látványos támadások, a helyzeteknek nemcsak a sora, hanem a tömkelege maradt kihasználatlanul. Pedig nem ártott volna a jobb koncentrálás, hiszen a hokiban egy gól előny nem előny. Ez különösen akkor jutott az ember eszébe, amikor a 36. percben a britek hosszú idő utáni első valamirevaló támadásának végén csak Ward és Budai magánügye volt az egyenlítés kérdése. Szerencsére a fehérvári kapus ezt az egész magyar csapat közügyének tekintve hárított. ---- De még ez a jel sem volt elég, a harmadik harmad elején ennél is nyomatékosabb jött: Thorton kettős emberelőnyt kihasználva lőtt Budai mellett a kapu jobb oldalába. Ôszintén szólva Lauff játékvezető nem nagyon kedvelte a mieinket, pedig Dusan Kapusta a meccs előtt kifejezetten örömmel vette tudomásul, hogy honfitársa fújja majd ezt a meccset. Ehhez képest…
A kiállítási arány sok mindent elárul. Az egyenlítő találat után felpörögtek az események. Az 53. percben Szélig a kék vonalról bemutatta a lövést, majd azzal a mozdulattal a kapu előtt egyedül álló Kovácshoz passzolt, aki rendkívül higgadtan emelt Watkins fölött a kapuba.
Eldőlt. Vagy mégsem? Az 59. percben Lauff ismét "megtalálta" a magyarokat, ezúttal Tőkésit küldte a büntetőpadra, Clarke pedig újfent egalizálta az állást.
74 másodperc volt hátra…
Utolsó rohamra indult a magyar csapat, Gröschl kerülte meg Watkins kapuját, mesterien tálalt Palkovics elé, és a fehérvári szélő 54 másodperccel a lefújás előtt a jobb sarokba emelt.
Elképesztő végjáték…
A britek a bedobás után megszerezték a korongot, majd a kapus helyett is mezőnyjátékost küldtek a jégre. Horváth valahogy összekaparta a pakkot, Peterdihez passzolt, az újvárosi csatár pedig a pálya középső harmadából tökéletes pontossággal lőtte ki a jobb alsó sarkot.
5–3! Biztos, ami biztos, Palkovicsot még leküldte a végén Lauff, de ez már mit sem befolyásolt: győzelemmel mutatkozott be a Kapusta-csapat, mégpedig egy nagyon fontos győzelemmel. A meccs alakulása viszont egyértelműen igazolta, hogy nem véletlenül adta meg magát Tokaji lövésénél az a plexi: tényleg jó erőben van a csapat… ---- Elégedett-e a csapat nyitónapi játékával? – kérdeztük a magyar válogatott szövetségi kapitányától, Dusan Kapustától.
– Nehéz mérkőzésre számítottunk és az is volt. Mindjárt az elején hátrányba kerültünk, onnan kellett talpra állnunk, ami sikerült. A második harmadban nagyon sok helyzetet kihagytunk, ami a végén majdnem sokba került. Összességében elégedett vagyok, jól játszottunk, és remélem, a folytatásban még jobbak leszünk.

Minek tudja be az utolsó percbeli összeomlást és a vereséget? – fordultunk Chris McSorleyhoz, a britek mesteréhez.
– Ismét bebizonyosodott, hogy a magyarok a mumusaink, miként az elmúlt években, most sem tudtuk legyőzni őket. Sokat számított, hogy míg az övéké egy olajozott gépezet, addig nekünk nem nagyon volt módunk együtt készülni.