Jégkorong: „Otthon érzem magam a Fradiban” – Kóger Dániel

Vágólapra másolva!

2021.01.14. 15:16

Címkék

A csaknem egyéves kihagyás után az FTC-ben két meccsen két góllal álomszerűen bemutatkozó Kóger Dániel boldog, hogy újra játszhat, már megszokta a kék helyett a zöldet, és nyárra újra válogatott lenne.

– A legutóbbi két mérkőzést kihagyta. Ugye, semmi komoly?
– Semmi, csupán enyhe megfázásos tüneteim voltak, elővigyázatosságból nem léptem jégre – válaszolta az FTC-Telekom 87-szeres válogatott csatára, Kóger Dániel, aki január 3-án a MAC elleni Erste Liga-bajnokin tért vissza a tavaly februári, Észtország elleni olimpiai selejtezőn elszenvedett súlyos sérülését és térdműtétjét követően. Rehabilitációja alatt, novemberben lépte meg visszhangoktól sem mentes klub- és ligaváltását: szülővárosából és nevelőegyesületéből, a Fehérvárból igazolt a Ferencvárosba.

– Csak mert nagyon hosszú kihagyás után tért vissza, pazarul: ferencvárosi bemutatkozó meccsén gólt szerzett, majd a következőn is – boldogan indult az új év.
– Valóban, a beilleszkedésem remekül sikerült, amiben persze a srácok is partnerek voltak, nagyon sokat segítettek, az első pillanattól otthon éreztem magam a Fradinál. Rendkívül jó érzés újra jégen lenni, tényleg borzasztóan hosszú volt a kihagyás, nagyon vártam már, hogy játszhassak.

A TELT HÁZ A LEGJOBB
Kóger Dániel elmúlt egy éve abból a szempontból is furcsa, hogy amikor tavaly februárban megsérült, még tömött lelátók előtt mentek a meccsek, most pedig ürességtől kongó csarnokokba tért vissza... „Mivel jóformán minden időmet a rehabilitációnak szenteltem, ezzel nemigen foglalkoztam – reflektált Kóger, aztán részletezte is. – Ennyi kihagyás után kicsit olyan érzésem van, mintha még csak az előszezon menne, amikor nem szokták egymás lábát taposni a szurkolók… Erre az érzésre ráerősít, hogy a zárt kapuk miatt a bajnokiknak sajnos tényleg edzőmeccs-fílingjük van. Ám profi sportolóként ilyenkor is meg kell találnunk a motivációt, és úgy vettem észre, nálunk ezzel nincs probléma. A karrierem során sikerült olyan helyeken játszanom, ahol nem ritkán tíz-tizenötezer szurkoló előtt léptünk pályára, úgyhogy nyugodtan mondhatom, az igazi, jó hokiatmoszférát a telt házak adják meg, de most ebből a helyzetből kell kihoznunk a legtöbbet.”

– Számított ilyen álomszerű visszatérésre?
– Nem, mert a hosszú kényszerpihenő után rengeteg a bizonytalansági faktor. Noha én tudom, mennyit dolgoztam azért, hogy újra a jégen lehessek, meccsképes állapotban, nem az járt a fejemben, hogy rögtön az első meccseimen betaláljak. Sőt, úgy voltam vele, örülök, ha tudom segíteni a csapatot, de semmiképpen se hátráltassam… Boldog vagyok, hogy végül két sikeres meccsel tudtam bemutatkozni, kettőből két góllal, ugyanakkor tisztában vagyok vele, rengeteg munka áll még előttem. Nyilván örülök, hogy rögtön betaláltam, ám ez nem jelenti azt, hogy a játékom képével is elégedett vagyok. Viszont mindennap azért dolgozom, hogy az is olyanná váljon, amire büszke lehetek.

– Mentálisan vagy fizikailag volt nehezebb ez a majd' esztendőnyi kihagyás?
– Inkább mentálisan, főleg úgy, hogy az elmúlt két évben másodszor kényszerültem ilyen hosszú „pihenőre” és rehabilitációra (2018 decemberében a Dornbirn elleni, akkor még EBEL-bajnokin szenvedett súlyos, a szezonja végét jelentő térdsérülést – a szerk.). Miután ismét megműtöttek, volt egy pont, amikor el kellett határoznom, szeretném-e tovább csinálni. Tudtam, ez mivel jár, és eldöntöttem, akkor is végigcsinálom. Ez persze nem megy egyedül, rengetegen támogattak, a családom, a párom, a barátaim, ebből a szempontból nagyon szerencsés vagyok.

– A Fehérvárról való távozása miatt nincs már önben tüske?
– Lezártam azt a történetet. Jó kapcsolatban maradtam a srácokkal, ugyanúgy beszélünk egymással, figyelemmel követem őket és örülök a jó szereplésüknek. Erre több szót nem érdemes vesztegetni.

– Viszont nagyon furcsa volt Kóger Dánielt kék-fehér helyett zöld-fehérben látni…
– Ezt sok embertől hallottam, és kívülről tényleg furcsa lehet, ám mivel az öltözőben már másfél hónapja ezt látom, megszoktam. Az elején inkább az volt a fura, hogy nem a fehérvári öltözőbe kellett besétálnom, hanem a Tüskecsarnokba, de mint mondtam, a társaim sokat tettek azért, hogy elfelejtsem, már nem a szülővárosomban játszom.

– Az sem lehetett hátrány, hogy olyanok mellé került, mint Nagy Gergő, akivel úgy ismerik egymást, mint a tenyerüket.
– Természetesen. Már utánpótláskorunkban is egy sorban játszottunk, aztán sokáig felnőttként is – már régebben is beszéltünk róla, hogy egyszer még szeretnénk együtt jégkorongozni. Hazudnék, ha azt mondanám, nem volt szerepe az FTC-be igazolásomban, de a Fradi az elmúlt években eleve meggyőző, fejlődő tendenciát mutatott, egy olyan csapat képét, amelyben nagyon szívesen játszanék, hosszú távon is. Most azt érzem, a legjobb helyen vagyok, a válogatott szempontjából is: számos alkalommal láttuk, innen is be lehet kerülni, csak rajtam múlik, sikerül-e. Minden erőmmel azon leszek, hogy a lehető legkorábbra, már az augusztusra tolt olimpiai selejtezőre olyan állapotba kerüljek, hogy újra ott lehessek a nemzeti csapatban.