Jégkorong: Garát Zsombor gólpasszal mutatkozott be Angliában

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.10.08. 14:10
Garát (balra) új csapata mezében (Fotó: x.com/PanthersImages)
Az elmúlt hétvégén, szombaton előbb bejelentette hivatalos honlapján az élvonalbeli brit jégkorongbajnokságban (EIHL) szereplő Notthingham Predators, hogy szerződtette Garát Zsombort, aki aztán még aznap be is mutatkozott új csapatában, majd vasárnap másodszor is jégre lépett.

A négyszeres brit bajnokcsapat a honlapján kiemeli a Garát szerződtetéséről szóló hírében, hogy nagy tapasztalatú válogatott játékos érkezett a klubhoz, aki karrierje során Észak-Amerikában és Európában is megfordult több csapatnál. A 27 éves védő az előző idényt a tengerentúli Worcester Railersnél töltötte, ahol 63 meccsen 2 gól mellett 13 gólpassszt jegyzett.

„Zsombornak jól sikerült az előző idénye a Railersnél, minőségi játékperceket gyűjtött, és megbízható teljesítményt mutatott mindkét végén a pályának. Olyan helyzetben vagyunk, hogy mélységet kell adjunk a védelmünknek, és Zsomborral ez meg is valósítható. Határozottan úgy gondolom, hogy jelentős erősítésnek számít az érkezése” – dicsérte Garátot a csapat vezetőedzője, az április végén kinevezett Danny Stewart.

A Panthers szakvezetője nem is sokat habozott és néhány órával a bejelentés után már be is vetette a magyar védőt, mégpedig a Sheffield Steelers elleni Challenge Cup mérkőzésen: Garát Zsombor egy gólpasszal mutatkozott be, a meccset viszont a Panthers elvesztette 4–3-ra. Garát aztán vasárnap újabb mérkőzésen lépett jégre, mégpedig a brit élvonalban, a Fife ellen, amelyet 5–1-re megnyert a Nottingham, s a 19:57 percnyi játékidejével Garát a csapatából a harmadik legtöbb időt töltötte a jégen.

A magyar jégkorongszurkolók számára a Nottingham Panthers neve sajnos azért lehet emlékezetes, mert ennél a gárdánál történt tavaly októberben az egész hokis világot megrendítő és a sportágat valamelyest átalakító tragédia, amikor – éppen a Steelers ellen egy Challenge Cup meccsen – egy ütközés következtében az egyik sheffieldi játékos korcsolyájának pengéje elvágta a Panthers amerikai csatára, Adam Johnson nyakát. A 29 éves sportolót ugyan azonnal elsősegélyben részesítették, de az életét nem tudták megmenteni, a kórházba szállítás során elhunyt. A tragédia után a Nemzetközi Jégkorongszövetség (IIHF) kötelezővé tette eseményein a hasonló esetek megelőzésére a nyakvédő viselését. A Panthers néhány hete bejelentette, hogy idén decemberben hivatalosan is visszavonultatják Johnson 47-es mezszámát.

 

 

Legfrissebb hírek

Jégkorong: hosszabbított a Fehérvár amerikai csatára

Jégkorong
2025.03.27. 17:58

A Magyar Kupa-aranyra lehet büszke az FTC hokicsapata a vezetőedző szerint

Jégkorong
2025.03.27. 16:32

Tizenegy meccs, hat gól. Még az idényben megdönti Ovecskin Gretzky csúcsát?

Amerikai sportok
2025.03.27. 14:15

Hoki: két magyar bronz az osztrák rájátszásban, erdélyi sikerek itthon

Utánpótlássport
2025.03.26. 20:57

Behúzta a másodikat is a Gyergyó és a Csíkszereda

Jégkorong
2025.03.26. 19:46

Gyász: elhunyt Jakabházy László, korábbi olimpikon jégkorongozó

Jégkorong
2025.03.26. 16:41

Kialakult a Jegesmedvék szakmai stábja a következő idényre

Jégkorong
2025.03.26. 15:21

Jégkorong: bő felkészülési keretet hirdettek a hazai U18-as vb-re

Utánpótlássport
2025.03.26. 12:16
Ezek is érdekelhetik