Budai: Ez pályafutásom csúcsa

De arra bizonyára senki sem gondolt, hogy az amúgy a házigazda jogán pályára lépő Alba Volán-FeVita nem elégszik meg a számára előzetesen kiosztott pofozógép szerepével: a Dinamo Moszkva ellen ugyan csak egy harmadig voltak partiban az albások, a későbbi győztes HKM Zvolen együttesét viszont már alaposan megszorongatták, a végére pedig jött a csattanó, a Milano Vipers elleni 2-1-es győzelem, s ezzel a torna harmadik helye. Egyértelműen kijelenthető, hogy klubszinten ez volt a magyar jégkorongsport történetének eddigi legnagyobb sikere, amelyet ráadásul még egy különdíjjal is sikerült megfejelni, ugyanis a háromnapos esemény legjobb kapusának Budai Krisztiánt választották meg. Az Alba Volán válogatott hálóőre egészen fantasztikus társaságba került, amikor a különdíjakat adták át: a legjobb hátvéd a Montreal Canadiens színeiben négy NHL-es idényt lehúzó Andrej Markov, a legjobb csatár a St. Louis Bluesnál, a Phoenix Coyotesnál és a Philadelphia Flyersnél összesen hat szezonban szereplő Michal Handzus, a torna legértékesebb játékosa pedig a Detroit Red Wings színeiben Stanley-kupát is nyerő Pavel Dacjuk lett.

- Egyszerűen nem akartam elhinni, hogy ott állok - emlékezett vissza a vasárnap estére Budai Krisztián. - A Zvolen-Moszkva mérkőzés vége előtt öt perccel szóltak, hogy menjek, mert a díjátadásnál nekem is jut némi szerep. Nem tudtam mire vélni, aztán amikor megmondták, hogy én lettem a torna legjobb kapusa, rendkívül boldog lettem. Csodálatos érzés volt, hogy ilyen játékosok mellett állhattam ott a jégen.
- Ha önt kérdezik, kinek adta volna ezt a díjat?
- Erre nehéz válaszolni, mert szerintem minden csapatban nagyon jó kapusok védtek. ---- - Anélkül, hogy ünneprontó lennék, nem érzi úgy, hogy a döntésben a hazai pálya is segített?
- Nem tudom, nem voltam ott, amikor határoztak, igazából azt sem tudom, hogyan történik az ilyesmi, meg, hogy ki vagy kik döntenek egyáltalán. Azt tudom, hogy nagyon-nagyon jó volt Krizan, a zólyomiak és Jeremenko, a moszkvaiak kapusa, de nem hiszem, hogy érdemtelenül kaptam volna a különdíjat. Bármenynyire is Székesfehérvárott voltunk, elképzelhetetlennek tartom, hogy olyannak adjanak egy ilyen kupát, aki nagyon nem szolgált rá.
- Szerintem ezzel mindenki egyetért. Tudja, hogy hány lövést kapott a három mérkőzés alatt?
- Huh… Pontosan nem, de nagyon sokat, az biztos. Éreztem…
- Segítek: százhatot. Éppen huszonhattal többet, mint Eriksson, a milánóiak svéd kapusa, a többieket pedig még annál is kevesebbet tesztelték.
- Hát igen, már a torna előtt felkészültem arra, hogy nagy nyomás alatt állunk majd, hogy sok lövést kapok. E tekintetben semmiféle meglepetéssel nem szolgált ez a hétvége. Az egész csapat nagyon odatette magát, erőn felül teljesítettünk. Még a Dinamo Moszkvával szemben is, pedig egy nyolcast kaptunk.
- Azon a meccsen született néhány elkerülhető gól. Lehet, hogy túlságosan is tisztelték az ellenfelet?
- Egy harmadig jól tartottuk magunkat, aztán az oroszok egy-két szerencsés találattal elhúztak, s akkor már minden eldőlt. Egy kicsivel talán lehetett volna szorosabb az a meccs és akkor megúszhattuk volna, mondjuk, négy nullával. De nem gondolom, hogy túlságosan tiszteltük volna a moszkvaiakat, ugyanis igyekeztünk nem foglalkozni a nevekkel, megpróbáltunk úgy hozzáállni az ellenfelekhez, hogy ők is csak jégkorongozók.
- A második napra ez már sokkal jobban sikerült, és ezt nem csak az eredmény mondatja a kívülállóval, hiszen játékban is partiban voltak a zólyomiakkal…
- Nagyon bíztunk abban, hogy megszorongathatjuk őket, az edzőnk is igyekezett erre felkészíteni bennünket. Elmondta, itt az alkalom, hogy olyan eredményt produkáljunk, amelyre már nemzetközi szinten is felfigyelnek. Borzasztóan kellett koncentrálnunk, mindannyian a száz százalékot hoztuk ki magunkból, és ezzel sikerült is meglepnünk a Zólyomot.
- Olyannyira, hogy még a pontszerzéstől sem álltak messze. A meccs után az öltözőben milyen volt a hangulat? Bosszankodtak?
- Azt azért nem mondanám, de megbeszéltük, hogy egy kicsivel több szerencsével akár még nagyobb bravúrt érhettünk volna el. Viszont azzal tisztában voltunk, hogy a két csapat között ennél nagyobb a különbség. Ez a szerencsedolog fordítva is igaz, ugyanis ha Fortuna egy kicsivel jobban melléjük áll, sokkal biztosabban nyernek. Szóval örültünk, nagyon örültünk annak a szoros eredménynek, de azért megpróbáltuk reálisan nézni a történteket.
- A Milano ellen mit súgott a realitásérzékük?
- Azt, hogy akár nyerhetünk is. Miért ne nyerhetnénk, különösen az előző napi teljesítményünk alapján? Persze alapvetően nem mi számítottunk esélyesnek, de szerintem benne volt a levegőben a meglepetés. A hangulat fantasztikus volt, mi pedig szinte eufórikus állapotban játszottunk.
- A kapuban pedig volt egy "legyőzhetetlen" Budai Krisztián…
- Nem tagadom, tényleg jól ment.
- Mi kell ahhoz, hogy egy kapus ennyire elkapja a fonalat?
- Nálam elsősorban az, hogy az elején legyen három-négy olyan lövés, amelyet megfogok. ---- - "Csak" ennyi?
- Sokszor nem könnyű, higgye el. Pláne, hogy az ilyen meccseken tényleg nagy a nyomás rajtunk, a szokottnál sokkal több lövés jön a kapunk felé. Egymagam kevés is lennék, a többiek emberfeletti teljesítményére is szükség volt, hogy az álomból valóság váljon, hogy ezt a világraszóló sikert elérjük. Mert szerintem erre az eredményre mindenhol felkapják a fejüket. Ôszintén szólva még most sem tudom elhinni, hogy egy ilyen rangos nemzetközi kupasorozat döntőjében játszhattunk és végül a harmadik helyet szereztük meg.
- Most, hogy testközelből láthatták az NHL-es sztárokat, mi a véleménye: miben jobbak, mint a magyarok?
- Gyorsak, sokat és rendkívül pontosan lőnek mindannyian. Itt nem az volt, hogy van egy-két jól lövő játékosuk, és csak rájuk kell figyelni, ugyanis ez mindegyikükre igaz.
- Utolérhetőek?
- Amennyiben a feltételek idehaza is ugyanazok lennének, akkor egészen biztosan. Ha itt is lenne minden kisebb városban is legalább egy fedett jégpálya, ha több tízezer gyerekből lehetne válogatni, akkor mi is képesek lennénk ugyanezen a szinten játszani. Mert tehetségek nálunk is vannak, amit az elmúlt években már sikerült is bebizonyítanunk. Remélem, hogy a továbbiakban is így lesz, hiszen nagyon nehéz és fontos hónapok előtt állunk: februárban a válogatott játszik négyes tornán Budapesten a szlovákok, a kanadaiak és a németek ellen, áprilisban pedig Debrecenben lesz a divízió-1-es világbajnokság.

Nincs megállás, újabb feladatok jönnek

- Tényleg, hogy lehet ez bírni energiával?
- Kell. Elértünk már arra a szintre, hogy ne okozzon problémát számunkra, ha egy idényben hatvan-hetven tétmeccsen kell pályára lépnünk.
- Azért néha nem árt egy kis pihenő…
- Most kaptunk két és fél napot. Több nem fér bele, mert a jövő héten már Interliga-elődöntőt játszunk.
- Magasra került a léc, s nemcsak a csapatnál, hanem önmagával szemben is. Lehet tartani ezt a szintet?
- Nagyon bízom benne, hogy igen. Ez a fantasztikus siker most mindannyiunkat feldobott, ebből lehet tovább építkezni. Persze személy szerint nekem is csodálatos élmény volt a három nap és ráadásként ez a szép kupa, amelyet a legjobb kapusként kaptam.
- Hová kerül ez a serleg? Megtalálta már a helyét?
- Az biztos, hogy központi helyre. Ilyen szintű tornán egy bronzérmet és egy ilyen díjat begyűjteni… Magyar kapus ennél többről nem is igen álmodhat.
- Ezek szerint ezt tekinti eddigi pályafutása csúcspontjának?
- Igen. Már csak azért is, mert ez a legújabb szerzeményem…