Pat Cortina: Három jó meccset akarunk játszani Dániában

Vágólapra másolva!
2024.12.10. 16:49
Pat Cortina három jó meccset akar Dániában (Fotó: Török Attila)
Pat Cortina, a februári olimpiai selejtezőre és az áprilisi elit-világbajnokságra készülő magyar női jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya három jó mérkőzést akar látni a héten csapatától Dániában.

A gárda csütörtökön a házigazda dánokkal, pénteken a franciákkal, szombaton a japánokkal találkozik Odensében.

„Augusztusban jók, novemberben rendben voltunk, most pedig három jó mérkőzést akarunk játszani Dániában. Szeretnénk jégre vinni az identitásunkat az első másodperctől kezdve, és hogy jobb csapattá váljunk taktikailag és a jégen kívül is” – mondta az M4 Sportnak Pat Cortina, aki hozzátette: Garát-Gasparics Fanni visszatérése nagy segítség lesz számukra, hiszen „ő a vezér” a tapasztalatával, a tudásával, és jó látni, hogy ismét jól érzi magát.

A szövetségi kapitány kiemelte még, hogy a behívott fiataloktól azt várja, vegyék fel a válogatottra jellemző munkamorált.

A svéd Brynäst erősítő Garát-Gasparics Fanni elmondta, hogy a térdsérülése után 268 nap telt el mérkőzés nélkül, de már négy összecsapáson pályára lépett klubjában.

„Ilyen hosszú kihagyásom nem volt a huszonkét éves pályafutásom alatt. Nagyon vártam már, hogy teljes értékű legyek, és ez lesz az idényben az első tornám. Jól vagyok, készen állok, de hosszú és nehéz időszakon vagyok túl. A lelki része volt a nehezebb, és örülök, hogy ennek vége” – fogalmazott a csatár.

Hangsúlyozta, hogy célja volt visszatérni a februári olimpiai selejtezőre és az április vb-re, ezek motiválták a nehezebb időszakokban.

„A dániai torna lesz a főpróba. Szeretnénk visszalátni azokat a jégen, amiket gyakoroltunk. Az olimpiai kijutás a »mindent« jelentené számunkra, ez az álmunk!” – tette hozzá.

A keretben újonc Cservjacsenko Alexandra – aki a svéd SDE játékosa – nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy meghívót kapott, mert mindig is álma volt a válogatottban szerepelni.

„A fél csapatot ismerem kiskorom óta, játszottam is velük. Jók az edzések, jó a tempó, mindenki boldog és összpontosít, örülök, hogy itt vagyok” – mondta.

A PROGRAM
December 12., csütörtök, 17.30: Dánia–Magyarország
December 13., péntek, 14.00: Franciaország–Magyarország
December 14., szombat, 11.30: Magyarország–Japán

A KERET
Kapusok: Bogáti Bianka (MAC Budapest), Németh Anikó (BJA)
Hátvédek: Baker Taylor (New York Sirens – Egyesült Államok), Cservjacsenko Alexandra (SDE – Svédország), Gengeliczky Dorottya (Trine University – Egyesült Államok), Hajdu Lili (BJA), Kiss Simon-Franciska (HKB), Márton Adél (HKB), Németh Bernadett (Ajszulu Almati – Kazahsztán), Odnoga Lotti (SDE – Svédország)
Csatárok: Garát-Gasparics Fanni (Brynäs – Svédország), Gondos Tamara (MAC Budapest), Hiezl Réka Effi (Vasas), Horváth Imola (Södertalje – Svédország), Huszák Alexandra (MAC Budapest), Imets Mercédesz (BJA), Jókai-Szilágyi Kinga (Sabres – Ausztria), Kreisz Emma (University of Minnesota – Egyesült Államok), Leidt Madeline (HKB), Metzler Regina (Mercyhurst University – Egyesült Államok), Pázmándi Zsófia (Lindenwood University – Egyesült Államok), Rónai Alexandra (MAC Budapest), Seregély Míra (University of Maine – Egyesült Államok), Williams Hayley (HKB)
A STÁB
Pat Cortina szövetségi kapitány, Delaney Collins másodedző, Kis András másodedző, Budai Krisztián kapusedző, Gallyas Gabriella erőnléti edző, Dénes-Nagy Veronika rehabilitációs edző, Falvi Zsófia masszőr, Jasó Judit csapatvezető, Tornyi Gábor felszerelés-menedzser, Kaposi Dávid média

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik