Sportrádió: megkönnyezték a bennmaradást női hokisaink

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.08.30. 10:42
null
Németh Anikó a válogatott kapujában (Fotó: Magyar Jégkorong Facebook)
A Sportrádió megszólaltatta Németh Anikót, a magyar női jégkorong-válogatott kapusát, aki a svédek elleni hétfői világbajnoki mérkőzésen kiharcolt bennmaradás jelentőségéről, a meccs szétlövéséről és a negyeddöntős szereplés reményéről is beszélt Virányi Zsolt kérdéseire válaszolva.

 

„Mindenki örül a bennmaradásnak, ahogy mondani szokták, az egyik szemünk sír, a másik nyilván nevet – mondta a Sportrádiónak Németh Anikó, utalva a pontszerző vereséggel (2–3, szétlövéssel) kiharcolt bennmaradás kiváltotta kettős érzésre. – Azt figyelembe véve, hogy életünkben először játszottunk felnőtt szinten világbajnokságon a svéd csapattal, ez nagyszerű eredmény.”

A hétfői mérkőzésen a svédek 2–1-es vezetéssel fordultak az utolsó harmadra, akkor kellett kiharcolni a bennmaradással felérő egyenlítést.

„Az utolsó harmad előtti szünetben az öltözőben arról beszélgettünk, hogy sohasem szabad feladni, mindent bele kell adni. Mindenki küzdött szívvel-lélekkel, én magam éreztem is, hogy meglesz az egyenlítő gól. Nagy szó a magyar női jégkorong történetében, hogy bennmaradtunk. A Covid miatt tavaly nem volt kieső, de most meg kellett harcolnunk azért, hogy ne essünk ki” – folytatta Németh, aki a szétlövésben nem izgult különösebben, mert annak már nem volt jelentősége a bennmaradás szempontjából.

„Kicsit lekerült a teher rólam – jellemezte a helyzetet a kapus. – Volt lövés, amelyik a kapu mellé ment, de sikerült is jó pár büntetőt hárítanom. Sajnos az utolsót belőtték, ezzel ők nyertek, de ilyen a hoki, nekünk is többet kell beütnünk, és akkor legközelebb sikerülni fog. Hatalmas dolog, hogy bennmaradtunk! Vannak olyan játékosaink, akiknek ez az első A-csoportos vébéjük, láttam síró társakat az öltözőben, és én is megkönnyeztem a bennmaradást.”

Elképzelhető, hogy a svédek elleni meccsel nem ért véget a magyarok számára a vb-szereplés: a kedd este fél nyolckor kezdődő Németország–Dánia csoportmérkőzés végződhet úgy, hogy a mieink bejutnak a negyeddöntőbe.

„Pat Cortina (szövetségi kapitány) mondta is, hogy ne szálljunk el nagyon, mert még bármi történhet. Ha a németeknek olyan napjuk van, és rendes játékidőben legyőzik a házigazda dánokat, akkor mi jutunk tovább a negyeddöntőbe. Ha ez nem történik meg, akkor sincs semmi baj, mert bennmaradtunk, de reméljük, hogy a németek nyernek, és akkor megkapjuk az amerikaiakat vagy Kanadát.”

Legfrissebb hírek

Nemzeti Sportrádió: Jobbak voltak a törökök – Vincze István

Magyar válogatott
6 órája

Garát-Gasparics Fanni ürességet érzett az elvesztett olimpiai selejtező uitán

Jégkorong
Tegnap, 16:21

A hétvégi verseny jó visszaigazolás volt Bőhm Csabának

Egyéb egyéni
Tegnap, 12:34

Megvan a vb-re készülő magyar női jégkorong-válogatott bő kerete

Jégkorong
2025.03.21. 15:11

„Molnár Attila mint az atlétika nagykövete? Szerintem már az” – Gyulai Miklós

Atlétika
2025.03.12. 22:47

A Tatabánya új edzője hisz a bennmaradásban

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 15:20

Nem lenne meglepő, ha Kirsty Coventry lenne a NOB elnöke – Fábián László

Egyéb egyéni
2025.02.25. 20:33

Schmitt Pál: Ha fenntartható olimpia a cél, kevés új beruházással, abban szinte mi élen járunk

Egyéb egyéni
2025.02.19. 08:12
Ezek is érdekelhetik