Fiatal divattervezők értelmezték újra a jégkorongozók viseletét

RITKÁN KERÜL HIVATALBÓL divatbemutatóra egy sportújságíró, kedden reggel mégis az volt a helyzet, hogy a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) egyik tárlatának megnyitóján találtuk magunkat. Az apropó: az intézmény diákjai közül néhányan a Magyar Jégkorongszövetséggel együttműködve használt hokifelszereléseket gondoltak újra és alkottak belőle ruha- és kiegészítő kollekciót.
„Oktatóként nagyon örülök, amikor azzal keresnek meg, hogy egy már meglévő felszerelés, alapanyag újrafelhasználásáról gondolkodjunk – mondta az egyetem tanára, a projekt vezetője, Tomcsányi Dóra. – Ilyenkor gyakorolhatják a hallgatók, hogy milyen is valójában fenntartható tervezőnek lenni. Kihívás volt az, hogy sem a sportágat, sem a hozzá tartozó felszerelést, ruhákat nem ismerték a diákok, de az első megnézett hokimeccs után ez teljesen megváltozott, rajongók lettek.”

A legtöbb sportújságírónak ismeretlen a divat világa, a tervezők viszont a jégcsarnokokban, öltözőkben, sportpályákon nem mozognak mindig otthonosan, így a divat- és textiltervezés szak hallgatóinak munkája is a sportág megismerésével kezdődött, és az újdonság varázsa mellett bizony kellemetlen meglepetések is érték őket.
„Az alapanyagok megérkezése és kicsomagolása könnyen ment, utána jött a fekete leves: ezekben a ruhákban valóban sportoltak, nem egyszer. Egészen elképesztő szaguk volt, így a hallgatók első dolga az volt, hogy többször kimosták a felszereléseket, majd alkatrészeire szedték, tanulmányozták a felépítésüket, anyagukat. Azután valamilyen inspiráció nyomán elkezdték őket újra felépíteni. Kifejezetten használatra szánt darabok is születtek, kabátok, hátizsákok, táskák, amikre például párnát lehet csatolni, hogy a jégcsarnokok üléseire téve ne fázzon a birtokosa” – magyarázta Tomcsányi.
A projekt az MJSZ és a MOME között februárban indult, és központi elemeként a divattervezés mára megkerülhetetlen elve, az újrahasznosításra való törekvés is fontos szerepet kapott benne. A munkák közül több is kiválóan sikerült, az egyik tervező még a nemzetközi szakma figyelmét is felkeltette.
„Fábián Kitti szurkolói kabátjai például nagyszerűek lettek. Az első már úton van Tajvan felé, ahol a többivel együtt bemutatják, mert egy pályázat által olyan kollekcióba került, ahol erre lehetőség van. Nagy büszkeség ez nekem oktatóként is” – mondta Tomcsányi Dóra.








