Jégkorong: Nem tudok mit mondani, ez tényleg siralmas – Magosi

– Ismerve lelkiismeretes hozzáállását, miként élte meg a DVTK borzasztóan hányatott idényét?
– Hatalmas, véget nem érő vesszőfutásként – de azt hiszem, ezt nyugodtan mondhatom valamennyi csapattársam nevében is – válaszolta Magosi Bálint, a szlovák élvonalbeli Tipos Extraliga alapszakaszának utolsó előtti, 11. helyén végző DVTK Jegesmedvék válogatott csatára és csapatkapitány-helyettese. – Nem vagy csak nagyon későn találtunk megoldást a problémáinkra, s végül odáig jutottunk, hogy idő előtt eldőlt, az alapelvárást, azaz a playoffkvalifikációra jogosító pozíciót sem tudjuk elérni. Voltam már hasonló helyzetben, de amióta az Extraligában szerepelünk, háromból harmadszor sem sikerült a rájátszás elérése, ehhez a kudarcérzéshez azért nehéz hozzászokni.

– Vártuk, vártuk, mikor jön el a pont, amikor megindulnak felfelé, de nem jött el.
– Az elején, amikor még tudtuk, hogy rengeteg van hátra, igyekeztünk pozitívan hozzáállni, reméltük, majd alakul, lesz ez még jobb is. Csak aztán annyi lett a „majd” meg a „legközelebb”, hogy kicsúsztunk az időből.

– Ez nyilván sok összetevős, de mi volt a fő probléma?
– A játék képe az egész szezonban nem állt össze, rengeteg volt az eladott korong, és képtelenek voltunk megújulni.

– Az idény előtt nagy csinnadrattával beharangozott „csodalégiósok” sem váltották be az ígéreteket, és akkor még finoman fogalmaztunk.
– Őket valamilyen szinten meg kell védenem, bennük egyértelműen több volt annál, mint amennyit Dave Allison edző kihozott belőlük. Kulcsfontosságú lett volna, hogy az NHL-, AHL-közeli játékosokból hogyan képes kiaknázni a bennük rejlő lehetőségeket, de nem sikerült – abban a játékrendszerben, amelyet erőltetett, nem tudták megmutatni magukat úgy, ahogy az top­légiósoktól elvárható lett volna.

– Későn jött az edzőváltás?
– Ez nem az én asztalom, de maradjunk annyiban, azon kevesek közül is, akiknek nem kellett visszamenniük a tengerentúlra az ottani idényrajt miatt, az egyik legjobbunk, Rob Flick nem véletlenül vette a kalapját gondolkodás nélkül, amint kapott egy jobb ajánlatot a cseh extraligás Vítkovicétől.

– Megtévesztő volt a szlovák csapatok „altatása”, hogy a holt idényben mindenki vészharangot kongatott meg csődöt kiáltott, aztán ugyanolyan erős kereteket raktak össze, mint az elmúlt években?
– Nem erre koncentráltunk, a mi feladatunk az volt, hogy minél jobban készüljünk fel az előttünk álló kihívásokra. Ettől még nyilván láttuk, hogy hopp, megint igazolt egy nagyot ez, ismét igazolt egy jót az, de itt, nálunk sokkal nagyobb gondok voltak annál, mintsem kizárólag a játékosállományok közötti különbségre fogjuk a teljesítményünket.

– Felteszem, nem segítette a motivációt az sem, hogy zárt kapuk mögött kellett játszaniuk, hogy a járvány miatt az idén nem kellett a kieséstől tartani, s hogy tudtuk, a világbajnokságunkat sem rendezik meg.
– Az biztos, hogy finoman szólva is gyatra és szokatlan érzés volt közönség nélkül játszani, főleg hogy Miskolcon a szurkolótábor mindig fontos pluszfaktor. De máshol is ez volt a helyzet, szóval erre sem fognám, miként a többi említett tényezőre sem. Profi sportolók vagyunk, ezeket a körülményeket ki kellett zárnunk.

– Mégis, csupán a tényleg csődközelbe jutó Liptószentmiklóst tudták megelőzni pontszámban, lőtt és kapott gólokban úgy, hogy az ötvenfordulós alapszakasz során összesen tizenegy rendes játékidős győzelmet arattak…
– Nem tudok mit mondani, ez tényleg siralmas. Nemrég beszélgettem Benk Andrissal, neki is ugyanezt mondtam, amikor ezek a számok kerültek szóba. Ennél még a két évvel ezelőtti bemutatkozó idényünk is sokkal jobb volt, s az előző is, pedig abban a csapatban is jóval több volt, akkor volt a legerősebb a keretünk. De legutóbb legalább rájátszást érő helyen álltunk, még ha csak épphogy is, amikor a vírus miatt lefújták a bajnokságot. Most viszont a közelébe sem kerültünk: ami elromolhatott, el is romlott.

– Tokaji Viktor kinevezése hozott új impulzust? Eleve hogyan kezelték, hogy többükkel nem is olyan régen még együtt játszott?
– A pályán teljesen ki tudtuk zárni, hogy jól ismerjük egymást, jó barátok vagyunk, és korábban játszottunk is együtt. Profi mentalitással állt bele a feladatba, pedig hatalmas fába vágta a fejszéjét szegény, nagyon ramaty állapotban lévő csapatot vett át. Már az elején látszott, nem fog tudni mindent gyökerestül megváltoztatni, mert ahhoz sokkal több idő kellene, de az ő keze alatt egyértelműen jobb irányba indultunk el.

– Ezek után végképp adódik a kérdés, mik a jövőbeni tervek? A szlovákokkal első körben kötött hároméves szerződés lejárt, és háromból három keserű csalódás a mérleg. Egri István elnök ugyanakkor azt mondta, szeretnének az Extraligában maradni.
– A nyáron mindenkinek lejár a szerződése, köztük az enyém is – hogy a vezetőségnek mi a terve a játékosokkal, nyilván annak is a függvénye, hogy hol indulunk legközelebb. No meg hogy ki lesz az edző. Amennyire tudom, Tokaji Viktorral a klubmenedzsment is meg volt elégedve, el tudom képzelni, ő lesz az első, akivel leülnek tárgyalni a folytatásról. Onnantól pedig, hogy az edző személyét tisztázták, sokkal könnyebb összerakni a csapatot is.

– Az anyaklub, a DVTK idény közbeni tulajdonosváltós mizériájából önök mennyit éreztek?
– Szerencsére semennyit, ezeket Egri Pista bácsi mindig úgy intézi, hogy lehetőleg semmilyen hatással ne legyen ránk. Ez most is így volt, mi nem érzékeltünk az egészből semmit, bármiféle gond és aggódás nélkül végezhettük a dolgunkat – mindent megkaptunk, így még fájóbb, hogy nem sikerült elérnünk a célunkat.