Kiütéssel egy lépésre a címvédéstől a Gyergyó

B. Zs.B. Zs.
2026.04.14. 20:30
null
Vincze Péter kezdte el a gólgyártást (Fotó: gyergyoihoki.ro)
A találkozó első harmada még szorosan alakult, aminek végén a hazaiak Vincze Péter utolsó percben szerzett góljával mentek előnnyel a pihenőre. A folytatásban aztán már egyértelműen a Gyergyó irányított, a szakasz közepén pedig bő négy percen belül ütött négy góllal eldöntötte a meccset. A párharc ötödik mérkőzését csütörtökön, Brassóban játsszák.

Fordulatos és kiélezett döntőt vív egymással a Gyergyói HK és a Corona Brasov az Erste Ligában, három mérkőzés után 2–1-re vezetett Szilassy Zoltán csapata az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcban. A szériára eddig a kiegyensúlyozottság volt a jellemző, nem véletlen, hogy mind a három találkozó csupán hosszabbítás végén dőlt el. 

A negyedik összecsapás azonban teljesen más képet mutatott. Bár az első húsz percben nem kezdte rosszul a Brasov, a Gyergyó sem maradt adós a helyzetekkel, és az utolsó szó a hazaiaké volt. 33 másodperccel a szünet előtt gyors kontrát vezettek a piros-fehérek, Császár Hunor átcselezte magát az egyik védőn, Chris Bodóhoz passzolt, aki pedig Vincze Pétert hozta jó lövőhelyzetbe, a rutinos támadó nem is hibázta el a lehetőséget. 

A második játékrész sem indult rosszul a Corona szempontjából, gyorsan emberelőnybe kerültek, de a fórt kihagyták, ami mint kiderült, végezetes hiba volt. A Gyergyói HK egyre nagyobb fölénybe került, a két együttes energiaszintje különbözött, a brassóiak negatív hullámba kerültek, amiből nem is tudtak kikászálódni. A gólparádét Chris Bodó nyitotta meg, a gyergyói második sor ismét remekbe szabott akcióval örvendeztette meg a közönséget. Bő fél perc múlva Daniel Tranca is beköszönt, és bár időt kért a vendégek szakmai stábja, ez nem törte meg a GYHK lendületét. Sárpátki és Bodó is eredményes volt, a Gyergyó négy perc alatt négy gólt vágott a Brasovnak és negyven perc után 5–0-ra vezetett. 

Ebből a pofonból nem tudtak felállni a vendégek, pedig a szépítésre megvolt a lehetőségük, ugyanis kettős emberelőnyben is támadhattak. Igaz, akkor már hét volt közte, ugyanis a középső harmadban beállt Tőke Zoltánt is felavatták a gyergyóiak: Janne Väyrynen is hozzá tette a magáét, valamint Sárpátki is megvillant. A vége 7–0 lett, a páharc csütörtökön Brassóban folytatódik, ha a Gyergyói HK nyer, megszerzi az Erste Liga aranyérmét. 

JÉGKORONG
ERSTE LIGA
DÖNTŐ, 4. MÉRKŐZÉS
GYERGYÓI HK (romániai)–CORONA BRASOV (romániai) 7–0 (1–0, 4–0, 2–0)
Gyergyóremete, 2143 néző. V: Korbuly, Máhr-Stumpf, Dömötör, Sábián.
GYERGYÓ: RINNE – Raymond (1), Haaranen (1) / Mesikämmen, Fejes (1) / Williams, Jalasvaara / Szabó T. – Orban (1), Gerads (1), SÁRPÁTKI 2 / Vincze P. 1, Császár (2), BODÓ 2 (1) / Ravasz, Tranca 1, VÄYRYNEN 1 (1) / Sándor-Székely, Csiszer, Imre (1). Edző: Szilassy Zoltán
BRASOV: Adorján (Tőke) – PICHE, Stief / Boriszenko, Wardley / Gecse, Bors – Valchar, Welsh, D. Levin / Kóger, Cornet, VAN WORMER / Molnár Zs., Részegh T. Filip / Rokaly-Boldizsár, Gajdó B., Vasile. Edző: Strenk Hunor és Matthew Mayers
Kapura lövések: 34–37.
Emberelőny-kihasználás: 2/0, ill. 3/0

MESTERMÉRLEG

Szilassy Zoltán: – A különbség lényegtelen, hiszen ugyanannyit ér minden győzelem. Az előző mérkőzésen a visszazárás trehánysága miatt kerültünk többször bajba, ezúttal a brassói kiugrásokat nullára tudtuk redukálni, a helyzeteinket pedig komoly hatékonysággal értékesítettük. 

Strenk Hunor: – Nem tudom a pontos választ, miért következett be ekkora összeomlás. Pedig az első játékrészt jól kezdtük, de aztán a végén kaptunk egy gólt. A második és a harmadik harmadban teljes összeomlás jött, és nem is tudtuk rendezni a sorainkat. 
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–1 a Gyergyói HK javára.

 

Legfrissebb hírek

Majoross Gergely: A második harmad nem tetszett, fejben sem, ahogy kezeltük a problémáinkat

Jégkorong
5 órája

Sárpátki Tamás: A jégen azért ezt nehéz élvezni, főleg amikor másfél-két percekre beszorítanak egy-egy sort

Jégkorong
5 órája

Kilencet kapott Svájctól a magyar hokiválogatott

Jégkorong
7 órája

Majoross Gergely: Tisztességesen játszottunk, ebben nincs hiányérzetem, a koronggal való játékban van

Jégkorong
2026.05.22. 20:55

Stipsicz Bence: Nagyon gyorsak az átváltások ezen a szinten, ezekre jobban kell figyelnünk!

Jégkorong
2026.05.22. 19:40

Jégkorong: Baróti Bence megérett a légiós létre

Utánpótlássport
2026.05.21. 20:10

Erdély Csanád: Ha az elején nekünk beakadna egy gól, az lélektanilag nagyon jó tenne velünk

Jégkorong
2026.05.21. 12:45

NHL: a Golden Knights előnybe került a Nyugati főcsoport döntőjében

Amerikai sportok
2026.05.21. 09:07
Ezek is érdekelhetik