Jégkorong: Horváth András lett a juniorválogatott edzője

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.05.13. 17:00
Horváth András, korábbi 225-szörös válogatott játékos lett a junior (U20-as) jégkorong-válogatott szövetségi edzője.

A magyar szövetség (MJSZ) honlapjának szerdai beszámolója szerint Vas Márton általános menedzser – aki korábban betöltötte az U20-as kapitányi posztot – eddigi segítőjét kérte fel a junior csapat irányítására. A felkérést – a szakmai bizottság véleményezését és támogatását követően – elfogadta az MJSZ elnöksége is.

Horváth – aki 19 felnőtt világbajnokságon szerepelt játékosként, a többi között a 2008-as szapporói történelmi feljutáskor és a 2009-es A-csoportos tornán is pályára lépett – az U15-ös korosztály után másodszor lesz vezetőedző egy nemzeti csapatnál, de a legfelső utánpótlás-korosztállyal már harmadik éve dolgozott másodedzőként.

Legfrissebb hírek

„Manchesteri” fordítással legyőzte a norvégokat a magyar férfi jégkorong-válogatott

Jégkorong
5 perce

Újabb nagyszerű sikert aratott Ausztria ellen a férfi hokiválogatott

Jégkorong
2025.04.11. 20:25

Galló Vilmos: Profibbak a körülmények, mint egy éve

Jégkorong
2025.04.07. 10:38

Majoross Gergely: A legfőbb célunk, hogy növeljük az intenzitást

Jégkorong
2025.04.02. 09:27

„A felkészülés elején az a cél, hogy mindenki visszaszokjon a közegbe” – Tokaji Viktor a jégkorong-vb előtt

Jégkorong
2025.04.01. 16:14

Sebők Balázs kihagyja a világbajnokságot

Jégkorong
2025.03.29. 10:36

Cél a bennmaradás – 25 játékossal készül az elit-vb-re a magyar jégkorong-válogatott

Jégkorong
2025.03.19. 15:31

Jégkorong Négy Nemzet Torna: két helyen változott a magyar válogatott kerete

Jégkorong
2025.02.02. 18:01
Ezek is érdekelhetik