Peking 2022: mindenki sajnálja az NHL-esek távolmaradását

I. SZ., MTII. SZ., MTI
Vágólapra másolva!
2021.12.23. 14:20
null
Illusztráció: AFP
A kínai szervezők sajnálatukat fejezték ki, amiért az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) játékosai mégsem lehetnek ott a jövő évi pekingi téli olimpián.

Csütörtöki sajtótájékoztatóján Huang Csun, a helyi szervezőbizottság járványügyi osztályának igazgató-helyettese úgy fogalmazott, nagyon sajnálják, hogy az NHL-játékosok a koronavírus-járvány miatt nem utazhatnak el az ötkarikás játékokra. Hozzátette, biztos benne, hogy az óvintézkedések hatékonyak lesznek és megvédik majd a résztvevő sportolókat.

„Szilárd meggyőződésünk, hogy a megelőző intézkedések csökkenthetik a fertőzés terjedésének kockázatát, és biztosíthatják a sportolók és más személyek egészségét, miközben garantálják a versenyek megrendezését és a kínai emberek biztonságát is” – mondta.

Az NHL vezetői négy hónappal ezelőtt jelentették be, hogy engedélyezik a jégkorongozók olimpiai szereplését, de szerdán visszavonták döntésüket, mert már ötven alapszakasz-mérkőzést kellett elhalasztani koronavírusos megbetegedések miatt. A liga előrehozta a karácsonyi szünetet, jövő hétfőig nem rendeznek meccseket, az elmaradt találkozókat pedig a téli olimpia idején pótolják.

Luc Tardif, az olimpiai hokitornát szervező Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) elnöke azt mondta, csalódott, de megérti a döntést.

„Megdöbbentő volt látni, hogy a koronavírus-járvány milyen hatással volt az NHL versenynaptárára szinte egyik napról a másikra. Megértjük, hogy a játékosok egészségének és biztonságának érdekében ez volt a lehető legjobb döntés” – nyilatkozta.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) is csalódottságának adott hangot.

Kanada és az Egyesült Államok kizárólag NHL-játékosokból álló csapatot küldött volna Kínába, de a szerdai döntéssel Svédország, Finnország, Oroszország, Németország és Csehország válogatottja is nehéz helyzetbe került.

A pekingi játékokon a férfi hokitorna február 9-én rajtol, a döntőt 20-án, a zárónapon játsszák.

Legfrissebb hírek

Vége az NHL-alapszakasznak – mutatjuk a végleges sorrendet

Amerikai sportok
13 órája

A bajnoki rekorder csapott le az NHL-rájátszás utolsó szabad helyére

Amerikai sportok
Tegnap, 8:23

NHL: Ovecskin kereste a legtöbb pénzt a liga történetében

Amerikai sportok
2025.04.16. 14:24

NHL: négygólos győzelemmel nyerte meg a divízióját a Toronto

Amerikai sportok
2025.04.16. 09:57

Tóth Zita: Az olimpia és a világkupa-pontszerzés az álmom

Téli sportok
2025.04.16. 09:04

Remekül, góllal és gólpasszal mutatkozott be a Montreal orosz tinédzsere

Amerikai sportok
2025.04.15. 07:54

Milánó 2026: bemutatták az olimpiai fáklyát

Téli sportok
2025.04.14. 16:26

NHL: Ovecskin góllal tért vissza, de a Washington ismét kikapott a Columbustól

Amerikai sportok
2025.04.14. 07:14
Ezek is érdekelhetik