Erste Liga: hosszabbításban győzött az Újpest és a DVTK is

A jó formában lévő Újpest fogadta a legutóbbi hat bajnokijából csupán kettőt megnyerő Budapest Jégkorong Akadémiát, és a lila-fehérek már az első harmadban igazolták jó fordájukat, hiszen előnnyel mehettek a szünetre. A második felvonást a BJA nyerte 1–0-re, a harmadik meg döntetlen lett – ismét az Újpest szerzett előnyt, a vendégek két és fél perccel a vége előtt egyenlítettek.
A hosszabbítás mindössze 98 másodpercig tartott ennyi idő után csapott le a hirtelen halál a BJA-ra, Anthony Luciani szerezte lila-fehérek harmadik, győztes gólját. A lila-fehérek ebben az idényben már negyedszer verték a magyar bajnoki címvédőt, és őrzik a harmadik helyüket a tabellán.
A nap második meccsén a második Brassó fogadta a listavezető és címvédő Gyergyói HK-t, ám hiába a bajnokság két legjobb csapata, a találkozó a gól nélküli első és a fordulatos második harmad után végül egyértelmű győztest hozott. Az első harmad góltalan tusakodása után a második elején, és fél perc játék után vezetést szerzett a Brassó, ám alig négy perc múlva már a Gyergyónál volt az előny, ám az utolsó 75 másodpercen belül ütött két góljával végül mégis a Brassó mehetett előnyben pihenni. A záró harmad elején gyorsan egyenlített a Gyergyó, de itt el is fogyott a vendégek puskapora és a következő három hazai gól már válasz nélkül maradt. Győzelmével a Brassó megelőzte a tabella élén a Gyergyót.
A kora esti meccsek közül a hamarabb kezdődő DVTK Jegesmedvék–FEHA19 összecsapása is hosszabbításban dőlt el, miután a rendes játékidőben mindkét csapat három gólt szerzett. Az első felvonás második felében előbb vezetést szerzett a miskolci csapat, ám rövidesen egyenlítettek a vendégek. A középső játékrészt aztán 2–0-ra nyerték a Jegesmedvék, a harmadik harmadot meg a FEHA 19 húzta ugyanígy 2–0-ra – az egyenlítés 47 másodperccel a dudaszó előtt esett, Ambrus Csongor volt eredményes. A ráadásban aztán 3:46-nél Csollák Márkó találatával végül a DVTK szerezte meg az extra pontot, s ezzel lezárta hatmeccses nyeretlen sorozatát.
A sereghajtó Dunaújváros két napja nyeretlen bajnokiból álló szériájának vetett véget a FEHA ellen, ám a folytatás ezúttal pocsékul sikerült: a DEAC már az első harmadban eldöntötte a mérkőzést, a 11. perc elején már a negyedik gólt szerezték az egyetemisták, a harmad végén kihasznált újvárosi emberelőny csupán a négygólos különbség visszaállítására szolgált. A folytatásban miskolciak annyit visszavettek a tempóból, hogy a hátralévő két harmadban ütöttek összesen még öt gólt. A DAB az idényben harmadszor kapott egy mérkőzésen legalább 10 gólt, október 31-én a DVTK szintén 10–1-re nyert ellene, október 3-án pedig a Gyergyó nyert 11–2-re.
JÉGKORONG
ERSTE LIGA, ALAPSZAKASZ
ÚTE–BUDAPEST JÉGKORONG AKADÉMIA 3–2 (1–0, 0–1, 1–1, 1–0) – hosszabbításban
Újpest, 883 néző. V: Korbuly, Dósa, Sábián, Váczi.
UTE: RAJNA – Ronkainen, FRANYÓ 1 / Tornyai, Kiss D. / Bogesics, Pokornyi / Osztoics – Kiss P., Golod (1), Dansereau 1 / Kovács A., Burzan (1), LUCIANI 1 / SZALMA (2), Szabó Rácz (1), Lőczi B. / Kovács S., Páterka, Baróti. Edző: Jason Morgan
BJA HC: Farkas R. – SZABÓ B. (1), Szabó D. / Varga A., Jurkovics (1) / Pozsgai, Riha – Honejsek, Nagy G., Schlekmann / ZIMÁNYI 1, Weidemann, Banga / Horváth B., Keresztes L. (1), PILON 1 / Nádasy (1), Novotny, Razumnyak. Edző: Kangyal Balázs
Kapura lövések: 27–41.
Emberelőny-kihasználás: 2/0, ill. –
CORONA BRASOV (romániai)–GYERGYÓI HK (romániai) 6–3 (0–0, 3–2, 3–1)
Brassó, 1155 néző. V: Sikó, André, Chinde, Magyar (romániaiak).
BRASOV: Adorján – Bors, Piche / Boriszenko 1 (1), Wardley (2) / Stief (1), Gecse – Valchar 1, Welsh 1 (1), D. Levin (2) / Zagidullin 1, Kóger (1), Van Wormer 1 (1) / M. Levin, Gajdó B., Rokaly-Boldizsár 1 / Vasile, Molnár Zs., Filip (1). Edző: Strenk Hunor
GYERGYÓ: Rinne – Haaranen (1), Sárpátki / Mesikämmen, Fejes / Jalasvaara, Szabó T. / Sándor B. – Orban, Gerads 1, Bodó (1) / Vincze P. (1), Ravasz, Szigeti 1 / Ambrus G. (1), Császár (1), Väyrynen 1 / Sándor-Székely, Csiszer, Ádám. Edző: Markus Juurikkala
Kapura lövések: 44–33
Emberelőny-kihasználás: 3/1, ill. 3/0
DVTK JEGESMEDVÉK–FEHA19 4–3 (1–1, 2–0, 0–2, 1–0) – hosszabbításban
Miskolc, 1470 néző. V: Máhr-Stumpf, Gebei, Vincze D., Kövesi.
DVTK: Tóth K. (1) – CSOLLÁK 1, Kärmeniemi 1 / Szirányi, SZATHMÁRY (2) / Vokla (1), Szalay / Szabóki – Marklund (1), Kinloch Varga, Djumic 1 / Tóth G., MAKAI 1, Rétfalvi / Trajcsik, Csiki, Farkas M. / Czecze, MISKOLCZI (2), Orosz D. Edző: Láda Balázs
FEHA19: Hegedűs L. – Dóczi, SIVRIN (1) / Szabó P., NAGY D. (1) / Falus, Angyaláti / Salamon – Keceli-Mészáros, Farkas L., Németh Z. / Ambrus Cs. 1, ZAPERNICK 1, Aragon / Bucskin, Alapi, Atlasz / Balasits, Nádor K. 1, Erdőhelyi. Edző: Tokaji Viktor
Kapura lövések: 25–31.
Emberelőny-kihasználás: 3/0, ill. 3/0
MESTERMÉRLEG
Láda Balázs: – Nagyon szoros és kiélezett meccsre számítottunk, mert három fontos játékos hiányzott. A vezetés lendületet adott nekünk, a végén pedig bejött, amit elterveztünk, és kiszolgáltuk lelkes közönségünket is.
Tokaji Viktor: – Pontosan az történt a találkozón, amire számítottunk. Két hasonló erősségű együttes csapott össze, és az volt a kérdés, ki hibázik kevesebbet. A hosszabbításban kettő az egy ellen a kezünkben volt a győzelem lehetősége, de nem éltünk vele, és a kontrából gólt kaptunk.
DEAC–DUNAÚJVÁROSI ACÉLBIKÁK 10–1 (5–1, 2–0, 3–0)
Debrecen, 475 néző. V: Juhász, Rencz, Szeszák, Kovács P.
DEAC: Antek – USZTYINYENKO 1 (2), Dobmayer / Jeliszejev 1 (1), BUKOR 2 / Ph. Kiss, Haranghy – MOZER 2 (1), Galoha (1), ASZKAROV 1 (2) / Krutov (2), Kreisz 1 (1), Senfeld (1) / Szita 1 (1), MIHALIK G. 1 (1), Varttinen / Kulesov (1), Molnár Z. (1). Edző: Vaszjunyin Artyom
DAB: Szücs – Szécsi, Pozsár / Kugyin 1, Mikulovics (1) / Balázsi, Vuoksiala – Pinczés, Cseh, Keresztes / Zorin, Zohovs (1), Jarulin / Csémi, Károly, Bánki / Vadócz. Edző: Hetler Ádám
Kapura lövések: 43–26.
Gól – emberelőnyből: 6/3, ill. 3/1
MESTERMÉRLEG
Vaszjunyin Artyom: – Szerencsére remekül kezdtük a mérkőzést, máskülönben minden bizonnyal szoros csatát vívtunk volna a dunaújvárosiakkal. Az év utolsó hazai mérkőzése előtt megfogadtuk, hogy kiszolgáljuk a sok nézőt, és ehhez tartotta is magát mindenki. A gólra törő játék különösen tetszett, végre nem „varázsolni” akartunk.
Németh Péter másodedző: – A tíz kapott gól ellenére is büszke vagyok a srácokra, mert amit nap mint nap átélnek, ez nem leányálom. Még mindig nem tudunk hazai pályán játszani és edzeni, ehhez képest csoda, hogy srácok még egyáltalán kimennek a pályára. Hátvédeket játszatunk csatárként, mert nincs emberünk, és még sorolhatnám…
| M | GY | HGY | HV | V | L–K | Gk | P | |
| 1. Corona Brasov | 24 | 18 | – | 1 | 5 | 104–69 | +35 | 55 |
| 2. Gyergyói Hoki Klub | 23 | 17 | 1 | – | 5 | 105–51 | +54 | 53 |
| 3. UTE | 23 | 14 | 2 | – | 7 | 88–60 | +28 | 46 |
| 4. DEAC | 24 | 10 | 3 | 5 | 6 | 87–64 | +23 | 41 |
| 5. DVTK Jegesmedvék | 23 | 9 | 2 | 2 | 10 | 67–65 | +2 | 33 |
| 6. Budapest Jégkorong Akadémia | 22 | 6 | 3 | 2 | 11 | 65–74 | –9 | 26 |
| 7. Sport Club Csíkszereda | 23 | 7 | 1 | 2 | 13 | 59–75 | –16 | 25 |
| 8. FEHA19 | 23 | 6 | – | 2 | 15 | 57–95 | –38 | 20 |
| 9. Dunaújvárosi Acélbikák | 23 | 3 | 2 | – | 18 | 56–135 | –79 | 13 |








