Jégkorong: a Hokiklub Budapest legyőzte a német bajnokot

Vágólapra másolva!
2017.09.09. 20:43
Szombaton a német ESC Planegget fogadta a Hokiklub Budapest EWHL-csapata. A lányok magabiztos 6–3-as sikert arattak a Tüskecsarnokban.

 

Nagyon erős iramban kezdte a mérkőzést a német bajnokcsapat. Az első harmad elején meg is szerezte a vezetést, de hamar érkezett a válasz a hazaiak részéről. Az első Hokiklub Budapest-gólt emberhátrányból lőtte Dabasi Réka csapatkapitány, Huszák Alexandra átadásából. A 16. percben a németek újabb találatot értek el, amellyel a harmad végeredményét beállították (1–2).

A középső harmadban a hazai csapat tudta érvényesíteni az akaratát, s fordított. A második hazai találatot Ungár Rebeka szerezte, aki Somogyi Vivien és Rónai Alexandra passzát váltotta gólra, majd a következőt Huszák Alexandra szerezte Dabasi Réka és Horváth Tifani asszisztjából. A második etap 3–2-es Hokiklub Budapest-vezetéssel zárult.

A harmadik harmadban továbbra is fölényesen játszottak a magyar lányok. Huszák Alexandra újabb gólt ütött Dabasi Réka és Németh Bernadett passzaiból. Ezt követően a németeknek sikerült szépíteniük, ami egyben az utolsó Planegg-gólt jelentette a mérkőzésen. A Hokiklub Budapest remek játékának eredményeként Dabasi Réka ismét a hálóba talált, a passz Horváth Tifanitól és Huszák Alexandrától érkezett. Az utolsó percben a német együttes lehozta a kapusát, amit Huszák Alexandra használt ki, s újabb góljával beállította a 6–3-as végeredményt. A lányok csapatként mozogtak a jégen, szép játékkal győztek első meccsükön.

Fodor Zoltán edző értékelése: „Meg vagyok elégedve a csapat mai teljesítményével, szép játékkal, és csapatmunkával sikerült kivívni a győzelmet. Örülök annak, hogy ilyen kemény tempóval végig tudtuk játszani a hatvan percet, a lányok fizikailag nagyon erősek, s magabiztosan tudtuk megverni a főként válogatott játékosokból álló német bajnokcsapatot, a Planegget. A következő héten a mérkőzést elemezni fogjuk, ami segít az apróbb hibákat kijavítani. Összességében a lányok ma az edzésen gyakorolt taktikát teljes fegyelemmel tudták végrehajtani, s ez a győzelmet jelentette.”

EWHL
1. FORDULÓ
Hokiklub Budapest
–ESC Planegg 6–3

Legfrissebb hírek

Jégkorong: sorozatban ötödször is a HKB nyerte az EWHL bajnoki címét

Jégkorong
2023.03.28. 15:50

Női jégkorong ob I: a Hokiklub Budapest nyerte a bajnokságot

Jégkorong
2023.03.16. 17:53

EWHL Supercup: a HKB sorozatban harmadszor nyerte meg a tornát

Jégkorong
2023.02.01. 14:15

Jégkorong: történelmi siker a KMH Budapest női csapatától

Jégkorong
2020.03.02. 14:25

Erste Liga: hiába vezetett a DEAC, nyert a Corona Brasov

Jégkorong
2020.02.13. 20:55

Erste Liga: a Titánok elhozták a pontokat a Tüskecsarnokból

Jégkorong
2020.02.10. 20:05

Erste Liga: az Újpest verte Hokiklubot, élre ugrott a Gyergyó

Jégkorong
2020.01.31. 20:29

Erste Liga: 4/4 – szenved a középszakaszban a Csíkszereda

Jégkorong
2020.01.28. 20:34
Ezek is érdekelhetik