Kercsó Árpád vezetésével hokiakadémia Székesfehérváron

Vágólapra másolva!
2010.03.29. 12:55
null
Kercsó Árpád április elsején áll munkába Székesfehérváron (Fotó: NS-archív)
A Sapa Fehévár AV 19 jégkorongklub sajtótájékoztatóján bejelentették, hogy a klub megalapítja az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémiát, melynek szakmai vezetője Kercsó Árpád lesz. A szakember április elsejével kezdi meg a munkát.  

Az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia a labdarúgásban már jól ismert rendszerben működik, vagyis az utánpótláskorú hokisok kollégiumban laknak, és az edzések mellett tanulmányaikat is folytatják.

Az akadémia várhatóan az ősszel kezdi meg munkáját, három korosztályos csapatának Kercsó Árpád lesz az edzője, és mindháromnál egy-egy segítő is tevékenykedik majd. A most üzemelő jégcsarnok mellett a tervek szerint egy lelátó nélküli pálya épülne. A cél, hogy három év alatt kialakuljon egy hasonló rendszer, mint a Felcsúton működő labdarúgó-akadémián.

Örömteli, hogy a kezdeményezés mellé álltak Székesfehérvár vezetői is, és minden politikai párt helyi szervezete támogatja az akadémia megalakulását.

A sajtótájékoztatón részt vett a Magyar Jégkorong-szövetség vezetősége is. Kovács Csaba szakmai alelnök elmondta, örömtelinek tartja a kezdeményezést, és ha az akadémia sikeresen működik, további városokban is szeretnének megvalósítani hasonló utánpótlás-képzési rendszert.

Legfrissebb hírek

Osztrák hokiliga: kikapott a Fehérvár Bécsben, pénteken dől el a továbbjutás

Jégkorong
2025.02.25. 22:02

Jégkorong: hátrányból győzött a Fehérvár a helyosztó első meccsén

Jégkorong
2025.02.23. 18:17

A Salzburg elleni győzelem nagy lökést adna a fehérvári hokisoknak a rájátszásra

Jégkorong
2025.02.20. 08:49

Kercsó Árpád: Ha új cselt látok az NHL-ben, másnap már gyakoroljuk

Utánpótlássport
2025.02.07. 17:39

Vereségével elveszítette első helyét a Fehérvár az osztrák hokiligában

Jégkorong
2025.01.28. 21:42

A Fehérvár remek harmadik harmaddal győzte le a Vorarlberget az osztrák hokiligában

Jégkorong
2025.01.17. 21:23

Gólt sem ütött, kikapott Olaszországban a Volán

Jégkorong
2025.01.12. 19:09

Három gól a hajrá öt percében, győztek a fehérvári jégkorongozók Grazban

Jégkorong
2025.01.10. 20:44
Ezek is érdekelhetik