Jégkorong: a fehéroroszok indulását nem engedélyezi, az oroszokról közleményt adott ki az IIHF

2026.11.07. 13:15
Fotó: Getty Images
A Nemzetközi Jégkorongszövetség (IIHF) Tanácsa úgy határozott, hogy a fehérorosz U20-as és felnőtt férfiválogatott nem vesz részt a 2027-es U20-as, illetve a 2027-es felnőtt férfi világbajnokságon.

A döntésre azután került sor, hogy az IIHF fegyelmi bizottsága részben helyt adott a fehérorosz szövetség fellebbezésének, amelyet a Tanács július 27-i határozatai ellen nyújtott be. A fegyelmi bizottság a döntésében megerősítette, hogy nem rendelkezik jogalappal az azonnali visszahelyezés elrendelésére - írta közösségi oldalán a magyar szövetség.

Az IIHF ezzel párhuzamosan a honlapján megjelent szombati állásfoglalásában közölte: továbbra sem ért egyet a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) döntésével, amely visszahelyezi az orosz válogatottakat az IIHF versenyeinek mezőnyébe, ugyanakkor megteszi a CAS határozata által megkövetelt szükséges lépéseket, és vizsgálja, milyen feltételek teljesülése szükséges ahhoz, hogy biztosítsa a világbajnokságok zavartalan lebonyolítását, megőrizze a szervezet pénzügyi stabilitását, valamint garantálja a nemzetközi jégkorong hosszú távú jövőjét.

„Az IIHF-nek a vonatkozó szabályozási keretek között kell eljárnia, miközben továbbra is felelőssége a nemzetközi versenyrendszer fenntartása és a sportág egészének védelme. Az IIHF ezért minden rendelkezésre álló lehetőséget megvizsgál, beleértve az egyeztetések megkezdését valamennyi érintett nemzeti szövetséggel, köztük az Orosz Jégkorong Szövetséggel is, annak érdekében, hogy a nemzetközi jégkorong egészének érdekeit szolgáló, konstruktív megoldást találjon” – olvasható a közleményben.

A CAS egy hete döntött úgy, hogy az IIHF-nek azonnali hatállyal vissza kell vennie az ukrajnai háború miatt kizárt oroszokat a világbajnoki mezőnyökbe. Ezek után hat szövetség (svéd, finn, cseh, norvég, dán, lett) jelezte, hogy nem fognak az oroszok ellen pályára lépni, a soron következő két vb – a december 26-án kezdődő férfi junior és a januári női ifjúsági torna – fogadó országa, Kanada és Csehország pedig jelezte, nem ad beutazási vízumot az orosz válogatott tagjainak.

Legfrissebb hírek

Jégkorong: két magyar győzelem, négy vereség

Utánpótlássport
15 órája

A német szövetségi kormány nem akar lemondani a hokivébéről, a svájciak semlegesek maradnak

Jégkorong
21 órája

Jégkorong: három győzelem és egy vereség a fiúválogatottaktól

Utánpótlássport
2026.11.05. 21:15

Kétgólos előnyről szenvedett háromgólos vereséget a jégkorong-válogatott

Jégkorong
2026.11.05. 20:11

Jégkorong: az orosz külügyminisztérium szerint Kanada semmibe veszi a nemzetközi sport szabályait

Jégkorong
2026.11.05. 16:49

Szabad az út az orosz íjászok előtt Európában 2027-től

Egyéni
2026.11.05. 16:30

Feltűnt a láthatáron az orosz zászlóshajó, de egyelőre nem tudni, mikor ér partot

Jégkorong
2026.11.05. 13:59

Majoross Gergely: Újabb három tégla kerül a helyére

Jégkorong
2026.11.05. 12:12