A Penguins Crosby vezetésével kiütötte a New York Rangerst

Vágólapra másolva!
2009.01.29. 10:43
Az All Star-gálára beválogatott Sidney Crosby zseniális játékának köszönhetően a Penguins 5–1-es 3. harmadot követően 6–2-re verte meg a New York Rangerst az NHL 106. játéknapján. A nap legtöbb gólját Michael Cammalleri, a Calgary Flames 26 éves balszélsője szerezte, aki főszerepet vállalt csapata Buffalo elleni sikerében.
Crosby (középen) főszerepet vállalt a Rangers ellen
Fotó: Reuters
Crosby (középen) főszerepet vállalt a Rangers ellen
Crosby (középen) főszerepet vállalt a Rangers ellen
Fotó: Reuters
Crosby (középen) főszerepet vállalt a Rangers ellen

Negyven perc játékidő után még csak két gólnak lehettek szemtanúik a nézők Pittsburghben, ám akkor nagyon belendültek a „pingvinek” a gólgyártásba, köszönhetően az ebben az időszakban egy gólt szerző és hármat előkészítő Crosbynak.

A mérkőzésen a Rangers szerzett vezetést már a 3. percben, amit négy perccel később a találkozón két gólig jutó és ezzel Kris Letang mellett a legeredményesebb Petr Sykora egalizált, mielőtt a záró játékrészben megkezdődött volna a Crosby-parádé.

A Pittsburgh utolsó hat meccséből a negyediket nyerte meg, de így is a 9. helyen található a Keleti főcsoportban.

A Chicago Blackhawks az egyaránt 20 éves Jonathan Toews és Patrick Kane vezetésével győzte le a két évvel ezelőtti bajnok Anaheim Ducks együttesét.

A Calgary–Buffalo meccsen gyakorlatilag Michael Cammalleri jelentette a különbséget, aki három találatával a nap legeredményesebb gólszerzőjének bizonyult, és nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Flames 5–2-re győzött.

A Nashville fordulatos mérkőzésen verte meg a Vancouver Canucksot 5–3-ra. A vezetést a Predators szerezte meg, a Vancouver azonban 3–1-re fordított a második harmad elején. Ezután viszont ismét a vendégek percei következtek: a Nashville négy gólt ütött egymásután, és ezzel megnyerte az összecsapást.

NHL

ALAPSZAKASZ, 106. JÁTÉKNAP
Pittsburgh Penguins−New York Rangers 6–2
Calgary Flames−Buffalo Sabres 5–2
Anaheim Ducks−Chicago Blackhawks 2–3
Vancouver Canucks−Nashville Predators 3–5
Legfrissebb hírek

NHL: Quick 400. győzelmét szerezte meg

Amerikai sportok
2025.02.03. 08:57

NHL: a Nashville négygólos hátrányból nyert a San Jose ellen

Amerikai sportok
2025.01.22. 08:57

NHL: hosszabbítás után nyert a Montreal Canadiens

Amerikai sportok
2025.01.20. 07:53

NHL: hiába Crosby 1041. gólpassza, kikapott a Penguins

Amerikai sportok
2025.01.19. 09:18

NHL: három mérkőzés is hosszabbításban dőlt el

Amerikai sportok
2025.01.06. 07:17

NHL: Chicagóban bukott a második helyezett Washington Capitals

Amerikai sportok
2024.12.18. 08:14

NHL: idegenben nyert a Rangers; könnyedén győzött a Senators – videók

Amerikai sportok
2024.12.12. 08:07

Igor Sesztyorkin lett minden idők legjobban kereső NHL-kapusa

Amerikai sportok
2024.12.08. 09:28
Ezek is érdekelhetik