Kétgólos vereséget szenvedett a Fradi a Bolzanótól

KAPOLCSI-SZABÓ BENCEKAPOLCSI-SZABÓ BENCE
Vágólapra másolva!
2025.09.26. 22:59
null
Fotó: Vanna Antonello
Az újonc Ferencváros 2–0-s vereséget szenvedett Bolzanóban az osztrák jégkorongliga (ICEHL) pénteki fordulójában.

Első olaszországi túrájára utazott el a Ferencváros, mióta csatlakozott az osztrák bázisú ICEHL-hez, péntek este a Bolzano otthonában lépett jégre. A sérülések miatt a Fradi finn vezetőedzője, Timo Saarikoski kénytelen volt felforgatni a sorok összetételét, így történt, hogy az eddig stabil második soros Sofron István ezúttal az első jobb szélén találta magát. Először került sor arra is, hogy az FTC–BJA HC együttműködés jegyében utóbbi együttes játékost kölcsönzött előbbinek az aktuális fordulóra, Jurkovics Bence a védelem negyedik sorában kapott helyet.

A liga jobb csapatai közé tartozó Bolzano egyértelmű esélyese volt a találkozónak, ráadásul a hazai környezet is neki kedvezett. Szórakoztató, gyors és lendületes játékot hozott az első harmad, kevés megszakítással. A nagyobb helyzetek a dél-tiroliak előtt adódtak, de Bálizs Bence legtöbbször a helyén volt. Egyszer azonban ő is tehetetlen volt, Cristiano Digiacinto sebesen váltott irányt, amivel tiszta lövőhelyzetet teremtett magának, aztán a magyar kapus bal füle mellé lőtt, Bálizs nem emelhette fel elég gyorsan oda a kezét. Két emberelőnyt harcoltak ki a zöld-fehérek húsz perc alatt, és ezekben uralták is a játékot, felállt adogatásig, nagy helyzetekig is eljutottak, ám egyenlíteni nem sikerült.

Sőt, a középső játékrészben tovább növelte előnyét a Bolzano: Bryce Misley fonákkal lőtte a jobb szélről a rövid felsőbe a korongot, noha nem sok hely volt Bálizs sisakja és a kapuvas között, mégis megtalálta a támadó. Az utolsó húsz percre az olaszoknak nem maradt más céljuk, mint megőrizni az előnyüket. Ennek érdekében igyekeztek minél hatásosabban megakasztani a Fradi próbálkozásait, korán kitenni a védekezőharmadból a korongot, hogy ne tudjon az ellenfél támadást építeni. Kapuvasig igen, gólig nem jutott a Fradi, így a Bolzanónak elég volt kettőt lőnie a győzelemhez.

Az FTC-nek gyorsan el kell felejtenie a pénteken történteket, hiszen szombat este a liga másik olasz(országi) csapatával, a Pustertallal méri össze az erejét.

JÉGKORONG
OSZTRÁK ICEHL
BOLZANO SÜDTIROL ALPERIA (olasz)–FTC-TELEKOM 2–0 (1–0, 1–0, 0–0)
Bolzano, 2980 néző. V: Nikolic, Schauer, Pardatscher (mindhárman osztrákok) Rigoni (olasz). 
BOLZANO: VALLINI – Valentine, Barberio / Gildon, Seed / Samuelsson (1), Di Perna (1) / Larcher, Marchetti – Gersich, Bradley, Gazley / Schneider, Pollock, McClure / Frank, MISLEY 1, Brunner / Frigo (1), Mantenuto (1), Digiacinto 1. Edző: Kurt Kleinendorst
FTC: Bálizs – Bengtsson, Tóth Gergely / Tyni, Lindgren / Seregély Máté, Farkas B. / Tóth R., Jurkovics – Shaw, RÖNNI, Sofron / Nagy Krisztián, Coulter, Tammela / Mihalik A., Kestilä, Laskawy / Molnár D., Mattyasovszki, Galajda. Edző: Timo Saarikoski 
Kapura lövések: 19–22. Emberelőny-kihasználás: –, ill. 3/0
MESTERMÉRLEG
Timo Saarikoski: – Elégedett vagyok a játékunkkal. Harcoltunk, és ha találunk egy gólt, más lehetett volna a végeredmény. Kétgólos hátrányban már nehéz volt. Az a fontos, hogy a Pustertal elleni szombati meccsre mindenki összeszedje magát, s arra figyeljen: ha ez sikerül, akkor nyerhetünk idegenben. 

További eredmények
Linz–Villach 3–8, Klagenfurt–Graz 2–3, Innsbruck–Ljubljana (szlovén) 3–9, Vorarlberg–Vienna 4–2, Pustertal (olasz)–Salzburg 2–1

 
AZ ÁLLÁSMGYHGYHVVL–KGkP
1. Olimpija Ljubljana54134–10+2414
2. Salzburg531114–8+611
3. Graz43119–10+910
4. Bozen Südtirol43116–5+119
5. Pustertal Wölfe43113–6+79
6. Villach521215–17–27
7. Klagenfurt52314–1406
8. Fehérvár AV1942210–17–76
9. Vienna Capitals511314–23–95
10. FTC511312–17–54
11. Linz41314–18–43
12. Vorarlberg5149–22–133
13. Innsbruck51413–30–173

 

Legfrissebb hírek

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
11 órája

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
13 órája

Robbie Keane az edzések után külön foglalkozik Kovaceviccsel

Labdarúgó NB I
17 órája

Újra rájátszásban a Fradi – összeállítás az El-alapszakasz nyolc mérkőzéséből

Képes Sport
19 órája

A Fradi után Serie A-csapat jelentkezett be Bolla Bendegúzért – NS-infó

Légiósok
20 órája

Hydro Fehérvár–Ferencváros döntőt rendeznek a jégkorong Magyar Kupában

Jégkorong
2026.01.31. 19:20

Három év után először játszik Böde nélkül a Paks a Ferencváros ellen

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 09:45

Európai klasszikusok – Mohai Dominik jegyzete

Európa-liga
2026.01.30. 23:49
Ezek is érdekelhetik