Jégkorong: Kolbenheyer szerint sokat fejlődött a női szakág

Vágólapra másolva!
2023.04.17. 16:11
null
Kolbenheyer Zsuzsanna szerint a csökkent az amerikaiak és a kanadaiak tudásbeli fölénye (Fotó: jegkorongszovetseg.hu)
Az elmúlt években sokat fejlődött a női jégkorong, és csökkentették a csapatok a különbséget az Egyesült Államokkal és Kanadával szemben – mondta Kolbenheyer Zsuzsanna, a nemzetközi szövetség (IIHF) vezető testületének magyar tagja a vasárnap zárult elit-világbajnokság záró sajtótájékoztatóján.

A Torontó mellett rendezett vb-t az Egyesült Államok nyerte meg, Kanada lett a második, Csehország a harmadik, a magyarok pedig a kilencedik helyezésükkel kiestek.

Kolbenheyer kiemelte: érzése szerint van elég fejlődés ahhoz, hogy a jövőben visszatérjenek a két „párhuzamos csoportos” rendezéshez az eddigi „alá-fölé rendeltségi” viszony után. Most a tíz csapat két ötös csoportban szerepel vb-helyezés alapján, de a felső ötös minden tagja alapból negyeddöntős, míg a másik, gyengébb csoportból az első három jut a nyolc közé, a két utolsó pedig kiesik a divízió I/A-ba. Erre eddig azért volt szükség, mert Egyesült Államok és Kanada olyan játéktudásbeli fölényben volt, hogy szinte minden találkozóját kétszámjegyű különbséggel nyerte meg. Az elmúlt időszakban viszont már nem így volt. Az IIHF a jövőben előbb az U18-as korosztálynál tér vissza a párhuzamos csoportok elvéhez, és ha beválik, akkor jöhetnek a felnőttek.

Luc Tardif IIHF-elnök is elégedett volt a vb növekvő színvonalával: „Nagy fejlődésen ment keresztül a női hoki és ennek egyszerű oka van. A legjobb húsz szövetség most külön női programokkal rendelkezik. Ezek fontosak a játékosok és a sportág fejlesztése szempontjából. Sok szoros mérkőzés volt. Lehet, hogy a csapatok még nem állnak készen arra, hogy legyőzzék Kanadát és az Egyesült Államokat, de közelednek hozzájuk. Ez nem egyik napról a másikra fog megtörténni, szükség van egy kis időre.”

Az eddigi 22 női vb-ből 12-t nyert Kanada és 10-et az Egyesült Államok, és egyszer fordult elő, hogy a dobogó két legmagasabb fokán nem ez a két válogatott végzett, a finnek 2019-ben lettek ezüstérmesek. Az eddigi hét olimpiai tornán öt kanadai, valamint két amerikai siker született, és a 2006-os svéd második hely a kivétel.

Tardif az oroszok és fehéroroszok kizárása miatt jelezte, hogy jövő márciusban kell dönteniük az 2026-os olimpiai selejtezők lebonyolításáról.

„Először is, remélem, Oroszország és Fehéroroszország hamarosan visszatér az IIHF-be, mert ez azt jelentené, hogy az ukrajnai háborúnak vége” – hangsúlyozta. Hozzátette: az ötkarikás kvalifikációban már a fehéroroszoknak is részt kellene venniük.

Legfrissebb hírek

Megvan a vb-re készülő magyar női jégkorong-válogatott bő kerete

Jégkorong
2025.03.21. 15:11

Női jégkorong ob I: sorozatban negyedszer lett magyar bajnok a HK Budapest

Jégkorong
2025.03.20. 20:57

A hónap utánpótlásedzője: Bedő Botond jégkorongtréneré a januári díj

Utánpótlássport
2025.02.18. 16:25

Hiezl Réka sokszor a fiúk hokicsapatában is döntő tényező

Jégkorong
2025.02.14. 18:02

Milánó 2026: a női hokis csoportok oroszokkal és nélkülük

Jégkorong
2025.02.13. 19:29

„Megmutattuk, hogy ott vagyunk az élmezőnyben” – Odnoga Lotti az olimpiai selejtezőről

Jégkorong
2025.02.12. 09:53

A női hokiválogatott új célja: az áprilisi vb!

Jégkorong
2025.02.11. 18:22

Most gyertek, hokiistenek! – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
2025.02.11. 07:05
Ezek is érdekelhetik