Satan, Országh és a többiek…

SZŰCS MIKLÓSSZŰCS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2005.02.01. 21:38
Címkék
Ahogy közeleg a Pannon GSM-torna február 11-i rajtja, úgy tisztul a kép, s válik egyre egyértelműbbé, hogy szenzációs, Magyarországon még soha nem látott színvonalú hokiünnepnek adhat otthont a Papp László Budapest Sportaréna.
Arról már korábban beszámoltunk, hogy a német válogatott keretében öt játékosnak van NHL-es múltja, s közülük Marco Sturm All Star-gálán is szerepelt, most pedig - a három vendégcsapat közül másodikként - a szlovákok fedték fel kártyáikat. Frantisek Hossa szövetségi kapitány kihirdette a Budapestre utazó együttese névsorát, amelyben - tessenek megkapaszkodni! - 14 (!) NHL-es hokis kapott helyet, ráadásul 13-an tagjai voltak a 2002-ben világbajnoki címet szerzett gárdának.
"Nagyon erős ellenfelek várnak ránk a magyar fővárosban, s ezt a válogatásnál is figyelembe vettem - nyilatkozta Hossa. - Igyekeztem a korábban már megszokott elvet is figyelembe venni, miszerint azoknak adok lehetőséget, akik ebben az idényben kevesebbet játszottak a válogatottban, de volt olyan, akire azért nem számíthattam, mert a klubedzője nem javasolta a szereplését."
Persze azért nem kellett aggódnia Hossának, mert így is volt kikből válogatnia: mivel az ismert okok, az elhúzódó bértárgyalások miatt az NHL még mindig nem indult el, ezért a szakember a rendkívül gazdag szlovák jégkorongsport színe-javából válogathatott. Így például helyet kapott az együttesben Miroslav Satan, aki kétszer, 2000-ben és 2003-ban is szerepelt a tengerentúli All Star-gálán, 1999-ben döntős volt a Buffalo Sabresszel, 2002-ben pedig vb-aranyérmet nyert hazája válogatottjával. Rajta kívül Josef Stümpel, Vladimír Országh, Lubomir Visnovksy, Ladislav Nagy és Lubos Bartecko tekinthető nagyon jó NHL-es játékosnak, de Rastislav Stana, Martin Strbak, Radoslav Suchy, Ivan Majesky, Peter Smrek, Ivan Ciernik, Branko Radivojevic és Marcel Hossa is játszott már a világ legerősebb küzdelemsorozatában, az észak-amerikai profiligában. Utóbbi játékos a szövetségi kapitány, Frantisek Hossa kisebbik fia, és testvére az NHL-ben az egyik legjobb csatárnak számító Mariannak, aki ezúttal nincs a szlovák keretben. Az sem érdektelen, hogy Satan, Stana, Strbak, Visnovsky, Smrek, Stümpel, Országh, Nagy, Bartecko, valamint Ladislav Cierny, Robert Petrovicky, Peter Pucher és Rastislav Pavlikovsky volt tagja a 2002-ben Svédországban világbajnoki címet szerzett csapatnak.

Miroslav Satan végre a budapesti közönséget is elvarázsolhatja
Miroslav Satan végre a budapesti közönséget is elvarázsolhatja
Miroslav Satan végre a budapesti közönséget is elvarázsolhatja
Bár Frantisek Hossa szerette volna, de Zigmund Pálffy nem vállalta a szereplést, mivel a 32 esztendős csatár azt tervezi, hogy a válogatottban többet nem lép jégre.
"Pálffy nagyon jó hokis, remélem nem végleges a döntése, erről még mindenképpen beszélni szeretnék vele" - reagált a szlovák szövetségi kapitány, aki azt is elárulta, hogy például Demitru és Handzus a klubedzőjük kérésére maradt ki az utazó csapatból. Ugyancsak nem jön Budapestre a zsolnaiak kapusa, Igor Murin, aki most felmentést kért Hossától, hozzátéve, hogy a világbajnokságon már szívesen a válogatott rendelkezésére áll. Ezt a szövetségi kapitány sem hagyta szó nélkül: "Majd én eldöntöm, hogy kit hívok meg az ausztriai világbajnokságra készülő csapatba…"
A Pannon GSM-tornán egyébként várhatóan három jubilánsa is lesz a szlovák együttesnek: Miroslav Satan Budapesten ünnepelheti majd a 100., míg Vladimír Országh és Rastislav Pavlikovsky az 50. válogatottságát.
A február 11-től 13-ig tartó esemény harmadik résztvevője a kanadai válogatott lesz, de azt még mindig nem lehet tudni, hogy a tengerentúliak milyen csapattal jönnek, ugyanis - mint elmondták - ez a folyamatosan zajló NHL-es bértárgyalások függvénye. Ígéretük szerint néhány napon belül ők is keretet hirdetnek.

A Pannon GSM-tornán részt vevő szlovák válogatott kerete
Kapusok: Karol Krizan (HKM Zvolen), Rastislav Stana (Södertälje)
Védők: Ladislav Cierny (HKM Zvolen), Martin Strbak (CSZKA Moszkva), Lubomír Visnovsky (Slovan Bratislava), Radoslav Suchy (Tatravagónka Poprad), Ivan Majesky (Sparta Praha), Peter Smrek (Grizzly Adams Wolfsburg), Richard Stehlik (Dukla Trencin), Tomás Starosta (Nyizsnyekamszk)
Csatárok: Miroslav Satan (Slovan Bratislava), Jozef Stümpel (Slavia Praha), Vladimír Országh (HKM Zvolen), Marcel Hossa (Mora IK), Ladislav Nagy (Mora IK), Rastislav Pavlikovsky (Mora IK), Ivan Ciernik (Grizzly Adams Wolfsburg), Lubos Bartecko (Dinamo Moszkva), Roman Kukumberg (Nyizsnyekamszk), Robert Petrovicky (Zürich SC), Branko Radivojevic (Lulea HF), Peter Pucher (HC Znojmo)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik