– Mit takar az, hogy Benoit Laporte-tal januárban szerződést hosszabbítottak, novemberben meg elbocsátották?
– Az a döntés nem januárban született meg, hanem már korábban, mert része volt az eredeti megállapodásnak, hogy egy meghatározott időben elbeszélgetünk a közös jövőről. Így is tettünk, és nem gondoltuk, hogy a bejelentés ideje érdekes lesz később…
– Miért hosszabbítottak egyáltalán? Ugyan az elődje által összerakott kerettel, ám Laporte mégiscsak történelmi mélységben, az EBEL utolsó helyén végzett a Fehérvárral. Akartak neki adni egy új, teljes évadot a saját embereivel?
– Igen, kíváncsiak voltunk rá, mit tud alkotni, ha elejétől kezdve ő irányít. Ez nem vakmerő ugrás volt, hiszen kipróbált tréner, ma is azt gondolom, hogy kiváló szakember: tekintélyes helyeken dolgozott, nagyon profi és jó szakember.
Tavaly nyáron az osztrák központú EBEL-ben szereplő Fehérvár AV19 azért nem tartotta meg a januárban érkezett finn Hannu Järvenpää vezetőedzőt, mert teret akart nyitni a házon belül a ranglétrát sikerrel végigjáró kanadai Tyler Dietrich előtt, ezért az ő kezébe adta a nagycsapatot. Csakhogy augusztusban Dietrichnek a Kanadai Jégkorongszövetség ajánlott fel állást, amit ő érthetően elfogadott, így a Fehérvárnak két héttel az idény előtt kellett másik tréner után néznie. Ezután került a képbe a francia-kanadai Benoit Laporte, akit a menedzsmentbe frissen bekerülő Szélig Viktor már akkor figyelt, amikor a francia Brianconnál dolgozott. Laporte 2016. augusztus 24-én írt alá Székesfehérváron, januárban, az EBEL alap- és középszakasza között hosszabbítottak vele, majd az utolsó helyen végzett a csapat. A helyzet az új idényben sem javult, a Fehérvár az utolsó előtti, így Laporte-tól a múlt héten megváltak – és visszatért Järvenpää. |
– Jó. Miután hosszabbítottak, ő válogathatta ki az új igazolásokat?
– Áttekintettük azokat a részleteket, amelyekkel versenyképesebbek lehetnénk a mezőnyben, és megpróbáltunk ehhez a stílushoz közelebb álló játékosokat keresni. Megbeszéltünk szinte mindent, de nyilván vannak olyan objektív körülmények, mint például a magyar játékospiac változása, amelyek ma már megváltoztatják az erőviszonyokat. Hogy mondjak egy példát: ha valaki pénzt szeretne keresni a jégkorongból, ma már nem Székesfehérvár az egyetlen lehetőség… Már tudnak Erste Liga-klubok is ajánlatot tenni válogatottaknak normális fizetésekkel.
– Viszont a légiósok mégiscsak inkább az EBEL-be igazolnak – Laporte maga kereste a külföldieket?
– Az EBEL-ben nyolcvan százalékban az ügynökökön keresztül mennek az igazolások. Nyakába veheti a világot bárki, de nem lenne sokkal okosabb tőle, ma már támaszkodni kell a kapcsolatokra, az ismeretségi hálózatra. Próbáltuk összeszedni az érdekes és megfizethető embereket, akik segíthetnek nekünk.
– Meg elhozni a csődbe ment Ljubljanából azt, aki arra érdemes volt.
– Ha sikerült volna magyarokat szereznünk, néhány légióssal kevesebbünk lenne. Azon dolgozunk, azt szeretnénk, hogy a fiatalocska, még nem EBEL-szintű tehetségeink köré építkezhessünk, de ez most adottság, így tudtuk áthidalni a helyzetet.
– Viszont megtartott edzővel, jobban tervezett igazolásokkal többet várhattak volna az új idénytől.
– A nyáron a visszajelzések olyanok voltak, hogy a társaság sikeréhes és optimista. Talán abban volt hiányérzetünk, hogy a befektetett munka és az eredmény nem volt összhangban…
– És miért nem?
– Ez remek kérdés, a válasz pedig sok összetevős – nem lenne rá elég a felület.
– Azért kezdjük el!
– Igen, november végére az edzőváltás mellett döntöttünk, de ez csak egy tényező. Ott vannak még a játékosok és mások is: ha egy csapat győz, mindenki ugyanolyan színű érmet kap, ha nem megy neki, ugyanúgy vesztes mindenki. Valóban, az edző már nincs velünk, de a jégen a játékosok kezében van az ütő, és sokszor előfordult az idényben, hogy rosszul döntöttek. Az edző a padról nem tud gólt ütni…
– És kikkel elégedetlen?
– Nem szeretnék névsorolvasást tartani, ám sok minden mehetne sokkal jobban, csak rá kell nézni a statisztikai adatokra! Van olyan játékos – és nem egy-kettő –, aki ennél sokkal többet tud, és sokkal többet is várunk el tőle, mint amennyit mutatott. Persze a kép nem teljesen fekete, és nincs pánik, mert hál' istennek lőtávolon belül vagyunk, és ott is szeretnénk maradni.
– Tudatták a játékosokkal, hogy velük is elégedetlenek?
– Egyértelműsítettük, hogy van még cserelehetőség, és ha az új mester, Hannu Järvenpää úgy ítéli meg, hogy szükség van még egy-két új arcra, akkor lesznek is.
– Az anyagi lehetőségeik engedik?
– Ameddig a szabály megengedi az igazolásokat, addig legalábbis megvizsgáljuk a helyzetet.
– Mennyire érzi a saját kudarcának, hogy le kellett váltania az edzőt, akit már akkor kerülgetett, amikor még a francia Brianconnál dolgozott?
– Ha az embernek van egy elképzelése, és nem jön be, az csalódás – ez az egyik oldal. A másik, hogy jó tapasztalat: ha az ember megpróbál valamit, az nem baj, az sokkal inkább baj, ha nem veszi észre, hogy mégis változtatni kell, és nem lép. Megpróbáltunk mindent, és igyekszünk hosszú távra tervezni, de ebben most ennyi volt.
– A célok változatlanok?
– Ahogy említettem, versenyben vagyunk. Ez a csapat többre képes, és mindenképpen küzdeni akarunk a rájátszásért. Persze nehéz feladat, hiszen a tizenegy EBEL-idényből négyszer sikerült bejutni a playoffba, a tizenkét csapatból pedig éppen tizenkettő hajt ugyanarra a nyolc helyre, és kiegyenlítettebb is a liga. Innen tehát, ahol most vagyunk, jelentős formajavulásra van szükség, ugyanakkor a hárompontos rendszerben benne van, hogy egy-egy széria gyorsan átrendezi a tabellát.
– Másfél éve a vezetőség tagja, fél éve a vezetője, immár az első edzőcseréjén is túl van – belejött, élvezi az igazgatóságot?
– Birkózom a feladattal… Ez nem one-man show, a menedzsmenttel megbeszélünk mindent, mindenki elmondja a saját álláspontját, azután döntünk, ám egyelőre mindig jön valami új, amire az ember nincs felkészülve. Majd ha Ocskay Gabi bácsi mintájára mondjuk én is húsz éve csinálom, talán kevésbé lepődöm meg.