Kollár Kristóf: Két lábbal a földön maradtunk, nem elégedtünk meg ennyivel

Nem került szóba az év elején, hogy Juhász István és Kollár Kristóf összetérdel, előbbi úgy kalkulált, hogy Molnár Csanáddal, utóbbi tervei között az szerepelt, hogy Fejes Dániellel vág neki a szezonnak. Annak ellenére, hogy ugyanabban a klubban készülnek, talán meg sem fordult a fejükben, mennyire jól mehetne alattuk a hajó – egészen addig, amíg márciusban, a törökországi edzőtáborban ki nem próbálták.

„Megnéztük a párosok összes változatát, időre és érzésre is az jött ki, hogy Kristóffal érdemes nekivágnunk ennek az évnek, aztán a szezon végén el lehet dönteni, hogy megérte-e. Hát megérte!” – jelentette ki a mindössze 20 éves Juhász István.

A sikersorozat az április végi válogatóversenyen kezdődött, amelyet megnyertek az Atomerőmű SE kiválóságai, aztán jött a szegedi világkupaverseny, az előfutamukban győztek a srácok, majd a döntőben hetedikként értek célba.

„A válogatón elért sikerünk kellő löketet adott a folytatáshoz, és a vk-viadalon is éreztük, hogy jó egység a miénk  – így Kollár Kristóf. – A verseny legjobb pályáját az előfutamban mentük, aztán a döntőben kedvezőtlen körülmények között versenyeztünk, a lelátó széltakarása az alsó pályáknak kedvezett. Nem vette el a kedvünket, hogy nem álltunk dobogóra, sőt! Maximálisan beleálltunk a munkába, minden egyes edzést élveztünk, ez nagyon tetszett, mert amikor párost kellett menni, mindig hibátlanul alakult. Egyszer sem szálltam ki úgy a hajóból, hogy azt éreztem, nem bízom az egységünkben.”     

Mindez akkora lendületet adott a júniusi, racicei Európa-bajnokság előtt, hogy meg sem álltak a dobogóig.

„A kettes döntője előtt ezüstérmet szereztünk a mix négyes hajóval, ami megadta az alaphangulatot, hiszen először állhattunk dobogóra felnőtt-világversenyen. Kettesben is összejött az érem, harmadikak lettünk, ráadásul a mindenkori legjobb magyar időt sikerült elérnünk, azt hiszem, ez önmagáért beszél”  – szögezte le Juhász István.

Az Eb-sikerüket érthető módon áttörésként élték meg, kezdték elhinni, hogy valóban ott van a helyük a legjobbak között. Az augusztusi, milánói világbajnokságnak úgy vágtak neki, hogy a döntőbe jutás alapelvárás, persze pedzegették, jó lenne dobogóra állni, ám abban még most sem biztosak, hogy a verseny előtt valóban elhitték, ez sikerülhet.

„Nyilván ezért mentünk, de tisztában voltunk vele, hogy kenu kettes ötszáz méteren bármi megtörténhet. Olimpiai szám, nagyon sokan készülnek rá, szeretik is a versenyzők, többen csak erre az egy számra fókuszálnak – magyarázta Kollár. – Az elsődleges szempont az volt, hogy nagyon jól kenuzzunk, és mindent kiadjunk magunkból. Ez sikerült, fantasztikus, hogy ezzel együtt a dobogó harmadik foka is összejött.”     

Ne menjünk el amellett sem, hogy a párosra Milánóban is kiváló négyes­eredménnyel hangoltak, Hajdu Jonatánnal és Fejes Dániellel kiegészülve világbajnoki címet szereztek. Juhász István ezzel a magyar kenusport valaha volt legfiatalabb vb-győztesévé lépett elő. 

Világbajnoki cím négyesben vagy vb-bronzérem az olimpiai számban, K–2 500 méteren? Melyik jelent többet? – tettük fel a kérdést a srácoknak.

„Ezen már én is gondolkodtam, mindkettő más szempontból fontos. A négyes miatt én lettem a valaha volt legfiatalabb magyar kenu-vb-győztes, az ötszáz páros viszont olimpiai szám, emiatt talán közelebb áll a szívemhez. De a négyes mégiscsak világbajnoki cím… Maradjunk annyiban, hogy a kettő együtt nagyon jó!” – vont végső mérleget Juhász.

A 24 éves Kollár Kristóf a következőképpen vélekedik: „Nem tudok különbséget tenni, az egyik vébécím, a másik olimpiai számban elért dobogó, mindkettő olyan eredmény, ami hosszú csendet tört meg, egyikre sem mostanában volt példa legutóbb. Ezeket már senki sem tudja elvenni tőlünk, ha valaki most azt mondaná, abba kell hagynom a kenut, nem örülnék neki, de megállapíthatnám, hogy jó pályafutásom volt. Ilyen szerencsére nem történik, ráadásul azt érzem, hogy bőven van még bennem!”     

Amikor a jövőről kérdeztük a fiúkat, azt mondták, motiváltabbak, mint valaha, pozitívan tekintenek a következő évre, évekre. Együtt vágnak neki a jövőre kezdődő olimpiai kvalifikációs ciklusnak, szeretnék megnyerni a hazai válogatót, s rendkívül fontosnak tartják, hogy stabilizálják helyüket a nemzetközi mezőnyben.

Kollár Kristóf végül annak is hangot adott, hogy másoknak, de főként magának  szeretné bebizonyítani, nem egyszeri fellángolás volt az idei: „Sportról beszélünk, láttunk már példát hasonlóra. De mi meg szeretnénk mutatni, hogy nem elégeszünk meg ennyivel, két lábbal a földön maradtunk, még nagyobb fokozatra kapcsoltunk, és nyomjuk az edzéseket ezerrel!”