![](https://cdn.nemzetisport.hu/2025/02/7XDOh20a4ga8A5t_MP5-W1yYZuyX89tLfZG0tmV4dl8/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk1M2FiNGU3NGFiNDQ1YmI5MWEzNjMyYzEyOWU0YTgx.webp)
Három szempontból is fontos lett volna a fehérvári siker péntek este. Egyrészt három pontot begyűjtve Kiss Dávid együttese bebiztosíthatta volna helyét a rájátszásban, másrészt a győzelem azt is jelentette volna, hogy az alapszakasz utolsó két fordulóját az ötödik helyezettel szemben biztosan pontelőnnyel várhatja a legjobb négyben. Harmadrészt pedig az elmúlt hetekben megtépázott önbizalomnak is jót tesz egy hatpontos osztrák túra, főleg, ha azt nézzük, a hátralévő két körben a Bolzanóval, valamint a Salzburggal csap össze a Fejér vármegyei alakulat.
Ebben az idényben eddig háromszor találkozott egymással a két gárda, idegenben kikapott a Fehérvár, de otthon nyerni tudott kétszer is, mindegyik találkozó szoros csatát hozott.
A mérkőzés első pillanatától látszott, hogy az előző naphoz képest (az utolsó helyen álló Innsbruck otthonában 6–0-ra nyert a Fehérvár) jóval komolyabb erőpróba vár a magyar csapatra a rájátszás-kvalifikációra hajtó Vorarlberg otthonában, Joshua Passolt éles szögből már az első percben veszélyeztetett, de a túloldal sem maradt tétlen, Erdély Csanád fonákkal melegítette be David Madlenert. Az első percekben inkább a hazai harmadban mozgott a pakk, aztán Orrin Centazzo révén ismét az osztrákok villantak. Jól játszott a Fehérvár, a harmad közepétől egyre több lehetőség adódott Hári Jánosék előtt, a negyedik sor Terbócs Istvánnal, Németh Kristóffal, valamint Varga Balázzsal veszélyesen mozgott. Az egyik legnagyobb helyzet Tim Campbell előtt adódott, de a középről leadott kapáslövését védte Madlener.
A második játékrész elején a Vorarlberg jóval többet birtokolta a korongot, mint az első húsz perc során, Centazzo ismét próbára tette Raasmus Reijollát, aztán Roni Allen is veszélyeztetett. Kellett a Fehérvárnak néhány perc, mire ismét felvette a ritmust, Trevor Cheek és Erdély Csanád kettő az egy ellen indult meg, előbbi kiszolgálta utóbbit, de kapu mellé ment a közeli lövés. Pár perccel később a magyar együttes első sora került lendületbe, de az akció során sajnos csak Magosi Bálint került a kapuba, a korong nem. Hat perccel a szünet előtt kettős emberelőnybe került a Pioneers, bár hősiesen védekezett a Fehérvár, éppen a kiegészülés pillanatában Lucas Sowder közelről bekotort egy lecsorgót korongot.
Hiába jött ki a második szünetről nagy lendülettel a Fehérvár, gyorsan emberhátrányba került. Bár a fór elején Chase Berger korongszerzése után Cheek előtt majdnem nagy helyzet adódott, de az egyik védő ütője még odaért, húsz másodperccel a kiegészülés előtt kétgólosra nőtt a hátrány, David Keefer lőtt a hosszú felső sarokba. Feljebb kapcsolt a Volán, többször is beszorította ellenfelét, ám a Vorarlberg szívósan védekezett, ha a blokkok már nem segítettek, Madlener mutatott be védéseket. Kiss Dávid három perccel a vége előtt levitte kapusát, és ez a húzás gyorsan eredményre vezetett, Trevor Cheek közelről értékesített egy kipattanót. Rohamoztak a vendégek az egyenlítésért, de mindig odaért egy osztrák blokk, vagy egy ütő... Nem sikerült utolérni a Pioneerst, a Fehérvár három ponttal zárta a túráját és jelenleg még nem biztosította be a rájátszást. Folytatás vasárnap hazai környezetben a Bolzano ellen.
JÉGKORONG
OSZTRÁK LIGA (ICEHL), 50. FORDULÓ
Pioneers Voralberg Feldkirch (osztrák)–Hydro Fehérvár AV19 2–1 (0–0, 1–0, 1–1)
Feldkirch, 1783 néző. Vezette: Nikolic, Schauer, Sparer (osztrákok), Pardatscher (olasz)
VORARLBERG: MADLENER – Friend, Allen (1) / Schnetzer, Macdougall / Pallestrang, Lundegard / Korecky, Summer – Passolt (1), KEEFER 1, SOWDER 1 / Maier (1), Gilmour, CENTAZZO / Erne, Cooper, Woger / Macierzynski, Tschofen, Metzler (1). Edző: Dylan Stanley
FEHÉRVÁR: Reijola – Atkinson, Campbell / GAUNCE (1), Messner / Stipsicz, Stajnoch / Horváth Donát – Magosi, Hári, Brown / CHEEK 1, BERGER (1), Erdély / Ambrus G., Kulmala, Mihály / Varga, Németh, TERBÓCS / Ambrus Cs. Edző: Kiss Dávid
Kapura lövések: 19–25
Emberelőny–kihasználás: 3/1, ill. –
A JÁTÉKNAP TÖBBI MÉRKŐZÉSÉN
Olimpija (szlovén)–Linz 2–1 – hosszabbítás után
Innsbruck–Vienna 1–3
Salzburg–Graz 2–3 – hosszabbítás után
Asiago–Klagenfurt 3–6
Pustertal Wölfe–Bozen Südtirol 3–2 – hosszabbítás után
AZ ICEHL ÁLLÁSA | M | GY | HGY | HV | V | L–K | Gk | P |
1. Klagenfurt | 46 | 26 | 5 | 5 | 10 | 179–118 | +61 | 93 |
2. Salzburg | 45 | 25 | 3 | 6 | 11 | 162–123 | +39 | 87 |
3. Bozen Südtirol | 46 | 23 | 8 | 2 | 13 | 142–108 | +34 | 87 |
4. Fehérvár AV19 | 46 | 27 | 1 | 2 | 16 | 136–110 | +26 | 85 |
5. Linz | 46 | 23 | 5 | 4 | 14 | 148–118 | +30 | 83 |
6. Graz | 47 | 24 | 3 | 5 | 15 | 146–121 | +25 | 83 |
7. Villach | 46 | 21 | 6 | 5 | 14 | 161–138 | +23 | 80 |
8. Olimpija Ljubljana | 45 | 15 | 9 | 2 | 19 | 119–129 | –10 | 65 |
9. Pustertal Wölfe | 46 | 15 | 3 | 8 | 20 | 141–150 | –9 | 59 |
10. Vienna Capitals | 46 | 15 | 4 | 3 | 24 | 114–140 | –26 | 56 |
11. Vorarlberg | 46 | 15 | 1 | 4 | 26 | 110–146 | –36 | 51 |
12. Asiago | 46 | 8 | 4 | 6 | 28 | 123–180 | –57 | 38 |
13. Innsbruck | 47 | 7 | 3 | 3 | 34 | 97–197 | –100 | 30 |