Jégkorong: Galanisz Nikandrosz marad a Dunaújvárosnál

Vágólapra másolva!
2013.05.24. 12:23
Mint tegnap beszámoltunk róla, továbbra is Stephan Lundh irányítja a Dab.Docler férfi jégkorongcsapatát, amelynél szintén sikerült megállapodni az egyik kulcsjátékossal, Galanisz Nikandrosszal is.

„Mi mindenre készen állunk, valamennyi dokumentumot átadjuk, amit kérnek, de mostantól pihentetjük az EBEL-t és a csapatunkkal foglalkozunk, mert körmünkre ég a munka – mondta Azari Zsolt, a klub elnöke a Nemzeti Sportnak. – Speciális helyzet, hogy mindenkinek lejárt a szerződése, viszont a vezetőedzőnkkel, Stephan Lundh-dal megegyeztünk, akkor is visszajön, ha csak a Mol Ligában indulhatunk. És az is természetes, hogy a csapatkapitány Galanisz Nikandrosz kapott először ajánlatot, s el is fogadta."

Mint ismert, tegnap hirtelen szavazással a Docler Budapestként nevező csapat indulása ellen szavaztak az EBEL-ben. Szlovén források szerint aztán a Jesenice 8:3-as szavazati aránnyal kapott egy hetet, hogy végre eldöntse, tud-e indulni a sorozatban. Tehát még nem tudni, mekkora és milyen összetételű lesz a mezőny a 2013–2014-es évadban, amely egyébként is problémás, mert februárban az osztrák és a szlovén válogatott is megy az olimpiára, úgyhogy leáll majd a bajnokság. Ehhez jön még, hogy idén szeptemberben Ljubljanában lesz a kosárlabda Európa-bajnokság, és az egyik helyszín az Olimpija jégcsarnoka, a Tivoli, ezért bajnokikat kell majd tologatni. Aztán hogy ez egy-vagy két magyar hokiklubot fog-e érinteni, ki tudja...

Legfrissebb hírek

Milánó 2026: Ovecskin reméli, hogy engedik játszani az orosz válogatottat

Téli sportok
2024.08.13. 19:57

Kevesebb légiós, több helyi fiatal – kialakult a DEAC kerete

Jégkorong
2024.07.12. 18:27

Jégkorong: lett center érkezett a DEAC-hoz

Jégkorong
2024.06.27. 11:06

A kazahokkal kezdünk a jégkorong olimpiai selejtezőben

Jégkorong
2024.06.26. 16:25

Kétszeres Stanley-kupa-győztes vezeti a kanadai hokiválogatottat

Jégkorong
2024.06.26. 15:59

Pat Cortina elégedett a női hokiválogatott fejlesztőtáborával

Jégkorong
2024.06.24. 13:01

Férfi jégkorong: Sofron a BJAHC-ben folytatja pályafutását

Jégkorong
2024.06.24. 09:57

NHL: McDavid négy pontjával újra elnapolta a bajnokavatást az Edmonton

Amerikai sportok
2024.06.19. 07:05
Ezek is érdekelhetik