Kajak-kenu: Nádas Bence jövőre Tótka Sándorral indul párosban

Vágólapra másolva!
2023.11.16. 09:18
null
Nádas Bence és Tótka Sándor újra együtt készül (Fotó: Nemzeti Sport)
Nádas Bence világ- és Európa-bajnok kajakos jövőre olimpiai aranyérmes csapattársával, Tótka Sándorral indul majd a versenyeken K–2 500 méteren.

A szegediek 27 éves sportolója erről az M4 Sport A víz összeköt című podcastjében beszélt. A duó idén megnyerte a szegedi világkupát, később azonban a maximális kvótaszám begyűjtésének reményében szétváltak, és a terv be is jött, mivel az augusztusi, duisburgi kvalifikációs világbajnokságon a férfi kajak szakág megszerezte mind a hat elérhető indulási jogot a jövő évi, párizsi olimpiára.

Nádas Bence az ezüstérmes négyesben is vezérevezős volt, és a Kopasz Bálinttal alkotott, ugyancsak második helyen záró kettősükben is az övé volt az első beülő.

„Még nem tudom, mit hoz a jövő, de jól érzem magam az első beülőben, így bízom benne, hogy továbbra is a sztrók pozícióban versenyezhetek” – fogalmazott ezzel kapcsolatban.

A versenyző elmondta, hogy csapatával, a Hüvös Viktor vezette Kicsi Teammel vasárnap indulnak a sevillai edzőtáborba, ahol a négyes és a páros gyakorlások lesznek a középpontban.

Spanyolországból december 3-án térnek haza, január végéig itthon végzik a téli munkát, erősítenek, úsznak és futnak, majd irány a Dél-afrikai Köztársaság, ahol négy hétig a vízi alapozáson lesz a fókusz, egy hét itthonlét után pedig további három hét sevillai edzőtábor zárja a felkészülést.

Nádas Bence hangsúlyozta, bár az ötkarikás csapat összetétele majd csak a jövő évi válogatókon alakul ki, nagyon jó, hogy a férfi kajak szakág megszerezte mind a hat kvótát Párizsra, így nyugodtan tudnak készülni a hazai megméretésekre, a világkupákra, az Európa-bajnokságra és reményeik szerint az olimpiára.

Az idei vb után a Nádas, Csizmadia Kolos, Kuli István, Tótka összeállítású kvartett megnyerte a Párizs melletti Vaires-sur-Marne tavon rendezett világkupát, amely egyben olimpiai tesztverseny is volt.

„Bízom benne, hogy a szervezők egy év alatt felépítenek majd oda egy olimpiához méltó komplexumot, mert most még elég »basic« volt minden. A víznek kicsit gyógyfürdő jellege és szaga van, kicsit sok a hínár is, erre majd figyelnünk kell, hiszen ezen értékes helyezések múlhatnak. A szállást is kipróbáltuk, nekem nagyon tetszett, jó volt az ellátás, az ágyak is kényelmesek és húsz perc alatt el lehet jutni a pályára” – idézte fel Nádas Bence, kiemelve, hogy Tokióhoz képest, ahol Kopasz Bálinttal negyedik lett K–2 1000 méteren, nagy változás lesz, hogy nézők előtt rendezik majd a futamokat, de ez szerinte segíteni fogja őket.

A kajakos a beszélgetés során elárulta azt is, hogy nagy rajongója a Formula–1-nek, az edzőtáborok alatt is próbálja követni a futamokat. Álma, hogy Párizs után, ha hosszabb pihenőt kapnak, a kiszolgáló személyzet tagjaként a száguldó cirkuszban dolgozhasson egy-két nagydíjon, és közel kerülhessen a múlt és a jelen nagy sztárjaihoz.

Legfrissebb hírek

Dél-Afrikában és Törökországban gyűjtik a kilométereket a magyar kajakosok

Kajak-kenu
2025.02.18. 12:10

Párosban és négyesben új tapasztalatokat szerezne idén a kajakos Nádas Bence

Egyéb egyéni
2025.01.24. 20:56

Idén egyesben is szeretne bizonyítani az olimpiai ezüstérmes Nádas Bence

Kajak-kenu
2025.01.09. 15:02

Schmidt Gábor maradhat az elnök

Kajak-kenu
2024.09.27. 06:41

Nádas Bence: Ami a párost illeti, a Los Angeles-i olimpia abszolút fókuszban van még

Kajak-kenu
2024.09.10. 09:09

Közel 150-en vettek részt a III. Békéscsabai Nemzetközi Sporttudományos Konferencián

Röplabda
2024.09.06. 21:10

„UTE olé” – így ünnepelt az újpesti tábor Gulyás Michelle-lel, Márton Vivianával és Tótka Sándorral

Labdarúgó NB I
2024.08.23. 21:43

Szombaton ismét Tisza-tó-átevezés és -átúszás lesz Abádszalókon

Úszás
2024.08.20. 10:05
Ezek is érdekelhetik