– Pakol?
– Igen, épp cuccolok össze, már utazom is Stockholmba, a szüleimhez, akik régóta ott élnek – válaszolta az idényt legeredményesebb légiósunkként záró Galló Vilmos, aki a finn élvonalbeli KooKoo színeiben 55 alapszakasz-bajnokin 20 gólt és 18 asszisztot, összesen 38 pontot termelt. Ezzel házi gólkirályként és a pontlista második helyén zárt, oroszlánrészt vállalva abból, hogy a kiscsapat a történelme során először bejutott a Liiga rájátszásába, amelyben az első kör oda-vissza vágós párharcában is betalált, ám csapata végül összesítésben 1–1-gyel, rosszabb gólkülönbséggel búcsúzott az Ilves Tamperével szemben.
– Félig teli vagy félig üres a pohár? Elvégre először voltak ott a playoffban, ám ott csak két meccs jutott...
– Hogy végül ilyenformán ért véget az idényünk, csalódottá tett minket, mert úgy éreztük, sokkal jobb csapat voltunk a Tamperénél. Csakhogy a koronavírus-járvány miatt most Finnországban is rendhagyó szabályok léptek életbe, a negyeddöntőre kvalifikáló első playoffkörben például rövidített párharcok döntöttek a továbbjutásról, a fordulóban érdekelt csapatok a jégkorong Bajnokok Ligájából ismert oda-vissza vágós rendszer alapján meccseltek, döntetlen esetén a gólkülönbség számított. Mi az első mérkőzést sajnos elég rosszul kezdtük, az ellenfél három null után győzött is négy egyre, a háromgólos hátrány pedig rányomta a bélyeget a visszavágóra. Ott hiába vezettünk két harmad után mi is három nullra, jött néhány kiállítás, és nem tudtuk megfordítani a szériát. Ez azért különösen fájó, mert biztos vagyok benne, ha lett volna még egy meccs, mi megyünk tovább.
– Az előző idényben egyértelműen önök voltak a Liiga meglepetéscsapata, kiesőjelöltként messze várakozáson felül teljesítettek. Most hogyan értékelt a vezetőség?
– A jól sikerült előző idényünk után nagyobbak volt az elvárás, és ha csak azt vesszük alapul, hogy a klub fennállása óta először ott voltunk a rájátszásban, pozitívumként kell értékelni az előrelépést. Ugyanakkor tartom, hogy jobb eredmény elérésére is képesek lettünk volna. Persze ha megint más aspektusból nézem, annak is örülni kellett, hogy ebben a helyzetben egyáltalán idáig eljutottunk... Nem volt egyszerű idény, kétszer is karanténba kellett vonulnunk, emiatt nem is tudtuk lejátszani az összes bajnokinkat, a hatvanmeccses alapszakaszt öt mérkőzéssel kevesebbel fejeztük be.
A hétvégén másik Liiga-légiósunk, Sebők Balázsnak is befejeződött az idény. A KalPa 2017-es bajnoki ezüstérmes centere az alapszakaszt az automatikusan negyeddöntőt érő ötödik helyen zárta csapatával, ám a nyolc között a másik tamperei együttes, a háromszoros bajnok Tappara szoros párharcban, kizárólag egygólos meccseken 3–1-es összesítéssel búcsúztatta őket. A KalPa csapatkapitány-helyettesének, egyben a lejátszott meccsek számát tekintve a klub légiósrekorderének számító 26 esztendős Sebőknek sem lehet szégyenkeznivalója: az alapszakaszban 56 mérkőzésen 33 pontot gyűjtött, ehhez a rájátszás négy összecsapása alatt még kettőt tett hozzá. |
– Tehát azokat a találkozóikat nem is pótolhatták, csak törölték őket, így a csapatok nem azonos meccsszámmal zárták az alapszakaszt?!
– Így valahogy. Ráadásul a második karanténidőszak – amelyet megelőzően nem is nálunk találtak fertőzötteket, hanem egyik korábbi ellenfelünknél, ám a finn protokoll nyomán emiatt nekünk is be kellett vonulnunk – rosszabbkor nem is jöhetett volna. Akkor egyetlen pont hátránnyal üldöztük a top hatot, és öt olyan meccs jött volna, amelyen kulcsfontosságú pontokat tudtunk volna szerezni. Ennek tudatában végképp fájó a történet, mert ha minden a normál kerékvágásban marad, simán odaérhettünk volna a top ötbe, ezzel pedig automatikusan a negyeddöntőbe.
– A saját teljesítményével azért elégedett?
– Végül is igen, elvégre elértem a húszgólos lélektani határt Európa egyik topligájában, ennek nagyon örülök. Persze, jó lett volna még egy kicsit több pontot gyűjteni, meg bejutni a negyeddöntőbe, akkor biztosan jobb lenne a szám íze, de egyénileg így sem lehet okom a panaszra.
– És mit hoz a jövő? Az értesülések szerint visszatér Svédországba, ahol nevelkedett – már konkrét érdeklődésről is lehetett olvasni az SHL-élcsapat Lulea részéről.
– Igen, én is olvastam a pletykákat, de egyelőre nem tudom, hol folytatom. Biztos, hogy a svéd közeg nem lenne ismeretlen, hiszen tíz évet lehúztam ott korosztályos és felnőttcsapatokban. Ezenfelül mindig az a célom, hogy évről évre eggyel feljebb lépjek, a svéd élvonal ebből a szempontból is remek állomás lehetne.
– Szóval, a svéd elitligát a finn fölé helyezi?
– Nehéz ezt megbecsülni, de talán annyiban igen, hogy a finn topcsapatok Svédországban valahol a bajnokság közepe felé vagy a felsőházban helyezkednének el. Egyébként nincs nagy különbség – a fő differencia inkább abban áll, hogy a finn liga támadóbb, míg a svéd jobban strukturált, erősebbek, stabilabbak a csapatok. Az is biztos, hogy az SHL-ben sokkal nehezebb pontokat szerezni, így ez nagy kihívás lenne.
– A klubidény véget ért, és noha a világbajnokságot ebben az évben sem rendezik meg a vírus miatt, egy nagyon fontos esemény vár válogatottunkra: az augusztusi rigai olimpiai selejtező.
– Nagyon szeretnék ott lenni és segíteni a csapatnak – ennél jobb motiváció nem is kell, hogy nyáron is eddzen az ember. Többször is beszéltem a válogatott új vezetőségével, Vas Márton általános igazgatóval és Sean Simpson szövetségi kapitánnyal, úgy látom, ők abszolút igyekeznek megteremteni nekünk a lehető legjobb körülményeket. Ha ebből a négyes csoportból a világelitben szereplő házigazda letteket és olaszokat, illetve a franciákat megelőzve ki tudnánk jutni a 2022-es olimpiára, az maga lenne a csoda, mégsem lehetetlen – nagyon készül az egész csapat, mindent meg fogunk tenni, hogy sikerüljön!