Még mindig nem száz százalék, hogy az Eb-egység indul-e Párizsban

POZSONYI SZILÁRDPOZSONYI SZILÁRD
Vágólapra másolva!
2024.06.22. 12:53
Pupp Noémi (elöl) nem érzi, hogy vezér lenne, csapatban gondolkozik (Fotó: Árvai Károly)
A K–4 500 méteres egység vezérevezőse, Pupp Noémi szerint a szegedi eredmény jó kiindulási pont, de így is nehéz megmondani, mennyire biztos a helye az ötkarikás játékokra utazó keretben.

– Tavaly, miután Fojt Sárával nem szerzett olimpiai kvótát Duisburgban, a könnyeivel küszködve mondta, végig kell gondolnia, van-e egyáltalán értelme folytatni. Mi segítette ki a mély hullámvölgyből?
– Hosszú történet, mélységeiben nem is nagyon mennék bele. Azt rendeztem magamban, mi az, amit elvárhatok magamtól, mi az, amit nem, és mi a realitás. Elengedtem a teljesítménykényszert, magamra és a kajakozásra tudtam összpontosítani. Nagyon hosszú és munkás folyamat volt, még néhány hónappal ezelőtt sem nyilatkoztam volna ilyen pozitívan, mondjuk úgy, felhős volt az ég. Aztán az egyik pillanatról a másikra valami átkattant, és azt érzem, semmi sem tud kizökkenteni.

– Az elmúlt hetekben Kozák Danuta közleménye után váratlan és szokatlan drámába csöppent a női kajak szakág. Akkor úgy fogalmazott, ő az ország legjobb vezérevezőse – jelenleg ön tölti be ezt a szerepet a négyesben. Hogyan élte meg Kozák kijelentését?
– A Duisburg óta eltelt idő megerősített, így az ilyen dolgok nem zavarnak meg. Egyébként a vezérevezős kifejezés önmagában nem tetszik nekem, nem érzem úgy, hogy vezér lennék, inkább csak próbálom azt csinálni, amit hátulról, úgymond, utasításnak kapok, hogy a lányok minél jobban ki tudják magukat evezni. Nem érdemes belemenni, ki a jobb ebben a szerepben, hiszen nem lehet két egyébként azonos egységet kiállítani, hogy az egyikben ő sztrókoljon, a másikban én, és meglátjuk, ki nyer. Nem a legjobb vezérevezősről kell beszélni, hanem a legjobb csapatról.

– Úgy érzi, jelenleg a Pupp Noémi, Fojt Sára, Csipes Tamara, Gazsó Alida Dóra négyes a legjobb csapat, amelyet Magyarország vízre tud küldeni?
–  Lehetséges, de kijelenteni nem tudom.

–  Egyébként összességében kényelmes önnek az új szerep a hajóban?
–  Még szoknom kell, de talán nem baj, hogy nincs viszonyítási alapom korábbi egységekből arról, mit csinálok jól vagy rosszul.

–  Azért, gondolom, ebben kap segítséget…
–  Persze, kívülről is, hátulról is. Bár nagyon sokat erről nem tudok mondani, hiszen az Eb előtt egyszer edzettünk, sőt, még annak sem hívnám, inkább csak gyakoroltunk. Illetve egyszer „versenyeztünk” ebben a felállásban, idegen hajóban, és igazából egyedül mentünk egy pályát. Még egy kis idő kell, hogy teljesen komfortos legyen a csapatnak. Nekem az, mert jól érthető, egyértelmű utasításokat kapok – ez Csipes Ferenc és Tamara nagy erőssége egyaránt, óriási segítség, hogy Tami ott ül velünk a hajóban, és úgy adja át nekünk az információkat, hogy azok átjöjjenek.

–  Ez futam közben is előfordul?
–  Az Európa-bajnokságon négyesben nem, de ez annak köszönhető, hogy olyan kiegyensúlyozott pályát mentünk, hogy nem volt szükség menet közben beleszólni. A páros ezres versenyben volt rá lehetőségünk, de az más műfaj.

– Kaptak iránymutatást a magyar szövetségtől, milyen eredményt – helyezést vagy időt – kell elérniük az Európa-bajnokságon, hogy biztosan mehessenek a párizsi olimpiára?
–  A június eleji válogatón az Eb-n látott négyes mindegyik tagja teljesítette a követelményt, ezért is lehettünk ott a kontinensviadalon. Ezt követően nem jelöltek ki konkrét elvárást, aminek teljesítésével kijelentő módban beszélhetünk az ötkarikás szereplésünkről. Sárival párosban ezer méteren nyertünk, talán ez is egy kis lépés volt Párizs felé. A négyesünk az év első éles pályáján jól jött, szerintem csak apró csiszolásokra van szükség, hogy ütőképes egység legyünk. Mindent megtettünk, hogy ott lehessünk az olimpián, innentől kezdve nem rajtunk múlik.

–  Jelenleg már csak az ön helye kérdőjeles a négyesben, Lucz Annával pályáznak a sztrók szerepére. Mi szólhat ön mellett?
–  A két Európa-bajnoki aranyérem jó kiindulási pont, és ami szintén fontos, hogy végre a négyessel is olyan pályát mentünk, amivel mindannyian elégedettek voltunk. Van még mit javítani, nyilván, de időnk is van.

Lucz Anna még bekerülhet Pupp Noémi helyére
Fotó: Földi Imre

Június 20-án olimpiai keretet hirdetett a gyorsasági kajak-kenu szakág szövetségi kapitánya, Hüttner Csaba. A kenusoknál nem volt kérdés, a várakozásoknak megfelelően Adolf Balázs, Fejes Dániel és Hajdu Jonatán, illetve Kiss Ágnes, Nagy Bianka és Takács Kincső utazhat. A férfi kajakosoknál együtt maradt a Nádas Bence, Csizmadia Kolos, Kuli István és Tótka Sándor négyes, mellettük a királyszám két ásza, Kopasz Bálint és Varga Ádám lesz ott Párizsban. A női kajakosoknál Csipes Tamara és Gazsó Alida Dóra helye egyértelmű volt, immár Fojt Sáráé is. Az egyetlen kérdőjel a szintén Csipes Ferenc által felkészített Pupp Noémi helye maradt, ő a friss K–1 és K–2 200 méteres Európa-bajnok, a szegedi válogatóversenyen K–1 500-on negyedik helyezett (Csipes, Gazsó és Fojt mögött, Pupp előtt) Lucz Annával  viaskodik az utolsó helyért.

A PÁRIZSI PROGRAM
K–4 500 m, NŐK
Augusztus 6., 11.40: előfutamok
Augusztus 8., 11.40:  középfutamok
Augusztus 8., 13.40: döntő

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik