Jégkorong: Jaromír Jágr 48 évesen is folytatja!

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.05.26. 16:01
A cseh jégkorong élő legendája, Jaromír Jágr 48 évesen sem hagy fel a hokival: szülővárosa, Kladno – amúgy általa tulajdonolt – klubcsapata helyett a következő idényben az élvonalbeli Trinec együttesében folytathatja játékoskarrierjét.

A változatlanul kiváló csatár átigazolásáról a sportági szövetség honlapja, a hokej.cz adott hírt a Trinec sportigazgatójának közlésére hivatkozva. Az első osztálytól márciusban búcsúzó HC Kladno gárdájában a 2019–2020-as idényben Jágr 38 meccsen lépett jégre, 15 gólja mellett 14 gólpasszal jeleskedett.

Pályafutása elején, alig 17 évesen már bekerült a felnőtt válogatottba, amellyel később olimpiát (1998) és kétszer világbajnokságot (2005, 2010) nyert, a sportági csúcsot jelentő klubsorozatban, az NHL-ben pedig két ízben is Stanley Kupa-győzelmet ünnepelhetett. Az észak-amerikai profi liga bajnoki címét a Pittsburgh Penguinsszel harcolta ki 1991-ben és 1992-ben, összesen pedig kilenc NHL-csapatban fordult meg tengerentúli karrierje során, számos rekordot felállítva és trófeát kiérdemelve.

Teljes mérlegét tekintve 1990 és 2018 között 1733 alapszakasz-mérkőzést játszott az NHL-ben, melyeken 1921 pontot gyűjtött úgy, hogy 766 gólt ütött és 1155 gólpasszt adott.

Legfrissebb hírek

A legendás cseh hokis, Jaromír Jágr eladja a Kladno többségi tulajdonjogát

Jégkorong
2025.01.30. 18:07

Milánó 2026: Ovecskin reméli, hogy engedik játszani az orosz válogatottat

Téli sportok
2024.08.13. 19:57

Kevesebb légiós, több helyi fiatal – kialakult a DEAC kerete

Jégkorong
2024.07.12. 18:27

Jégkorong: lett center érkezett a DEAC-hoz

Jégkorong
2024.06.27. 11:06

A kazahokkal kezdünk a jégkorong olimpiai selejtezőben

Jégkorong
2024.06.26. 16:25

Kétszeres Stanley-kupa-győztes vezeti a kanadai hokiválogatottat

Jégkorong
2024.06.26. 15:59

Pat Cortina elégedett a női hokiválogatott fejlesztőtáborával

Jégkorong
2024.06.24. 13:01

Férfi jégkorong: Sofron a BJAHC-ben folytatja pályafutását

Jégkorong
2024.06.24. 09:57
Ezek is érdekelhetik