Jégkorong: Fehérváron újra „lecsapott” a ljubljanai rém

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.07. 20:35
null
A Ljubljana már sok borsot tört a Volán orra alá, vasárnap még egyet (Fotó: Grnák László)
A szlovén Olimpija Ljubljana jégkorongcsapata nyerte meg a székesfehérvári Ifjabb Ocskay Gábor-emléktornát, miután a döntőben jobbnak bizonyult a házigazda Fehérvár AV 19-nél. A harmadik helyen a Miskolci Jegesmedvéket legyőző osztrák Graz99ers végzett.




Jól kezdte a mérkőzést a Volán, amely egy korai fórt 13 mp alatt váltott gólra. Sajnos, nem sokkal később jött a szlovén válasz, méghozzá egy remek egyéni megmozdulás végén. A folytatás kiegyenlített játékot hozott, némi hazai mezőnyfölénnyel és céltudatosabb támadásbefejezéssel, a ljubljanaiak a harmad végére azonban ebben is méltó partnernek bizonyultak.

A második harmadban viszont a szlovén vendégek domináltak, nem véletlenül vitték el egy góllal a játékrészt az enervált fehérváriakkal szemben, akik meg sem tudták közelíteni azt a teljesítményt, amit az első harmadban nyújtottak. Ráadásul amennyiben Josh Robinson nem véd remek formában, az Olimpija több góllal is elhúzhatott volna.

A záró felvonást szlovén gól vezette fel. A harmad közepén Bartalis István szépítő találata után felcsillant a remény az egyenlítésre – hajtó öt percet produkált a Volán –, az Olimpija azonban sikerrel kibekkelte a vészterhes időszakot, amelyet góllal zárt. A ljubljanaiak a végjátékban ötödik góljukkal állították be a végeredményt, és biztosították be tornagyőzelmüket.

JÉGKORONG, IFJ. OCSKAY GÁBOR-EMLÉKTORNA
DÖNTŐ

Fehérvár AV19–Olimpija Ljubljana (szlovén) 2–5 (1–1, 0–1, 1–3)
Gólok: Wehrs, Bartalis, ill. Logar, Ropret, Koren, Bishop, Leber
MESTERMÉRLEG
ROB PALLIN ( Fehérvár vezetőedzője): – LoVecchio kapott egy ütést szombaton, de csak elővigyázatosságból pihent, akárcsak Szirányi és Ejdepalm – ha kellett volna, mindhárman játszanak. A fiatalok hibáztak is, de nagyszerű dolgokat is csináltak, miközben rutinos embereink adogatták el a korongot a saját kék vonalunkon – de még ez sem lett volna kritikus, ha jobb a kapusteljesítményünk. Van mit rendbe tennünk, de még van időnk rá.”
KORÁBBAN
A 3. HELYÉRT

Miskolci Jegesmedvék–Graz 99ers (osztrák) 3–5 (0–1, 2–4, 1–0)
Gólok: Metcalfe, Dansereau, Cohen, ill. Coetzee, Petruska, Kelly, Walker, Bastiansen

 

Legfrissebb hírek

Osztrák hokiliga: kikapott a Fehérvár Bécsben, pénteken dől el a továbbjutás

Jégkorong
2025.02.25. 22:02

Jégkorong: hátrányból győzött a Fehérvár a helyosztó első meccsén

Jégkorong
2025.02.23. 18:17

A Salzburg elleni győzelem nagy lökést adna a fehérvári hokisoknak a rájátszásra

Jégkorong
2025.02.20. 08:49

Vereségével elveszítette első helyét a Fehérvár az osztrák hokiligában

Jégkorong
2025.01.28. 21:42

A Fehérvár remek harmadik harmaddal győzte le a Vorarlberget az osztrák hokiligában

Jégkorong
2025.01.17. 21:23

Gólt sem ütött, kikapott Olaszországban a Volán

Jégkorong
2025.01.12. 19:09

Három gól a hajrá öt percében, győztek a fehérvári jégkorongozók Grazban

Jégkorong
2025.01.10. 20:44

ICEHL: megfogyatkozva készül meglepetést szerezni a Fehérvár

Jégkorong
2025.01.07. 18:53
Ezek is érdekelhetik