EZ A KÉT CSAPAT uralta az alapszakasz nagy részét, ám az utóbbi 10-15 fordulóban szép lassan kiegyenlítettebbé vált a mezőny, így a Bolzano és a Fehérvár kettőséhez csatlakozott a Salzburg, valamint a Klagenfurt is. Se az olasz, se a magyar gárda nincs kirobbanó formában, a piros-fehérek pénteken a Graz ellen kaptak ki otthon 5–4-re, míg a Volán Asiagóban hullajtott el két pontot, Hári Jánosék hosszabbításban szenvedtek vereséget.
A szombati összecsapást a hazai csapat kezdte jobban, bár Horváth Dominiknak nem kellett hatalmas bravúrokat bemutatni, a Bolzano járatta többet a korongot. Aztán hét perc elteltével villant a Fehérvár, Rasmus Kulmala indította Terbócs Istvánt, aki Enrico Miglioranzit kötényben befűzte, majd a ziccert magabiztosan értékesítette. Feljebb kapcsoltak az olaszok, négy perccel később egyenlítettek is, emberelőnyben Matt Bradley lövésénél takartak jól Horváth előtt, így a magyar kapus tehetetlen volt. A lefújás pillanatában Joel Messner, valamint Brad McClure feszült egymásnak.
Ebben az olaszokat látták ludasnak a játékvezetők, így öt a négy ellen kezdhette meg a második harmadot a Volán, de a fór nem hozta meg a magyar gólt. Picivel később már Harvey sem tudott segíteni, egy elhozott bulit követően Cameron Gaunce tűzte rá távolról, a kipattanót Sebők Balázs tessékelte a kapuba fonákkal. Alig két perccel később emberhátrányba került Kiss Dávid együttese, Daniel Frank közelijénél nagyot fogott Horváth. Ezt a fórt még kibekkelte a Volán, de a következőt már nem, a 32. percben Bradley talált be.
Aktívabb volt a Bolzano a harmadik harmad elején, és ez sajnos góllá is érett, még nem telt öt perc, és megszerezte a vezetést a hazai csapat, Scott Valentine bombája akadt be a jobb felsőbe. A játékrész derekán Gaunce ütközte le kissé vak oldalról Daniel Franket, a csatárt hordágyon, vérző sebbel vitték le, a fehérvári védő végleges kiállítást kapott, a Bolzano pedig ötperces emberelőnyt. Ezzel villámgyorsan éltek az olaszok, a szélről betett pakk Stipsiczről Horváth mögé került, a gólvonalon Giordano Finoro kotorta be. A hátrány többi részét Horváth vezetésével kibekkelte a magyar együttes, öt az öt ellen pedig támadt az egyenlítésért, Chase Berger állt ehhez a legközelebb, de Harvey védeni tudott. Levitte kapusát is a Fehérvár, ám ez csak egy újabb hazai gólt hozott Luca Frigo révén. A Volán így mindössze egy ponttal zárta az olaszországi túráját, folytatás kedden Székesfehérváron a Klagenfurt ellen.
JÉGKORONG
OSZTRÁK LIGA
HCB SÜDTIROL ALPERIA (olasz)–HYDRO FEHÉRVÁR AV19 5–2 (1–1, 1–1, 3–0)
Bolzano, 3903 néző. V: Fichtner, Siegel (osztrákok), Mantovani, Rigoni (olaszok)
BOLZANO: HARVEY – Valentine 1, Seed / Hults, Bourque (1) / Miglioranzi, Di Perna / Brunner – FRIGO 1 (1), BRADLEY 2 (2), Salinitri / Marchetti, Mantenuto, FINORO 1 / Helewka (2), MCCLURE (2), Halmo / Frank, Christoffer, Digiacinto (1). Edző: Glen Hanlon
FEHÉRVÁR: Horváth D. – Gaunce, Campbell / Stipsicz, Messner / Falus, Stajnoch – Cheek, Hári, Brown / SEBŐK 1, Berger, Erdély / MAGOSI (1), Kulmala (1), TERBÓCS 1 / Ambrus G., Németh K., Mihály / Ambrus Cs. Edző: Kiss Dávid
Kapura lövések: 41–18
Emberelőny-kihasználás: 7/3, ill. 3/0
A játéknap további eredménye
Pustertal (olasz)–Graz (osztrák) 3–4 – h. u.
AZ ICEHL ÁLLÁSA | M | GY | HGY | HV | V | L–K | Gk | P |
1. Fehérvár AV19 | 43 | 26 | 1 | 2 | 14 | 129–104 | +25 | 82 |
2. Bozen Südtirol | 41 | 21 | 8 | – | 12 | 130–96 | +34 | 79 |
3. Klagenfurt | 40 | 23 | 2 | 5 | 10 | 146–103 | +43 | 78 |
4. Salzburg | 38 | 23 | 2 | 4 | 9 | 136–101 | +35 | 77 |
5. Graz | 42 | 22 | 2 | 4 | 14 | 126–105 | +21 | 74 |
6. Linz | 40 | 19 | 5 | 2 | 14 | 117–103 | +14 | 69 |
7. Villach | 41 | 18 | 5 | 4 | 14 | 144–129 | +15 | 68 |
8. Pustertal Wölfe | 41 | 15 | 2 | 6 | 18 | 129–129 | 0 | 55 |
9. Olimpija Ljubljana | 40 | 13 | 7 | 2 | 18 | 107–118 | –11 | 55 |
10. Vienna Capitals | 40 | 13 | 3 | 3 | 21 | 101–122 | –21 | 48 |
11. Vorarlberg | 40 | 13 | 1 | 3 | 23 | 96–128 | –32 | 44 |
12. Asiago | 41 | 7 | 3 | 6 | 25 | 110–161 | –51 | 33 |
13. Innsbruck | 41 | 7 | 3 | 3 | 28 | 88–160 | –72 | 30 |