Jégkorong: „Gólokat nem lehet venni” – a Fehérvár edzője

– Amikor először Fehérvárra jött, 2016 januárjában, azt mondta lapunknak, munkájával szeretné elfeledtetni azt az emlékezetes incidenst, amikor még a Villach edzőjeként „bemutatott" a Volán szurkolóinak. Azóta már másodszor dolgozik a klubnál, és manapság valószínűleg senki sem emiatt emlékszik önre – sikerrel járt tehát?
– Ami történt, megtörtént, túl kell lépni rajta és előrenézni. Nekünk sajnos már ez a szezon is csak történelem. Nagyon jó lenne most éppen Klagenfurtban vagy Bécsben meccselni a rájátszásban, de lecsúsztunk a playoffról. Így jobb híján a játékosainknak is előre kell nézniük: először is nagyon remélem, hogy minél többen ott lesznek közülük majd az áprilisi, budapesti divízió I/A-csoportos világbajnokságon, aztán a nyáron mindannyian keményen dolgoznak majd azért, hogy fizikailag és mentálisan is készen álljanak az új idényre.

– Miután 2016-ban nem sikerült a playoffba jutás, nem hosszabbítottak önnel. Miért tért vissza most mégis Székesfehérvárra?

– Amikor két éve távoztam, nem végleg búcsúztunk el egymástól. Aztán a vezetőség újra megkeresett, de először is elemeznem kellett a helyzetet. A csapat akkor az utolsó helyen állt az EBEL-ben, szóval megint nem voltam könnyű helyzetben. De visszagondoltam az előzőleg itt töltött időmre, és úgy döntöttem, szeretnék visszatérni. Nagyon szeretem Székesfehérvárt, és ezt nem csak úgy mondom, nem véletlenül vagyok itt ismét. A magyarok kicsit olyanok, mint a finnek: barátságosak és kedvesek hozzád, nemcsak a jégen, hanem azon kívül is. Egyáltalán nem bántam meg, hogy visszatértem!

– Egy edzőnek sosem könnyű, ha szezon közben kell átvennie egy kész csapatot, s azzal dolgoznia. Ön hogy élte meg ezt?
– Tény és való, mozgó vonatra sosem egyszerű felszállni. Ilyenkor az egyetlen, amit tehetsz, hogy fogod magad, és kezedbe veszed a kalapácsot, hogy mihamarabb a saját képedre formáld a csapatot – nem szeretsz vele dolgozni, de muszáj... Szerencsére ahogy megismertem a játékosokat, láttam, hogy jó srácok, nemcsak vérbeli sportolók, az életben is remek emberek. Hiszem, így, hogy maradok a csapatnál, és már az augusztusi felkészülést is együtt kezdhetjük el, meglesz a hőn áhított előrelépés.

– Rendkívül hullámzó volt a gárda teljesítménye, még egy-egy meccsen belül is. Miben látja ennek az okát?
– Leginkább abban, hogy nem tudtunk gólokat lőni, ez volt a legnagyobb problémánk. Gólokat nem tudsz venni, azokért meg kell dolgozni. A középszakaszban viszont már lehetett látni a javulás jeleit, a tíz meccsünkből mindössze kettőn nem szereztünk pontot, ezzel nem lehetek elégedetlen.

– Az ön játékfilozófiája homlokegyenest ellentétes az elődje, Benoit Laporte által képviselt stílussal. Mennyire volt nehéz „átszoktatni" a csapatot?
– Nagyon, majd' két hónapunkba, számtalan taktikai és egyéni megbeszélésbe, videózásba került. Nem akarok rosszat mondani az elődömről, normális, hogy két edző másként látja a dolgokat, de az a védekező stílusú hoki, amit ő játszatott a csapattal, tényleg nem az én stílusom. Én az egyszerű játék híve vagyok, az én elvárásom, hogy minden játékosom pontosan tudja, mi a dolga a saját harmadában, amikor nincs nálunk a korong vagy amikor támadunk. Higgyék el, a jégkorong nem bonyolult játék: ha nagyon keményen dolgozol, és hiszel magadban, annak meglesz az eredménye!