Elődöntőbe jutott a címvédő Gyergyó és a Brassó az Erste Ligában

BEKE ZSOMBORBEKE ZSOMBOR
2026.03.16. 21:08
null
A Brassó is készülhet az elődöntőre (Fotó: Török Attila)
Hétfőn ismét jégre léptek az Erste Liga rájátszásában érdekelt csapatok, két negyeddöntős párharc pedig el is dőlt, a Brassó és a Gyergyó már a legjobb négy között.

Az alapszakasz két első helyezettje remek helyzetből várhatta a negyeddöntős párharcok negyedik mérkőzését, hiszen mindegyik egyetlen egy győzelemre volt a söpréstől és az elődöntőtől.

A Csíkszereda az utolsó szalmaszálba próbált belekapaszkodni hazai jégen, hiszen a Gyergyó 3–0-ra vezetett a párharcban. Ennek szellemében a negyedik perc közepén Conor MacEachern megszerezte a vezetést a Sportklubnak, de még az első harmadban válaszolt a Gyergyó, Chris Bodó egalizált. A játékrész végén Péter Balázs és Imre Patrik is kiülhetett büntetőpadra, de az emberelőnyökkel egyik fél sem élt. A második játékrészt alaposan megnyomták a csapatok, összesen öt gólt láthattak a szurkolók, a hazai hívek nagy bánatára 4–1-es arányban oszlottak el a találatok a vendégek javára. Az utolsó harmadra sem spórolták el a csapatok a kiállításokat, feszültségtől sem volt mentes az összecsapás. A Csíkszereda még egy utolsó próbálkozással levitte a kapusát is, Bodó köszönte szépen és meglőtte a vendégek hatodik gólját is, a Gyergyó 6–2-re nyert, és söpréssel jutott be legjobb négy közé.

A Brassó sem hagyott sok kérdést a FEHA19 elleni párharc negyedik találkozóján, bár a fehérváriak bátran kezdtek, a vendégek két gyors góllal gyorsan egyértelműsítették az esélyeket, Molnár Zsombor és Jeremy Welsh köszönt be az összecsapás első perceiben. A második harmad végén is hozzátett még két gólt az előnyhöz a Corona, a több kulcsembert fehérvári alakulat ugyan ment előre, de nem volt átütő erő a támadásokban. Az utolsó húsz percben is folytatta a Brassó a sormintát, két gólt szerzett, ezzel beállítva a 6–0-ás végeredményt. Az alapszakaszgyőztes söpréssel jutott be az elődöntőbe.

A DVTK Jegesmedvék és a DEAC összecsapásán az volt a kérdés, hogy a miskolciak el tudnak-e húzni 3–1-re a párharcban, vagy a hajdúságiak egyenlítenek, visszaszerezve a pályaelőnyüket. Nem akármilyen első tíz percet tett le a jégre a két alakulat, ebben az időszakban összesen négy gól esett, igazságos 2-2-es eloszlásban. A DVTK kezdett 2–0-val, majd innen egyenlített a Debrecen. Sőt a vendégek az első szünet előtt még egyszer betaláltak, Vladiszlav Kulesov volt eredményes. A középső játékrészben összesen 14 perc kiállítást ítéltek a játékvezetők, de újabb gól nem esett. Nem úgy a harmadik játékrész elején, az 55. minutumban Lauri Kärmeniemi egalizált. Szinte már a hosszabbításra készülődtek a csapatok, de 27 másodperccel a rendes játékidő vége előtt emberelőnyben Nyikita Usztyinyenko megnyerte a mérkőzést a DEAC-nak. A debreceniek visszavették a pályaelőnyüket, 2–2-ről folytatják a felek.

A BJA HC és az UTE sem maradt adós az izgalmak terén. Rögtön az első két percben gyors gólváltást láthattak a nézők, Anthony Luciani, valamint Weidemann Márk köszönt be. A második játékrészben Novotny Dominik emberhátrányban megszerezte a vezetést a BJA-nak. Jó néhány kiállítást hozott ez a mérkőzés is, de az emberelőnyökkel nem igazán tudtak élni a csapatok. Az 55. percben egyenlített az UTE, Vértes Nátán talált be, így jöhetett a hosszabbítás. A döntést a 70. minutum hozta meg, emberelőnyben Luciani lőtt gólt éles szögből, az UTE egyenlített a párharcban és visszaszerezte a pályaelőnyét.

JÉGKORONG 
ERSTE LIGA, NEGYEDDÖNTŐ, 4. MÉRKŐZÉSEK
SC CSÍKSZEREDA (romániai)–GYERGYÓI HK (romániai) 2–6 (1–1, 1–4, 0–1)
Csíkszereda, 1950 néző. V: Sikó (romániai), Belák, Borsos (romániai), Kovács P.
CSÍKSZEREDA: Melnyicsuk – Kulda, Ferencz-Csibi / MACEACHERN 1 (1), Láday / Ahola, Kristó / Kovács E. – RITCHIE 1 (1), Péter, Becze / Antal, Petryk, Bíró / Rokaly N., Reisz, Fodor / Kedves T., Silló, Márton. Edző: Péter Róbert
GYERGYÓ: Rinne – Haaranen (1), Raymond / Mesikämmen (1), Fejes (1) / Williams, Jalasvaara / Sándor – Orban (1), TRANCA 1 (1), BODÓ 2 / VINCZE P. 2, Ravasz (1), SÁRPÁTKI (2) / Imre, Császár (1), Vayrynen 1 / Sándor-Székely, Csiszer, Ádám. Edző: Szilassy Zoltán
Kapura lövések: 24–28
Emberelőny-kihasználás: 3/0, ill. 3/0
Péter Róbert: – Tényleg nagyon be akartuk húzni ezt a találkozót, és továbbvinni a szériát. Megszereztük az első gólunkat, ami jót tett nekünk. Azt gondolom, kiegyenlített játék zajlott, aztán a harmad vége előtt három perccel csúnyán eladtunk egy korongot hátul, később még egyszer visszajöttünk, de aztán a Gyergyó átvette az irányítást. A srácok küzdöttek, csúsztak-másztak, megtettek mindent.
Szilassy Zoltán: – Nem a párharc lezárásról akartunk itt dönteni, hanem megnyerni egy hokimeccset. Ebből az első tizenöt percben semmit sem láttunk, kóvályogtunk, mint a költöző madár ürüléke a levegőben. Az utolsó öt perc jobban festett, és akkor sikerült egyenlítenünk. A második harmadban, azt gondolom, abban nyertünk, amiben a Szereda jó, gyors megindulásokból lőttünk gólokat, és végre szereztünk fél méterről tuszkolós, mocskos gólokat, ami a rájátszásban nagyon kellett.
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc végeredménye: 4–0 a Gyergyói HK javára

FEHA19–BRASSÓ (romániai) 0–6 (0–2, 0–2, 0–2)
MET Aréna, 389 néző. V: Dósa, Máhr-Stumpf, Dömötör B., Kövesi
FEHA19: Csibi – Dóczi Zs., Sivrin / Nagy D., Deák / Bajkó, Salamon / Szabó P. – Atlasz, Keceli-Mészáros, Farkas L. / NÁDOR, Alapi, BUCSKIN / Balasits, Simon P., Erdőhelyi / Ratnyikov, Pallós, Papp A. Edző: Tokaji Viktor
BRASOV: Adorján – Piche (1), Stief (1) / Boriszenko (1), Wardley (1) / Farkas T., Gecse – VALCHAR 1 (1), Welsh 1, D. Levin (1) / Kóger, CORNET 1, VAN WORMER 1 / Molnár Zs. 1, Részegh T. (2), Filip (1) / Rokaly-Boldizsár, GAJDÓ B. 1 (1), Vasile. Edző: Strenk Hunor és Matthew Myers
Kapura lövések: 34–38
Emberelőny-kihasználás: 2/0, ill. 3/2
MESTERMÉRLEG
Tokaji Viktor: – Néha az eredményjelző csalóka. Sok energiát tettünk ebbe a meccsbe, és nüanszok döntöttek, nem tudtunk egy gólt sem begyötörni, ami megtörte volna a Brassó lendületét. Egy fejlesztő csapat vagyunk, ahol az átlagéletkor 19 év, hiányzik top négy játékos, és a negyedik sorunk teljesen fiatalokból áll – reális eredmény született.
Strenk Hunor: – A FEHA19 megnehezítette a dolgunkat az összes mérkőzésen, főleg a másodikon, ahol nem játszottunk jól. Mindent megpróbáltak, az volt a kulcsa a szériának, hogy ott hosszabbításban sikerült nyernünk. A harmadik mérkőzésre tudtunk fejlődni, ott úgy játszottunk, ahogy a rájátszásban szeretnénk, és ez a negyedik mérkőzésre is elmondható.
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc végeredménye: 4–0 a Brassó javára

DVTK JEGESMEDVÉK–DEAC 3–4 (2–3, 0–0, 1–1)
Miskolc, 1010 néző. V: Gebei, Soós D., Kolláth, Szabó D.
DVTK: Tóth K. – Csollák (1), KÄRMENIEMI 1 / Szirányi, Szathmáry / Vokla, Szalay / Orosz D. – Tóth G. 1, Zohovs (1), PINEO (2) / Rétfalvi, Stuart 1, Djumics (1) / Csiki, Lövei, Farkas M. / Miskolczi, Kinloch-Varga, Trajcsik. Edző: Láda Balázs
DEAC: Hetényi – USZTYINYENKO 1, Mártonffy / Jeliszejev, Bukor 1 / Molnár Z. (1), Dobmayer (1) – Mozer, Galoha (1), Varttinen / Askarov (1), Senfeld (1), Krutov / MIHALIK G. 1 (1), Kreisz, KULESOV (1) / Simics. Edző: Vaszjunyin Artyom
Kapura lövések: 29–27
Emberelőny-kihasználás: 3/0, ill. 2/1
MESTERMÉRLEG
Láda Balázs: – Jól kezdtünk, két lövésből két gólt szereztünk. Ekkor azt hittük, hogy könnyű lesz a mérkőzés, zónáztunk és felhoztuk az ellenfelünket. A harmadik harmadban visszajöttünk a meccsbe, egyenlítettünk, de végül az utolsó pillanatokban kikaptunk. Döntetlenről kezdjük a folytatást.
Vaszjunyin Artyom: – Rémesen kezdtünk, de amikor kellett, ott voltunk a jégen. Sok helyzetet puskáztunk el, de a végén emberelőnyből betaláltunk, nagy dicséret jár a csapatnak.
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–2

BUDAPEST JAHC–UTE 2–3 (1–1, 1–0, 0–1, 0–1) – hosszabbításban
Vasas Jégcentrum, 453 néző. V: Nagy A., Korbuly, Muzsik, Sábián
BJA HC: Farkas R. – Szabó B. (1), Pozsgai / Varga A., Szivák (1) / Riha, Seregély / Banga – Honejsek, Nagy G., Schlekmann / Szabó D., Keresztes L., Molnár B. / Nádasy, WEIDEMANN 1, Zimányi / Razumnyak, NOVOTNY 1, Pilon. Edző: Kangyal Balázs
UTE: Rajna – TORNYAI (1), INGMAN (1) / Ronkainen, Franyó (1) / Bogesics, Kiss D. / Rósa – Kiss P., Thompson, LUCIANI 2 / Szalma, Szabó Rácz, Burzan / Kovács S., Páterka, Rapos (1) / Vértes 1, Lőczi B., Kovács A. Edző: Jason Morgan
Kapura lövések: 29–26
Emberelőny-kihasználás: 3/0, ill. 8/1
MESTERMÉRLEG
Kangyal Balázs: – Pelikán elvtárs, olvassa el a vallomását, és írja alá. Virág elvtárs, ez az ítélet. Ennyi.
Jason Morgan: – Nagyon sok szoros mérkőzésünk volt a BJA-val, nem is tudom, hányszor döntött már a hosszabbítás. Ezúttal jól kezdtünk, betaláltunk, de kaptunk is gólt. Nagyon sok kiállítás volt, ez nagy szerepet játszott, örülök, hogy a hosszabbításban ki tudtunk használni egy emberelőnyt. Rajna Miki megadta a lehetőséget a sikerhez, visszaszereztük a hazai pálya előnyét, várjuk a folytatást.
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–2

 

Legfrissebb hírek

Osztrák hokiliga: tartotta a lépést a Klagenfurttal, de kikapott a Fehérvár

Jégkorong
Tegnap, 20:53

Jégkorong: a bronzért játszik az Újpest az U20-as osztrák rájátszásban

Utánpótlássport
Tegnap, 17:48

Egy győzelemre az elődöntőtől a Brassó és a Gyergyó az Erste Ligában

Jégkorong
2026.03.14. 20:53

A Csíkszereda győzelemmel kezdte az alsóházi rájátszást

Minden más foci
2026.03.14. 19:18

NHL: tizenöt év után lesznek ismét meccsek Németországban

Amerikai sportok
2026.03.14. 15:46

Eppel Márton: A román ligából is be lehet kerülni a válogatottba

Légiósok
2026.03.14. 10:52

NHL: a St. Louis Blues hosszabbítás után verte az Edmontont – videó

Amerikai sportok
2026.03.14. 08:47

Férfi kosár NB I: lendületben maradt az Atomerőmű, 105 pontig jutva nyert a Pécs ellen

Kosárlabda
2026.03.13. 20:21
Ezek is érdekelhetik