Kopasz Bálint idén újra kipróbálná magát párosban

2026.02.28. 11:34
null
Kopasz Bálint idén újra kipróbálná magát párosban (Fotó: Kovács Péter, archív)
Az olimpiai aranyérmes, világbajnok és Európa-bajnok kajakos, Kopasz Bálint idén az egyes mellett párosban is szeretne újra versenyezni, a tervei szerint Opavszky Márkkal ülne egy hajóba.

 

A K–1 1000 méter regnáló világbajnoka jelenleg hathetes edzőtáborban van a törökországi Belekben, s ahogy a magyar szövetség honlapjának elmondta, most a hosszú evezéseken, a kilométerek gyűjtésén van a hangsúly, de jövő hét elejétől jönnek a programos edzések, majd a fokozatos gyorsítások. A vízi edzések mellett fut, kondizik és gyógytornázik.

A győriek versenyzője még ősszel, Sevillában részt vett a csapathajós próbákon.

„A négyesben egyelőre nem gondolkodom, a párost viszont tervezem. Ez igazából április elején konkretizálódhat, mindenesetre Opavszky Márkkal kipróbálnám magam. 2023-ban egyszer már összeültünk, akkor még közösen arra jutottunk, hogy nem erőltetjük. Sevillában viszont nagyon jónak tűnt és az edzőink is így látták” – fogalmazott ezzel kapcsolatban.

Kopasz Bálint fő számáról, az ezer egyesről úgy vélekedik, hogy nagyon megerősödött, besűrűsödött benne a mezőny, s idén már azt is nagy eredménynek tartaná, ha a vb-n érmet szerezne. A 2026-os fő versenyt augusztusban, a lengyelországi Poznanban rendezik.

„Az igazat megvallva Poznan nem tartozik a kedvenc pályáim közé, de természetesen a célom az, hogy idén is indulhassak ezer egyesben a világbajnokságon. Nem feltétlenül pályáznék a címvédésre, hiszen rendkívül erős a mezőny. A döntőbe mindenképp szeretnék bejutni, és ha ott a dobogóra állhatok, az nagy dolog lenne” – mondta.

Az új olimpiai kvalifikációs rendszer április végén rajtol a sportágban, a korábbiaknál több versenyen kell majd indulniuk a sportolóknak.

„Túl sokat nem foglalkoztam még ezzel a pontszerző rendszerrel, de persze ismerem a fontosabb részleteit. Az elmúlt években kevés verseny volt, ezért is örülnék, ha mondjuk több világkupa lenne, amelyen elindulhatnék. Úgy vélem, hogy a legjobb edzés a versenyzés. Számomra mindig különleges pillanat, amikor versenyzek, jó lenne, ha ez többször előfordulhatna és persze ezeken minél előrébb végezhessek” – fejtette ki Kopasz ezzel kapcsolatban.

Az áprilisi válogatón K–1 500 méteren mindenkinek kötelező lesz az indulás, s a tavalyi évet nagyrészt kihagyó Tótka Sándor visszatérésével óriási csatára van kilátás.

„Valóban, szerintem is hatalmas verseny lesz, főleg Sanyi visszatérésével. Példátlan, hogy bármelyik nemzet ennyi jó férfi kajakost tudjon felvonultatni. Varga Ádám és Nádas Bence is nagyon jó ötszáz egyesben, illetve ott vannak a feltörekvő fiatalok is. Néhányukat láttam Sevillában, óriási potenciál van bennük. Rengeteg a profi versenyző, rég volt ilyen” – nyilatkozott a 28 éves sportoló.

 

Legfrissebb hírek

Dél-Afrikában hangoltak a tavaszra kajakozóink

Kajak-kenu
2 órája

Noé Bálint lett a sportolói bizottság elnöke a kajak-kenu szövetségben

Kajak-kenu
21 órája

Tóth Petra: Meg kell mutatni a helyes irányt a fiataloknak

Utánpótlássport
22 órája

Hivatalos: a világranglistán kell kvótára vadászni a kajak-kenusoknak

Kajak-kenu
2026.02.09. 17:46

Kajak-kenu: végső búcsút vettek Dudás Miklóstól

Kajak-kenu
2026.01.30. 17:26

Seprenyi Sára lett az Európai Kajak-kenu Szövetség szlalom bizottságának elnöke

Kajak-kenu
2026.01.29. 19:54

Saját kaliforniai hajópark segíti a magyar kajakosok és kenusok olimpiai felkészülését

Kajak-kenu
2026.01.22. 16:30

Gazsó Alida Dóra: Minimális elvárás magammal szemben, hogy a vb-n két olimpiai számban induljak

Kajak-kenu
2026.01.16. 14:29
Ezek is érdekelhetik