Gyász: életének 100. évében elhunyt Pásztor György

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.08.22. 11:50
Életének 100. évében elhunyt Pásztor György korábbi válogatott játékos, a Magyar Jégkorongszövetség tiszteletbeli elnöke, az IIHF  Hírességek Csarnokának tagja – számolt be róla honlapján a Magyar Jégkorongszövetség.

Pásztor György 1923. március 2-án született Törökbálinton. Tíz évvel később, 1933-ban kezdett el jégkorongozni a Fasori Evangélikus Gimnáziumban, melynek csapatával a középiskolai bajnokságban szerepelt, 1941-ben a magyar levente- (ifjúsági) válogatott tagja lett és a BKE jégkorongcsapatában lett igazolt játékos, majd 1942-ben mutatkozott be a jégkorongbajnokságban és egy idénnyel később megszerezte első bajnoki címét is.

Pásztor György karrierjét megszakította a második világháború, de 1948-tól ismét a hazai bajnokságban szerepelt, a Csepellel pedig bronzérmes lett. Az 1951-től Vörös Meteor néven szereplő klubbal további három bajnoki címet szerzett 1960-as visszavonulásáig.

Ezt követően 1961-től 1964-ig a Bp. Építők edzője volt, de már játékosként a magyar Jégsportszövetség jégkorong-szakbizottságában képviselte a játékosokat, majd 1963-ig szaktanácsadó volt. Ezután bekerült a szövetség elnökségébe is, és egészen 1988-ig vezette a jégkorong-szakbizottságot.

NÉVJEGY – PÁSZTOR GYÖRGY
Születési hely, idő:Törökbálint, 1923. március 2.
Civil foglalkozása:
gyógyszerész
Klubjai:
Fasori Evangélikus Gimnázium (1933–1941), BKE (1941–1944), Csepel (1948–1949), Mallerd (1949–1950), Meteor Mallerd (1950–1951), Vörös Meteor (1951–1959), Bp. Építők (1959–1960)
Kétszeres felnőttválogatott, főiskolai világbajnoki bronzérmes

Pásztor György az 1988-ban létrejött önálló jégkorongszövetség alelnöke lett 1994-ig, majd tiszteletbeli elnöknek választották és a Magyar Olimpiai Bizottságnak is tagja volt.

Pásztor György a Nemzetközi Jégkorongszövetségben (IIHF) is jelentős feladatokat látott el, hiszen a szervezet kongresszusain 1959 és 1982 között képviselte Magyarországot, ezután 1982 és 1994 között az IIHF elnökségi tagja volt, emellett 23 évig vezette az orvosi és doppingellenőrzési bizottságot.

1994-ben pedig az IIHF tiszteletbeli tagjának választották, 2001-ben „A jégkorongsportban, a Nemzetközi Jégkorongszövetségben és a jégkorongsport családjában szerte a világon kifejtett egyedülálló közreműködéséért” első magyarként az IIHF Hall of Fame-jébe (Hírességek Csarnoka) is bekerült.

Pásztor Györgyöt 2003-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozatával tüntették ki, 2008-ban pedig Fair Play Életműdíjat kapott. 2017-ben a Magyar Jégkorongszövetség hozta létre a Pásztor György-díjat, melyet az adott idény legjobb hátvédje nyerhet el.

Pásztor Györgyöt 2022. márciusában 99. születésnapja alkalmából a nemzetközi szövetség korábbi és jelenlegi elnöke mellett minden idők legjobb játékosa, Wayne Gretzky is köszöntötte.

Fotó: Magyar Jégkorong/Fb
Fotó: Magyar Jégkorong/Fb

Pásztor György kora ellenére is aktív volt, a közelmúltban is rendszeresen látogatott ki válogatott és klubmérkőzésekre is, de ha tehette, az elnökségi üléseken és küldöttgyűléseken is részt vett.

Dr. Pásztor György jelentősebb kitüntetései:
1987:
Sport Érdemrend aranyfokozat
1998:
Magyar Sportért Érdemrend
2003:MOB Olimpiai díj
2003:
Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozat
2008:Fair Play Életműdíj

Pásztor György több mint negyven élvonalbeli világbajnokságon volt jelen, de mint korábban nyilatkozta, mind közül kiemelkedik a 2009-es, amikor a magyarok hetven év kihagyás után játszottak ismét a legjobbak között.

„A 2008-as feljutás és a 2009-as vb-szereplés maga volt a csoda. Azóta sem láttak olyat, hogy egy ország viszonylag rövid idő, egy évtized leforgása alatt a harmadik vonalból az élmezőnybe küzdje fel magát. A nemzetközi szövetség vezetői azóta is ezt emelik ki, ha szóba kerül a magyar hoki” – mondta még 2013-ban Pásztor György, aki 1933-ban, a Városligetben jegyezte el magát a jégkoronggal.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik