Jégkorong: nézzen be a Hydro Fehérvár AV19 leendő otthonába! – videó

Vágólapra másolva!
2024.02.15. 20:18
null
Április 19-én a magyar férfi jégkorong-válogatott norvégok elleni mérkőzésével avatják fel a székesfehérvári Alba Arénát, amely már most készen áll a vendégek fogadására. Nézze meg kívül-belül a fehérvári hokisok leendő otthonát!

Több évtizedes álom megvalósulásának a küszöbén áll Székesfehérvár: Cser-Palkovics András, a település polgármestere örömmel jelentette be, végre nemcsak épül-szépül az Alba Aréna, hanem néhány napja a használatbavételi engedélyt is megkapta, magyarán átadható. 

A politikus a rendezendő ünnepélyes nyitó eseményről is beszámolt, a divízió 1/A-világbajnokságra készülő magyar válogatott a stabilan A-csoportos Norvégia legjobbjaival mérkőzik meg – április 19-én és 20-án is! Ráadásul a jegyár is határozottan nagyvonalú, a (felnőtt) napijegy 3000, a kétnapos bérlet mindössze 4000 forint lesz, a cél, hogy minél többen részesei lehessenek a páratlan élménynek. 

Merthogy a határon innen aligha élhetett át a hokiszerető közönség hasonlót, mint amit az Alba Aréna nyújtani tud – leszámítva az MVM Dome-ban rendezett, Kanada elleni összecsapást, de az a létesítmény nem kifejezetten jégkorongra „szakosodott”. Már a városhatárba érve, messziről üvölt a csarnokról, hogy európai szintet képvisel, s a bejáraton belépve sem változik az ember benyomása.

A Magyar Jégkorongszövetség elnöke, Such György kiemelte, külön öröm éppen a „szapporói csoda” évfordulóján tenni a fenti bejelentéseket, és hozzátette, azon kívül, hogy az aréna a Hydro Fehérvár AV19 hazai pályájaként szolgál a jövőben, szövetségi eseményeket is szép számmal szeretnének odavinni – legyen szó kupadöntőről, vagy éppen világbajnokságról (!). 

De ne rohanjunk ennyire előre: a nagyérdemű következő lehetőségei február 23-án és 24-én lesznek, amikor „nyílt nap” keretein belül megtekinthetik az egész, immáron kész épületet. 

 

Legfrissebb hírek

Jégkorong: hosszabbított a Fehérvár amerikai csatára

Jégkorong
Tegnap, 17:58

A Fehérvár edzője: Az emberelőnyös játékunk kicsit a lelkiállapotunkat is tükrözte

Jégkorong
2025.03.20. 20:34

Horváth Dominik marad a Fehérvár kapusa

Jégkorong
2025.03.20. 15:31

Cél a bennmaradás – 25 játékossal készül az elit-vb-re a magyar jégkorong-válogatott

Jégkorong
2025.03.19. 15:31

Magosi Bálint: Nem játszottunk úgy, ahogyan kellett volna

Jégkorong
2025.03.19. 07:53

Visszavonul a Fehérvár korábbi NHL-játékosa

Jégkorong
2025.03.17. 15:30

Marketingdíjat nyert a Hydro Fehérvár AV19 jégkorongklub

Jégkorong
2025.03.17. 10:23

Hasznos vagy káros? – Bobory Balázs publicisztikája

Jégkorong
2025.03.11. 23:12
Ezek is érdekelhetik