Jégkorong: Hári még négy évig marad Fehérváron – hivatalos

BEKE ZSOMBORBEKE ZSOMBOR
Vágólapra másolva!
2024.08.15. 18:52
Balról jobbra: Cser-Palkovics András, Gál Péter Pál és Szélig Viktor a sajtótájékoztatón (Fotó: Beke Zsombor)
A Hydro Fehérvár AV19 jégkorongcsapata szezonnyitó sajtótájékoztatót tartott az Alba Arénában, az eseményen bejelentették azt is, hogy Hári János idény végén lejáró szerződését további négy évvel hosszabbították meg.

A kék-fehérek új otthonába belépve rögtön zene csapta meg az ember fülét, ugyanis a Királyi Napok keretében közönségkorcsolyát tartott a város a Volán új otthonában, a jég közepén pedig királyi bábuk álltak, körülöttük több százan korcsolyáztak. Ahogy a példa is mutatja, az Alba Aréna Székesfehérvár városának új közösségi tere is, a sajtótájékoztatón erre és a sok érdeklődőt vonzó közönségkorcsolyára is kitért a polgármestere, Cser-Palkovics András.

A szót ezt követően Gál Péter Pál, a Fehérvár AV19 SC elnöke vette át, aki rögtön kiemelte, már több mint 2500 bérlet gazdára talált, nagy az érdeklődés a csapat iránt, ez a szám meghaladja a régi csarnok átlagnézőszámát. A sajtótájékoztatón elhangzott, az augusztus 23-i, Nyitra elleni felkészülési mérkőzést nagyon várja mindenki a klubnál és a városban, klubtörténelmi napként tekintenek a dátumra, ugyanis mérkőzésen most először játszik az Alba Arénában a Hydro Fehérvár AV19. Szélig Viktor is jelen volt az eseményen, aki szakmai részről elmondta, nagy kihívás lesz a gárda számára a CHL, hiszen ha az ellenfelek klubrangsorban elfoglalt helyezéseit összeadjuk, sem adja ki a a Fehérvár 97. helyezését. A klub általános menedzsere bejelentette, hogy az együttes csapatkapitánya, Hári János plusz négy évvel meghosszabbította az idény végén lejáró szerződését.

„Hárinak egy ötéves szerződése jár majd le az idény végén, ilyen hosszútávú kontraktusra nem volt még példa a magyar jégkorongban. Hári János az egyik legjobb magyar játékos, az egyik legkreatívabb is, aki ligaszinten is a top játékos. Nem volt nehéz vele megállapodni, nagyon jól érzik magukat a városban a családjával együtt, közösen szeretnénk legalább ilyen jó eredményeket elérni. A következő években nagyon erős magra építkezhetünk tovább” – mondta a Nemzeti Sportnak Szélig Viktor.

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik