Jégkorong: egy légiós hely felszabadult a Fehérvárnál

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.01.14. 12:15
Továbbra is határozott cél, hogy a Fehérvár AV19 a legjobb nyolc közé kerüljön az osztrák jégkorongligában (EBEL), és ezzel kivívja a szereplést a rájátszásban – hangoztatta Ocskay Gábor szakosztály-igazgató csütörtökön sajtótájékoztatón, amelyen a klub támogatói szerződést kötött a Szerencsejáték Zrt-vel.

Ocskay Gábor emlékeztetett arra, hogy az utóbbi napokban nagy változások történtek a csapat életében, miután az amerikai vezetőedzőt, Rob Pallint a finn Hannu Järvenpää váltotta. az amerikai vezetőedzőt, Rob Pallint a finn Hannu Järvenpää váltotta.

Megjegyezte, hogy a szezonban eddig példátlan sérüléshullám sújtotta a gárdát, de ezen már túl vannak, a jövő pénteken kezdődő középszakaszban minden játékos hadra fogható lesz. A magyar együttes az alapszakaszban már nem végezhet az első hat között, így legfeljebb az alsóházi középszakaszból biztosíthatja helyét a rájátszásban.

Ocskay elmondta, a klub a kilencedik szezonját játssza az EBEL-ben és eddig mindegyikben „rezgett a léc” anyagi szempontból annak ellenére, hogy az idén is rendre magas a nézőszám, 2600-3300 szurkoló előtt játszik a csapat. Reményét fejezte ki, hogy rövid időn belül az anyagi stabilitás is megjelenik a Fehérvár AV19 életében.

Szót ejtett a televíziós közvetítésekről is, miután december 25-én szerződést bontottak a Sportklubbal. A jogtulajdonos április közepéig az M4 Sport lett.

Kérdésre elmondta, hogy a kanadai Brendan Connolly a német másodosztályba (DEL 2) távozott, így egy légiós hely felszabadult. A menedzsment a saját nevelésű, a német első osztályú Krefeldben jégkorongozó Sofron Istvánnal kívánta pótolni a csatárt. Ajánlatuk a szezon hátralévő részére és a következő teljes szezonra szólt, de a játékos menedzsere szerint Sofron máshová igazol.

A támogatói szerződés kapcsán Zsiga Marcell, a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. ügyvezetője hangsúlyozta: nemzeti lottótársaságként elkötelezettek a méltányos és jogszerű szerencsejáték szervezés mellett, s igyekeznek a magyar kultúrát és sportéletet bevételeikből finanszírozni. Hozzátette: elsősorban azokat a sportegyesületeket támogatják, amelyek nemzetközi szinten is jól szerepelnek.

Reményét fejezte ki, hogy támogatásuk révén a székesfehérvári csapat bejuthat a rájátszásba és a jövőben is nagy sikereket érhet el.

Cser-Palkovics András polgármester kiemelte: a jégkorong nagyon drága sportág, ezért minden támogatóra szüksége van. Úgy vélte, a Szerencsejáték Zrt. bruttó negyvenmillió forintos támogatása a klubon keresztül a magyar jégkorongot erősíti, hiszen a magyar hoki elképzelhetetlen az Alba Volán és utánpótlása nélkül, továbbá a magyar válogatott sem létezhetne a fehérvári játékosok nélkül.

 

Legfrissebb hírek

Osztrák hokiliga: kikapott a Fehérvár Bécsben, pénteken dől el a továbbjutás

Jégkorong
2025.02.25. 22:02

Jégkorong: hátrányból győzött a Fehérvár a helyosztó első meccsén

Jégkorong
2025.02.23. 18:17

A Salzburg elleni győzelem nagy lökést adna a fehérvári hokisoknak a rájátszásra

Jégkorong
2025.02.20. 08:49

Vereségével elveszítette első helyét a Fehérvár az osztrák hokiligában

Jégkorong
2025.01.28. 21:42

A Fehérvár remek harmadik harmaddal győzte le a Vorarlberget az osztrák hokiligában

Jégkorong
2025.01.17. 21:23

Gólt sem ütött, kikapott Olaszországban a Volán

Jégkorong
2025.01.12. 19:09

Három gól a hajrá öt percében, győztek a fehérvári jégkorongozók Grazban

Jégkorong
2025.01.10. 20:44

Tovább javítani a nevelőmunka minőségét! Ez az Ifjabb Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia célja

Képes Sport
2025.01.09. 11:26
Ezek is érdekelhetik