Jégkorong: David Musial lesz a Dunaújváros vezetőedzője

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.06. 21:18
A 41 éves, cseh-német kettős állampolgár David Musial lesz a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongcsapatának vezetőedzője a 2017–2018-as szezonban – adta hírül a klub honlapja.

David Musial a csehországi Opavában született, ám jégkorongkarrierje már Németországban kezdődött el – olvasható az acelbikak.net-en. A 191 centis szélső hosszú évekig szerepelt a német első és másodosztályban. Előbbiben 301 mérkőzésen 111 pontot szorgoskodott össze, a 2002–2003-as idényben pedig a Krefeld Pinguine csapatával bajnoki címet ünnepelhetett.

Az edzői pályába 2010-ben kóstolt bele először, akkor még mint játékos-edző, illetve az U16-os csapat szakmai vezetője. Edzői filozófiája szerint a jégkorongot egyszerűen, de teljes odaadással kell játszani, annyi szenvedéllyel, amennyit még elviselnek a bírók. Hisz a csapatépítésben és a motiváció fontosságában is. Fontos adalék, hogy Németországban pszichológiát tanult, jelenleg pedig a cseh jégkorong edzői A-licenc megszerzésén dolgozik.

Legfrissebb hírek

Jégkorong MK: a DEAC is bejutott a legjobb négy közé

Jégkorong
2025.01.15. 21:00

Ismét legyőzte a DEAC az éllovas Gyergyót az Erste Ligában

Jégkorong
2025.01.10. 21:01

Tíz gólt lőtt a Gyergyó; Csíkszeredán nyert az FTC az Erste Ligában

Jégkorong
2025.01.03. 21:15

Szétlövés után a Ferencváros legyőzte az Újpestet az Erste Ligában

Jégkorong
2024.12.30. 18:12

Erste Liga: kikapott Debrecenben az Újpest, őrült csatát vívott a legutóbbi két bajnok

Jégkorong
2024.12.26. 19:55

Erste Liga: a listavezető Gyergyó győzött Brassóban

Jégkorong
2024.12.18. 21:45

Erste Liga: a FEHA19 legyőzte az Acélbikákat

Jégkorong
2024.12.01. 21:17

Erste Liga: távozott a Dunaújváros egyik dán légiósa – hivatalos

Jégkorong
2024.11.19. 12:53
Ezek is érdekelhetik