Jégkorong MK: Hári János elnézést kért nyilatkozatáért

Vágólapra másolva!
2023.02.01. 17:04
null
Hári János elnézést kért nyilatkozatáért (Fotó: Árvai Károly, archív)
Hári János közleményben kért elnézést, amiért a vasárnapi férfi jégkorong Magyar Kupa-döntő harmadszünetében televíziós interjújában csalással vádolta meg az egyik játékvezetőt.

 

A 30 éves fehérvári csapatkapitány a Hydro Fehérvár AV19 honlapján keresztül kért bocsánatot viselkedéséért.

„Az eset után privát üzenetben már elnézést kértem az érintett játékvezetőtől, hiszen a mérkőzés hevében adott nyilatkozatra visszatekintve elismerem, hogy a szóhasználatom nem volt megfelelő. Tisztában vagyok vele, hogy a mérkőzés játékvezetőinek bírálata milyen következménnyel jár, és úgy gondolom, kötelességem elnézést kérni minden érintettől, akit a véleményemmel megbántottam” – idézte a klubhonlap Hárit.

A magyar szövetség (MJSZ) kedden este honlapján közölte, hogy a játékvezetői munkacsoport vezetője már a finálé alatt hivatalosan jelezte a fegyelmi bizottság elnökénél az eljárás kezdeményezését a nyilatkozat miatt. A testület a mérkőzés másnapján tájékoztatta a csatár klubját az eljárás megindításáról és a fegyelmi vétség elkövetésének gyanújáról.

Az ügyben jelenleg információgyűjtés zajlik. A fegyelmi bizottság minden körülmény megismerése után csütörtöki ülésén hozza meg határozatát.

Az MK-döntőben a Budapest JAHC büntetőkkel diadalmaskodott az osztrák ligában érdekelt Hydro Fehérvár AV19 felett.

Legfrissebb hírek

Nagy hiányérzettel zárta az idényt Hári János

Jégkorong
2025.03.10. 18:51

Osztrák hokiliga: salzburgi söpréssel vége a Fehérvár idényének

Jégkorong
2025.03.09. 18:25

Osztrák hokiliga: kikapott a Fehérvár Bécsben, pénteken dől el a továbbjutás

Jégkorong
2025.02.25. 22:02

Jégkorong: hátrányból győzött a Fehérvár a helyosztó első meccsén

Jégkorong
2025.02.23. 18:17

Hári János: Megpróbáltuk visszahozni a menthetetlent, nem sikerült

Jégkorong
2025.02.23. 10:38

A Salzburg elleni győzelem nagy lökést adna a fehérvári hokisoknak a rájátszásra

Jégkorong
2025.02.20. 08:49

40 éves sztárja szállította a sikert a Fradinak; Hári szerint nem érdemeltek vereséget

Jégkorong
2025.02.03. 10:04

Jégkorong: az FTC legyőzte a Hydro Fehérvárt, és MK-győztes lett

Jégkorong
2025.02.01. 21:17
Ezek is érdekelhetik