Férfi kajakban és női kenuban szerepelhetünk legjobban az Eb-n

A szél megviccelheti a versenyzőket a montemori Európa-bajnokságon, hiszen a verseny helyszíne mindössze 20 kilométerre fekszik az óceánparttól. A szövetségi kapitányok elmondása szerint rengeteget számít, ki, melyik pályán versenyez: amennyiben az idő szeles, az nagymértékben kedvez nagyjából a felső három pályán indulóknak.
Nem új keletű a probléma, ugyanitt rendezték a 2013-as kontinensviadalt is, akkor négy arany-, három ezüst- és öt bronzéremmel térhettek haza a magyarok. Jó formában utaznak a mieink Portugáliába, az áprilisi, hazai válogatóviadalt követően a szegedi és a brandenburgi világkupaversenyen egyaránt megmérették magukat, az utóbbi két eseményen szerzett 11 arany-, 11 ezüst- és 7 bronzérem mindenképpen bizakodásra ad okot.
E három viadal tükrében a kajakosok szövetségi kapitányának, Tóth Dávidnak két számban jelentett nagyobb fejtörést az, hogy ki képviselje színeinket Montemor-o-Velhóban: női K–4 500 méteren, illetve férfi K–1 200 méteren.
„A csapathajóban mindkét világkupaversenyen előrébb végeztek az U23-as lányok, mint a felnőttek, de nem csak ezen kellett gondolkozni: Csikós Zsóka a két olimpiai szám mellett ezer és ötezer egyesben is megszerezte az indulási jogot, de fontosabbnak tartottam, hogy kizárólag az olimpiai számokra koncentráljon – így született meg az a döntés, hogy utóbbi két számban Kőhalmi Emese indul. A férfiaknál szétlövés döntött kétszáz méteren, ezen Balogh Gergely győzött” – nyilatkozta Tóth Dávid a Nemzeti Sportnak.
Kenuban más típusú nehézségekkel kellett megbirkóznia ifj. Foltán Lászlónak: „Kiss Ágnes és Nagy Bianka itthon egyeduralkodó, velük kellett leülni és tisztázni, mit vállalnak, a női csapatot ennek fényében alakítottuk ki. Fejes Dánielnek is azt kellett kitalálnia, hogy a párosra vagy az egyesre szeretne-e koncentrálni, Adolf Balázs elmondta, hogy csak ötezer méteren indulna, szóval ezeknek a döntéseknek a tükrében alakult ki a végleges keret, illetve kétszáz méter egyesben szétlövést rendeztünk, amelyen Hodován Dávid nyert” – fogalmazott Foltán László.
Válogatottunk a tavalyi, racicei Európa-bajnokságon hét arany-, három ezüst- és öt bronzérmet szerzett, ebből a kajakosoké lett hat arany, egy ezüst és két bronz. A csapat közvetlen felkészülése Dunavarsányban és Szolnokon történt, a szakvezetés azt látja, hogy alapvetően jó állapotban vannak a sportolók.
„Azt hiszem, tavaly az elvárások felett teljesítettünk, igaz, idén erősebb férfi négyessel és párossal vágunk neki az Eb-nek, mindkét egységet minimum a dobogóra várjuk, de akár nyerhetnek is. Csikós Zsóka, Lucz Anna, Kopasz Bálint és Varga Ádám is győzhet akár egyesben, női négyesünk, Balogh Gergely és Kőhalmi Emese ugyancsak odaérhet a dobogóra. Ha reálisan nézem, négy Európa-bajnoki cím és összeszen nyolc-tíz érem benne van a csapatban” – vélekedik Tóth.
Nem lehet azt mondani, hogy a kenusoktól a Csehországban elért egy arany-, két ezüst- és három bronzérem rossz teljesítmény lett volna, azonban ha minden jól alakul, idén ezt akár felülmúlhatja a csapat.
„Mindig optimistán, bizakodva állok a világversenyekhez, hiszen az aranyérmekért és az érmekért utazunk. Persze nem mindegy, hogy az adott versenynapon, abban a néhány percben ki, milyen mentális és fizikai állapotban száll hajóba – így Foltán. – A múlt heti szegedi edzőtábor alapján azt mondhatom, jó időket mentek a versenyzők, szóval ezúttal is pozitív érzésekkel várom a viadalt. Benne van a pakliban, hogy nagyon erős Európa-bajnokságunk lesz, de ha ugyanúgy szerepelünk, mint tavaly, miközben a női kettesünk előre lép, akkor is boldog leszek.”
A montemori Európa-bajnokság csütörtök délelőtt kezdődik az előfutamokkal, pénteken a középfutamokat rendezik meg, a döntőkre szombaton és vasárnap kerül sor.

A hónap utánpótlásedzője: május jelöltjei

SOSZ: Brüll Alfréd Életműdíjat vehetett át Baráth Etele

Kurucz Levente: Egy egység vagyunk, csapatként készülünk





