Jégkorong: Such György reagált a szurkolói nyílt levélre

– Mennyire ítélik meg sikeresnek a pontrendszer első nagyjából két évadát?
– Az első év elemzési adatai állnak teljeskörűen rendelkezésre. Ez alapján a szoros eredményű – legfeljebb két gól különbségű – mérkőzések aránya emelkedett, és több mérkőzés dőlt el hosszabbításban, ami annak a jele, hogy kiegyenlítettebbek lettek az erőviszonyok. Ugyanakkor látható, hogy a csapatok különbözőképpen reagáltak a helyzetre, bár a szóban kimondott vállalás mindig az, hogy a magyar jégkorong érdekét nézi mindenki – értékelt a Nemzeti Sportnak az MJSZ elnöke, Such György.

– Monitorozzák, hogy a mérkőzésekre benevezett fiatalok mennyi időt töltenek valóban a jégen? Ha igen, milyen következtetések vonhatók le az adatokból?
– A rendszert a hazai sajátosságok és gyakorlat alapján folyamatosan felülvizsgáljuk és módosítjuk. Az látható, hogy vannak csapatok, ahol a fiatalok érdemi jégidőt kapnak és akár különleges játékhelyzetekben is kipróbálják őket. Persze az eredménykényszer és az edzői szabadság miatt kiemelt téthelyzetben a rendelkezésre álló játékosokból a lehető legnagyobb esélyt jelentő összeállítást szerepeltetik, amiből a kevésbé tapasztalt fiatalok sokszor kimaradnak. A pontrendszer kihasználása vagy a légiósok esetleges túlhasználása tehát a klubok döntése. Számomra ezért is érthetetlen, hogy a szurkolói csoportok képviselői miért nem a klubjaik felé jelzik, hogy nekik nem az eredmény fontos, hanem az, hogy minél több hazai játékost lássanak a jégen.

– Egy korábbi közleményükben úgy fogalmaztak, a pontrendszer egyik célja a légiósok és a hazai játékosok egészséges arányának kialakítása. Egyrészt, számszerűen hogyan értendő az egészséges arány, másrészt hogyan gondolják, sikerült-e megvalósítani?
– Egyrészt most egy kiöregedő utánpótlás korosztály létszámát tekintve simán kitenne két Erste Liga-csapatot. Tehát eléggé világos, hogy nem jut mindenkinek hely a profik között, azt ki kell érdemelni, azért meg kell küzdeni. Szerintem az elfogadható, hogy egyes csapatok útja eltér a saját magunk által képzett játékosok beépítését illetően, az viszont nem, ha ebbe nem fektetnek érdemi energiát. Két szempont ütközik: az eredménykényszer és gazdasági realitás. A büdzsé terhére a menedzserek a legjobb ár-érték arányú játékosokat igyekeznek megtalálni, akik ráadásul a szakmai koncepcióba is illeszkednek. Sajnos sokszor könnyebb egy kész, megfizethető légióst hozni, egy sokkal nagyobb kínálatból, mint a minőségi hazai sportolók szűkösebb kínálatából választani. Törekednünk kell rá, hogy a tehetséges és elkötelezett fiatalok bizonyítási lehetőséghez jussanak, azonban a klubokat sem kényszeríthetjük arra, hogy olyan sportolóval szerződjenek, akivel egyébként nem feltétlen akarnának. Számszerű arányt nehéz mondani, de a magam részéről jelenleg átlagosan hét-nyolc minőségi légióst tartanék elfogadhatónak, ám tíz csapat esetében ez is legalább száznegyven-százötven minőségi hazai játékost jelentene a fennmaradó helyekre. Mindezt úgy, hogy a legjobb hazai fiatalok nem a hazai első osztályt, hanem rangosabb külföldi ligákat célozzák meg, tehát meg sem jelennek ebben a kívánt értékben.

– A Jégkorngozók Érdekvédelmi Szervezete (JÉSZ) nemrég kiadott elemzése szerint a pontrendszer bevezetése óta tizenöt százalékkal csökkent a mérkőzésekre benevezett hazai és a honosított játékosok száma. Van-e közvetlen összefüggés a kettő között, illetve a pontrendszer megtartása mellett visszafordítható-e a folyamat?
– Igen, egyértelműen van összefüggés. Megjegyzendő, hogy a korábbi rendszer viszont a klubok jelzései alapján fenntarthatatlan volt. A hazai játékosok „védett” helyei olyan béralku-pozíciót eredményeztek, ami nem, vagy csak nagyon nehezen volt kezelhető. Másrészt a szabály miatt a klubok ennek ellenére szerződési kötelezettségben voltak, ami azt eredményezte, hogy olyan

sportolókat is foglalkoztattak, akiket egyébként sportszakmai indokok alapján nem választottak volna. Ezt pedig kontraproduktívnak láttuk.

– A JÉSZ egyenesen a pontrendszer eltörlését és légióskorlát bevezetését javasolta. Reális opció?
– A magyar játékosok érdekvédelmi szervezete természetesen abban érdekelt, hogy legyen légióskorlát – ami különben fogalmilag maga is a pontrendszernek egy primitív formája – mert az erősíti a pozícióikat a béralkuban. Kompromisszumos döntést kell hozni, minden érintett bevonásával.

– A nyílt levélben nehezményezték, hogy olyan játékvezetőket delegáltak bizonyos mérkőzésre, akik az egyik érintett csapat alkalmazásában álltak. Valós az állítás?
Az Erste Ligában nincs olyan mérkőzés, amelyen a játékvezető az adott klub alkalmazásában lenne. Természetesen mindig összefüggésbe lehet hozni játékvezetőt klubokkal. Ez a sportág sajátossága, hiszen például korcsolyázni mindenkinek meg kellett valahol tanulnia. A Nemzetközi Jégkorongszövetség által is egyre intenzívebben foglalkoztatott Gebei Péter személye ugyanakkor garancia a magyar bíráskodás pártatlanságára és szakmai hozzáértésére. A játékvezetést elfogultsággal jellemezni azok szokták, akik maguk elfogultak és sajnálatos módon nem tudják a jégen történteket semleges szemüvegen keresztül szemlélni. Azt már csak halkan jegyzem meg, hogy a nyílt levél egyik aláírója volt, hogy leköpte mérkőzés után a játékvezetőket. Talán nem tőle kéne leckét vennünk a kiegyensúlyozott bíráskodásból.

– Olyan szövetségi kapitány kinevezését követelik, aki „ismeri a hazai közeget, és a munkát fő állásban tudja ellátni”. Ez a jellemzés mennyiben igaz Don MacAdamre?
– Minden tekintetben, hiszen Don lassan öt éve van Magyarországon, és szó szerint minden érdemi edzőt, játékost és klubvezetőt személyesen ismer.

– Van-e bárkinek a szövetségi kapitányon kívül beleszólása, kit válogat be, és kit nem?
– A mindenkori szövetségi kapitány leginkább a saját stábjának a véleményét szokta kikérni, de a végső döntés mindig az övé. Ez a múltban is így volt, és a jövőben is így lesz.

– A szurkolók szerint a hazai mérkőzések látogatottságága folyamatosan csökken. Egyetértenek a megállapítással? Ha igen, milyen stratégiával próbálják újra vonzóvá tenni az itthoni jégkorongmeccseket?
– Noha a szurkolók kiszolgálása mindannyiunk felelőssége, azonban ez a klubok legfontosabb célja és feladata kell, hogy legyen. A világ változik, és vele a közönség is. Sajnos a jégkorong-szurkolók átlagéletkora világszerte öregszik, ami ismert probléma. Az új generációk megnyeréséhez ma már nem elegendő a jó játék, az egész rendezvénynek – a sportélmény mellett – szórakoztatónak is kell lennie. A nézők az idejüket és pénzüket áldozzák a mérkőzés látogatására, és ha jó élménnyel távoznak, nagyobb eséllyel jönnek el újra, hoznak el másokat is. Ennek érdekében a Szövetség eszközvásárlást és támogatást biztosított, illetve például előírta kommunikációs szakember foglalkoztatását. Minden szurkoló láthatja, hogy a csapatok megjelenései milyen fejlődésen mentek keresztül az elmúlt években, ideértve a megfelelő képanyagot, interjúkat és egyéb megjelenéseket. Ugyanakkor ez egy lassú folyamat és világos, hogy a szurkolók által is ismert jegyárak és a látható közönségszám szorzata nem hoz akkora bevételt, hogy egy-egy mérkőzésnap pénzügyileg pozitívan zárható legyen. Az érdemi áremelés viszont a fizetőképes kereslet korlátjába ütközik.

– Többek között a jégcsarnokok üzemeltetésében, a versenybírói juttatásokban is a szövetség segítségét kérik a levélírók, aminek nyilván pénzbeni vonzata van. Érdemes és lehetséges a kellő források előteremtése?
– A jégcsarnokok üzemeltetése, hasznosítása nem az MJSZ feladata, mivel a jégpályák gazdasági társaságok vagy önkormányzatok tulajdonában vannak. A szövetségnek sem jogi, sem pénzügyi lehetősége nincs arra, hogy más tulajdonában álló jégcsarnok hiányosságait orvosolja. Ugyanakkor a stratégiánkba illeszkedően jelenleg is dolgozunk költséghatékonyságot javító projekteken, melyek minden jégpályára pozitív hatással lesznek. Ha nem megfelelőek a körülmények egy-egy helyszínen, akkor természetesen a problémát minden esetben jelezzük a pályák üzemeltetőinek. Az Erste Liga versenyszabályzata részletesen kitér ezekre a problémákra és az ezzel járó büntetési tételekre. A versenybírói díjazások az előző szezonhoz képest mintegy másfélszeresére emelkedtek. Örülnénk, ha ezt a szakértelmet még jobban meg tudnánk fizetni, azonban erre jelenleg nincsen pénzügyi fedezet. Megjegyzem ugyanakkor, hogy például a svéd szövetség vezetői elhűltek, amikor megtudták, hogy nálunk a teljes vertikumban minden edző, versenybíró és közreműködő pénzt kap a munkájáért. Ez Svédországban elképzelhetetlen, pedig a világ egyik vezető hokinagyhatalmáról beszélünk. Náluk is, és mindenhol máshol kialakult gyakorlata van az önkéntességnek, a közösségi munkának, visszavonult játékosok kisgyermekeket oktatnak, a szülők zsűriznek, a közösség pedig segít a klub körüli teendőkben, hiszen annak fenntartása és jó működése az ő érdekük, és a javukra válik. Amúgy a mindenki által nosztalgikusan emlegetett TAO-időszak előtti időkben ezeket a feladatokat nálunk is önkéntes munkában végezték. Azt várni, hogy mindenki és minden valamilyen központi forrásból legyen teljes egészében megfizetve – ráadásul és természetesen emelkedő összegben –, sajnos illúzió.