Vajda Attila sikeresnek tekinti életét

H. Á.H. Á.
2025.12.08. 10:13
null
Vajda Attila (Fotó: Nemzeti Sport, archív)
A 2008-as pekingi olimpia egyetlen magyar egyéni olimpiai bajnoka, a férfi kenu egyes 1000 méterét megnyerő Vajda Attila az M4 Sport Bajnokok című műsorában elmondta, életét sikeresnek tekinti, mert megvalósult az, amit 13 évesen eltervezett.

Vajda Attila sportolói pályafutásáról nagyon sok mindent lehet tudni, ám 2016-os visszavonulása óta nem sokat árult el arról, hogy éli meg a múltját és a jelenét – s mint a műsorban kiderült, ez a „titkolózás” valamelyest váratlan fejlemény volt életében.

„Nem sokat foglalkozom azzal, hogy magamat hype-oljam. Mostanában inkább a gyerekek között töltöm a napjaimat, ez lett a prioritás az életemben. Már csak a lányom miatt is. Egy kicsit váratlanul jött ez az egész, belecsöppentem ebbe az egészbe és magával ragadott ugyanúgy, mint, amikor tizenhárom évesen eldöntöttem, hogy én akkor most olimpiát akarom nyerni. Valahogy magába szippantott a légkör és már nem akarok, nem tudok elszakadni. Gyerekekkel foglalkozom, és ez folyamatosan frissen tart. Állandó készültségben vagyok, figyelek rájuk, fejlődök én is, ők is. Most már nagyon régen volt az olimpiám, régen volt, hogy utoljára szerelésben vonultam valahol és versenyeztem és ezeket az élményeket jó a gyerekeknek átadni” – mondta Vajda.

 

Legfrissebb hírek

Noé Bálint lett a sportolói bizottság elnöke a kajak-kenu szövetségben

Kajak-kenu
7 órája

Tóth Petra: Meg kell mutatni a helyes irányt a fiataloknak

Utánpótlássport
8 órája

Dárdai Pál: Olyan klubot akarunk, ahol mindenki egymás szemébe tud nézni

Labdarúgó NB I
2026.02.17. 18:02

Klasszikus körkapcsolással és élő közvetítésekkel készül a közmédia a MOL Magyar Kupa nyolcaddöntőire

Labdarúgó NB I
2026.02.10. 15:24

Hivatalos: a világranglistán kell kvótára vadászni a kajak-kenusoknak

Kajak-kenu
2026.02.09. 17:46

Két sportcsatorna, helyszíni stábok, ingyenes online közvetítések – így közvetíti a közmédia a téli olimpiát

Egyéb egyéni
2026.02.04. 09:58

Kajak-kenu: végső búcsút vettek Dudás Miklóstól

Kajak-kenu
2026.01.30. 17:26

Seprenyi Sára lett az Európai Kajak-kenu Szövetség szlalom bizottságának elnöke

Kajak-kenu
2026.01.29. 19:54
Ezek is érdekelhetik