Hesz Mihályé mellett még tíz olimpiai bajnoki cím „nagyapja”

– Csak akkor mozdul ki Vácról, ha nagyon muszáj. Természetes volt, hogy a sportágnak sok klasszist adó városban a kajak-kenut választotta?
– A Duna közelsége ellenére először az ökölvívás kerített hatalmába. Szerencsés és szorgalmas is voltam, így fél év alatt a legtöbb havert már „lerendeztem”. Nagy élményt jelentett, amikor 1964 tavaszán, a végül elmaradt profi világbajnoki döntőre készülő Papp Lacit a Sportkórházban közelről láthattam edzeni.

– De ez is kevés volt ahhoz, hogy megmaradjon a bunyósoknál…
– Műszerész szakmát tanultam, onnan emelt ki Vári Gábor testnevelőm, és vitt el az evezősökhöz, akiknél nem volt elég nekem a terhelés. Így az edzések után elmentem kajakozni. Mindig jött utánam néhány fiatalabb srác, akik közül csak egy tartott ki, akinek a legrosszabb volt a szerelése. Na, mondtam neki, öregem, holnaptól velem fogsz edzeni. Ez a szorgalmas legényke volt Hesz Misa. Én tizennyolc éves lehettem, ő négy évvel fiatalabb. Végtelenül szorgalmas volt, bízott bennem és végig kitartott mellettem.

– Mikor látta meg, hogy tehetséges is?
– Huszonegy évesen az 1960-as római olimpiára készülő bő válogatott keretnek én is tagja voltam. Egy alkalommal elvittem magammal Misát az Újpesti-öbölbe, a kötelező időre menésre. Megkértem Granek István szövetségi kapitányt, hogy indulhasson el a gyerek is. Misa olyan kitűnő időt ment, amit Granek egyszerűen nem tudott elfogadni. Azt mondta, pihenjünk egy órát, és ismételjük meg a futamot. Összesen két percet vert rám, Granek pedig ott, a helyszínen meghívta őt a válogatott keretbe.

– Valóban ekkora szerepe van az eredményességben a szorgalomnak?
– Nagyon jó a kérdés. Az én kezem alatt legalább öt, Misánál tehetségesebb fiatal fordult meg, de nem volt meg bennük a szükséges szorgalom. Vagy fejben nem voltak elég élesek, vagy jöttek a lányok, a „tütüke”, a haverok hívása, és máris ugrott a nagy esély. Misa viszont egy hajszálnyi lehetőséget sem hagyott ki, többet is megtett annál, amennyit kértem tőle. Többször is kajakkal jöttünk haza, Vácra az Újpesti-öbölből, de ő még megkerülte a Szentendrei-szigetet is a ráadás rá­adásaként. Misa tényleg mindenkinél szorgalmasabb volt.

– Találkozott még hasonlóan megszállott versenyzőkkel?
– Még hasonlót sem tudok megnevezni. Már 1964-ben Tokióban ezüstérmes lett K–1 1000 méteren, 1968-ban Mexikóvárosban pedig félelmetes hajrájával utasított maga mögé mindenkit. Ő volt az első induló a magyar küldöttségből, győzelmével megadta az alaphangot. Amikor este lement plusz edzést végezni, a többiek mind mögötte araszoltak.

– Jogosan büszke legsikeresebb tanítványára, Hesz Mihályra. Vannak mások is, akikre az lehet?
– Misa után arra vagyok a legbüszkébb, hogy itthon legalább tíz, külföldön pedig három tanítványom dolgozik sikeresen. A szakmai követőim az ő neveltjeiken keresztül tíz olimpiai bajnoki címet szereztek a magyar sportnak, számos érmes helyezés mellett. Az első három aranyat a szintén itt, Vácon élő Csereklye József jegyezte, akinek Gyulay Zsolt két, Dónusz Éva egy olimpiai győzelmében van elévülhetetlen érdeme. Dónusz sikerében nekem is van részem, mert éppen az ő „csúcsra járatása” idején tértem vissza újpesti száműzetésemből. Hat évvel korábban ugyanis Vácról formálisan kirúgtak, hogy azután a „vendégszereplést” követően rájöjjenek, mégis kellek. Ez a távollét egyébként jót tett a későbbi váci tevékenységemnek.

– Beszélne a többi aranyérem hátteréről is?
– Kammerer Zoltán három aranyában Nieberl Lászlóé a főszerep. „Kamera” azt mondta, ha nem a váci környezetben készül, egy olimpiai győzelme sem lenne. A harmadik „sikeremberem” az unokatestvérem, Tóth László, akinek a Honvédban Szabó Gabriella háromszoros olimpiai bajnok a legsikeresebb tanítványa. És még nem teljes a sor – a legújabbat csak megemlíteném: Buenos Airesben az ifjúsági olimpián a tizenhat éves váci legény, a László Csaba által felkészített Kiss Ádám is aranyérmet szerzett! Ő a tizedik olimpiai bajnok, akinek én a „nagyapja” vagyok.

– Mit gondol, mely tulajdonságok a legfontosabbak az edző-versenyző kapcsolatban?
– Az én módszerem egyik legfontosabb pillére, hogy a gyerekekkel a lehető legfiatalabb korban kezdek el foglalkozni. Amikor a kicsiket igyekeztem beszervezni, az egyik edző tréfásan megkérdezte: „Mondd, cumisüvegeket is viszel magaddal a gyerekekhez?”

– Ez a dopping azért nem feltétlenül elég a hosszú távú kötődéshez.
– Legnagyobb kitüntetésem nem a Vácon nekem ítélt Pro Urbe-díj, sem pedig a Magyar Érdemrend lovagkeresztje, hanem az, amit az egyik testnevelő tanárnő mondott: „Babella, magát azért tartom nagyra, mert olyan fiatalokat is munkára tud fogni, akik nekem még a porrongyot sem hajlandók kirázni!”

– Mégis, mivel tudja őket rávenni?
– Például azzal, hogy gondolkodásban lemegyek az ő szintjükre. Beállok közéjük futni, és elvarázsolom őket. Mindig volt egy-egy csapatom, amellyel mindent együtt csináltam, olykor még gyümölcsöt is együtt mentünk lopni. Érteni kell a gyerekek nyelvén! Csak egy ember van, aki nálam is jobban megtalálja a hangot velük, Csereklye József. Saját fiaimat el tudnám küldeni vele egy világkörüli útra, tíz forinttal a zsebükben, annyira érti a gyerekekkel való bánásmódot.

– Az évek során mindenkinél ugyanazt a szisztémát alkalmazta?
– Nagyon sokat jelentett, hogy folyamatosan tanultam. A szakmunkásbizonyítványt két középiskolai érettségi, majd három egyetemi diploma begyűjtése követte. Különösen a filozófiai tanulmányaim adtak hozzá sokat a munkám sikeréhez. Ehhez azonban előbb meg kellett buknom a TF-en politikai gazdaságtanból. A korrepetáláskor kaptam impulzust a filozófiához. E tudomány segítségével könnyebben el tudtam igazodni a világban. Ha rajtam állna, az edzőképzésben kötelezővé tenném a filozófia oktatását. Arra büszke lehetek, hogy Magyarországon az egyetlen kajakedző vagyok, akinek filozófia­tanári diplomája is van. Tanítani is hívtak, de nekem mindig is az edzői gyakorlat volt a legfontosabb.

– Élete során érte más oldalról is csábítás?
– Minden másnál többre tartom az edzői hivatás mellett a kőműves szakmát. Jómagam öt házat építettem fel az évtizedek során! Azt azért csak bevallom, hogy tőlem is mentek el versenyzők, nem is kevesen, de legtöbbjük később szakmailag kevesebbet ért el, mint nálam. Az „elmenősdi” hátterében egyébként elsősorban az anyagiak álltak, mert jelentős különbség van a hasonló eredményességű szakosztályok költségvetése között. Számos klubban sokkal nagyobb a költségvetés, mint azt az eredmények alapján megérdemelnék.

– Önnek általában jó megérzései vannak…
– Ha az ember használja a józan paraszti eszét, abból csak jó sülhet ki. Ez úgy van, mint amikor a földműves gazda felnéz az égre és megérzi, mikor kell mennie kapálni. Így éreztem meg például azt a történelmi pillanatot, amikor a szövetségnek esélye volt megvásárolni az akkor még az önkormányzattól bérelt székházunkat. Mindenki kishitűségben szenvedett, az elnökségben egyedül én szavaztam a vásárlás mellett. És tessék megnézni, milyen székháza van ma a Magyar Kajak-kenu Szövetségnek!

– De csak a megérzései nem tesznek valakit sikeres edzővé, ugye?
– Számos összetevőről kell beszélnünk. A legfontosabbnak az idősebbek tanácsainak előítéletek nélküli meghallgatását tartom. A mai fiataloknak talán az a legnagyobb hibájuk, hogy az idősebbeket legszívesebben átugranák. Pedig ha valaki nagy sikereket ért el, az sohasem a véletlen műve volt. A kiugró eredmények mögött mindig nagy tudás és a tapasztalatok tárháza állt, amit vétek nem figyelembe venni, nem utánajárni és nem hasznosítani. És a jó családi háttér fontosságáról sem szabad elfeledkezni. Egy jó feleség mindennél többet ér!

– És a három fiáról még szó sem esett…
– Emberileg mindhármukkal elégedett lehetek. Balázs és ikertestvére, Tamás kajakozása egy ideig párhuzamosan haladt, majd Tamás önként lemondott Balázs javára, és abbahagyta. Pedig Tamás volt a tehetségesebb, mégis ő tette meg a gesztust az ikertestvére javára. Balázs kétszeres világbajnok lett, egy évtizede Szingapúrban edzősködik. Tamás és Dávid is a katasztrófavédelem területén dolgozik. Dávid volt a legtehetségesebb, ő manapság az MKKSZ megbízásából tömegsport-rendezvényeket szervez. Ez is egy lehetőség a csiszolatlan gyémántok felszínre hozására.

– És ön mit csinál manapság, mivel tölti a szabadidejét?
– Szeretek minél többet kinn lenni a négyszáz négyszögöles kisoroszi telkemen. A kőműveskalapács és a malteroskanál elmaradhatatlan szerszámaim közé tartozik. Ha tévét nézek, a Spektrum és a National Geographic adásai élveznek elsőbbséget.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Hosszabbítás 2019. június 15-i lapszámában jelent meg.)