Jégkorong: kanadai gólkirályt szerződtetett a Fehérvár

Vágólapra másolva!
2017.05.10. 14:15
David Gilbert a Fehérvár AV19 jégkorongcsapatában folytatja pályafutását – adta hírül a klub a hivatalos honlapján.

A 26 esztendős kanadai center az előző szezonban gólkirály lett a francia élvonalban – az alapszakaszban 42 mérkőzésen 54 pontot (30 gól, 24 gólpassz) jegyzett.

David Gilbertet a 2009-es játékosbörzén a hetedik körben választotta ki a Chicago Blackhawks, igaz, az NHL-ben nem mutatkozhatott be. Gilbert karrierje során több mint 50 AHL, valamint 211 ECHL-mérkőzésen szerepelt. A Fehérvár tájékoztatása szerint a támadó egyéves szerződést írt alá.

„Mindig is szerettem volna az EBEL-ben játszani – idézi Gilbertet a fehérvári klub honlapja. – Ezt a lehetőséget a Fehérvártól kaptam meg. Beszéltem Kóger Dániellel, akivel Toledóban már játszottam együtt, ő beszélt a csapatról, a városról és csak jó dolgokat tudtam meg tőle is. Nem ismerem túl jól a magyar jégkorongot, a szurkolókról viszont már hallottam, de nagyon várom, hogy felfedezhessem a várost és a környéket is.”

Banoit Laporte úgy véli, a 188 centiméter magas, 84 kilogrammos center több szempontból is erősítést jelent majd a Fehérvár AV19 csapatának: „Gilbert egy jó felépítésű center, aki remekül helyt áll a támadójátékban és kreativitást hoz majd a csapatba. Fiatal még, így biztosan bizonyítani akarja majd, hogy Európa egyik topbajnokságának meghatározó játékosa tud lenni.”

A fehérvári klub az ígérete szerint a következő napokban újabb hírekkel jelentkezik a 2017–2018-as keretével kapcsolatban.

 

Legfrissebb hírek

Osztrák hokiliga: kikapott a Fehérvár Bécsben, pénteken dől el a továbbjutás

Jégkorong
2025.02.25. 22:02

Jégkorong: hátrányból győzött a Fehérvár a helyosztó első meccsén

Jégkorong
2025.02.23. 18:17

A Salzburg elleni győzelem nagy lökést adna a fehérvári hokisoknak a rájátszásra

Jégkorong
2025.02.20. 08:49

Vereségével elveszítette első helyét a Fehérvár az osztrák hokiligában

Jégkorong
2025.01.28. 21:42

A Fehérvár remek harmadik harmaddal győzte le a Vorarlberget az osztrák hokiligában

Jégkorong
2025.01.17. 21:23

Gólt sem ütött, kikapott Olaszországban a Volán

Jégkorong
2025.01.12. 19:09

Három gól a hajrá öt percében, győztek a fehérvári jégkorongozók Grazban

Jégkorong
2025.01.10. 20:44

ICEHL: megfogyatkozva készül meglepetést szerezni a Fehérvár

Jégkorong
2025.01.07. 18:53
Ezek is érdekelhetik