Erste Liga: Tóth Gergely Dunaújvárosban folytatja

Vágólapra másolva!
2024.05.17. 20:18
Tóth Gergely az első érkező az Acélbikáknál (Fotó: acelbikak.net)
Az előző Erste Liga-szezonban még a Budapest Jégkorong Akadémia színeiben versenyző, dunaújvárosi születésű Tóth Gergely az Acélbikák idei első szerzeménye.

 

A Fejér vármegyei klub pénteken jelentette be, hogy a következő idényben az egyesületet erősíti a 26 éves, helyi nevelésű védő, aki korábban olyan csapatoknak volt tagja, mint a MAC Budapest, a későbbi BJA, a Ferencváros vagy a skót Glasgow Clan.

Amióta bő három hete Somogyi Balázs lett a vezetőedző, ő az első igazolás Dunaújvárosban.

„Nagyon tetszett az elképzelés, amit az új vezetőedző felvázolt. Izgatottan várom a közös munkát. Szerencsére játékosként már dolgoztam vele, ez most igaz más lesz, de mind a ketten szeretnénk, hogy a dunaújvárosi jégkorong olyan sikereket érjen el, mint régen. Mindent meg fogok tenni ennek érdekében a jégen és azon kívül is” – nyilatkozta Tóth, aki a legutóbbi idényben összesen 47 mérkőzésen lépett pályára, és öt gólt szerzett, valamint 13 gólpasszt jegyzett.
 

 

Legfrissebb hírek

Jégkorong: Haaranen három évvel hosszabbított Gyergyóban

Jégkorong
2025.03.27. 18:31

A Magyar Kupa-aranyra lehet büszke az FTC hokicsapata a vezetőedző szerint

Jégkorong
2025.03.27. 16:32

Behúzta a másodikat is a Gyergyó és a Csíkszereda

Jégkorong
2025.03.26. 19:46

A Gyergyó és a Csíkszereda került előnybe a jégkorong Erste Liga elődöntőjében

Jégkorong
2025.03.25. 20:48

Jégkorong: szerződést hosszabbított a Gyergyói HK csapatkapitánya

Jégkorong
2025.03.24. 19:28

Jégkorong Erste Liga: a Brassó első sorára fokozottan figyelnek a gyergyóiak

Jégkorong
2025.03.24. 09:42

Vívás: három férfi tőrözőnk a limai GP főtábláján

Egyéb egyéni
2025.03.23. 11:05

Janurik Kinga 53 százalékkal védett, nyert az FTC Kisvárdán

Kézilabda
2025.03.22. 20:01
Ezek is érdekelhetik