Jégkorong: Saját magam menedzsere vagyok, így kerültünk Chamonix-ba – Vas János

– Öt év után csapott fel újra légiósnak: egy fehérvári és négy miskolci szezon után ismerős közegbe csöppent, a francia élvonalbeli Chamonix ajánlatát fogadta el. Milyenek az első benyomások?
– Nagyon jól érezzük magunkat, mondhatom, hogy már sikerült teljesen felvennünk az itteni életritmust – ami nem volt nehéz, hiszen gyönyörű helyre kerültünk – válaszolta az utolsó, még aktív szapporói hősök egyike, a 37 évesen újra külföldre szerződő Vas János, aki korábban játszott már a Ligue Magnus-ben, 2012 és 2014 között a Dijon, majd a Rouen csapatában.

– Ezek szerint a család is követte a festői Francia Alpokba.
– Természetesen, ez mindenképpen fontos szempont volt, és szerencsére a környezetünkben mindenki nagyon segítőkész volt, hogy minél hamarabb be tudjunk illeszkedni. Már a kisfiam is jár iskolába két és fél hete, ő is élvezi. Pedig Magyarországon még óvodás lenne, ám kiderült, hogy itt már első osztályosnak számít, úgyhogy egyből suliba ment, nyelvtudás nélkül, az otthoni barátokat hátrahagyva – igazi kis hős! Én meg nem győzök hüledezni, hogy egyik napról a másikra máris iskolás lett a kis-nagyfiam...

– Hogy jött ez a lehetőség? Ők keresték önt, esetleg fordítva?
– Tulajdonképpen már lassan tíz éve a saját magam menedzsere vagyok, azóta, hogy hazajöttem Svédországból – ott, meg Amerikában voltak anno menedzsereim. Szóval én keresem és találom magamnak a lehetőségeket, amikor arra van szükség, most is ez történt. Szerencsére a telefon, internet és közösségi média korában már nagyon leegyszerűsödött a kapcsolatfelvétel.

– Miért jött el Miskolcról? Szerepet játszott benne, hogy a csapat a szlovák Extraligából visszatért az Erste Ligába?
– Ne feledjük, amikor anno négy éve odaigazoltam, a DVTK akkor is az Erste Ligában játszott – csak utána léptünk fel az Extraligába –, tehát én nem azért szerződtem oda, hanem mert a klub dinamikusan fejlődött, láttam benne a perspektívát, és szimpatikusak voltak az elképzelések. Egyáltalán nem is bántam meg, viszont az előző, gyengébben sikerült idény után nem került szóba a szerződéshosszabbításom, úgyhogy más opciók után kellett néznem – így kerültünk végül Chamonix-ba.

– No, és milyen a csapat? Ön ugyan hat meccsen két gólnál és két asszisztnál tart, de öt bajnokiból csak egyet nyerve így is a 12-es mezőny tizedik helyén állnak jelenleg.
– Elöljáróban: az egyből feltűnt, hogy mióta itt játszottam, nagyon sokat fejlődött a francia bajnokság színvonala és a csapatok, át is álltak a 26 meccses alapszakaszról 44-esre, és rengeteg a ki-ki meccs. Én úgy látom, jó csapatot rakott össze a vezetőség a nyáron, remek srácokból áll a keret, de szükségünk van még egy kis időre, hogy összeérjünk, és többször hagyjuk el győztesen a jeget. Viszont már a topcsapatok ellen is kezdjük felvenni a ritmust, ami egyértelmű pozitívum. Az előző két idényben nem sikerült a Chamonix-nak a rájátszásba jutás, és én sem szaladnék nagyon előre, de ha most összejönne, az hatalmas fegyvertény volna.

– Érzi, hogy a rutinja és a játékosmúltja nyomán megadják önnek a kiemelt tiszteletet?
– Ha azt nézem, hogy egyből megkaptam a csapatkapitány-helyettesi A betűt, akkor igen, másrészről viszont ugyanúgy kezelnek, mint mindenki mást, aminek kimondottan örülök. Nyilván igyekszem is megfelelni a bizalomnak, elsősorban a minél jobb játékommal. Az már most látszik, hogy a keretünk nem túl mély, az elmúlt napokban például két hátvédünk is lesérült, így összesen öt bekkünk maradt, egy csatárnak kellett hátramennie. Egyszóval abból főzünk, amink van, de összességében tényleg jó társaság jött össze, kiváló személyiségek, mindenki bírja és űzi-hajtja a másikat, a küzdőszellemünkkel egyáltalán nincs gond – remélem, megindulunk felfelé!