Csikós Zsóka: Nem tudjuk megtenni, amit néhány éve még igen

KRASZNAI BENCEKRASZNAI BENCE
2026.09.19. 09:51
null
Csikós Zsóka (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)
K–1 1000 méteren megvédte világbajnoki címét, viszont az olimpiai szám, az ötszáz egyes nem úgy sikerült Csikós Zsókának Poznanban, ahogy szerette volna. A 25 éves kajakossal a jövő évi céljairól is beszélgettünk.

– Sok minden történt idén. A válogató időszakban indult ezer és ötszáz egyesben, párosban és négyesben is a szegedi, valamint a brandenburgi világkupaversenyen. A portugáliai Eb-n két olimpiai számban, ötszáz egyesben és párosban kapott lehetőséget. Mi volt a terv az év elején?
– Elsődlegesen az, hogy ötszáz egyesben megnyerjem a válogatót, vagy legalább olyan helyen végezzek, amellyel indulhatok a szegedi vk-viadalon. Emellett szerettem volna párosban vagy négyesben is jól menni, ütőképes hajókban. Ez bizonyos fokig sikerült, Ujfalvi Laurával megszereztük az Eb-indulás jogát párosban, annak viszont kevésbé örülök, hogy nemzetközileg nem sikerült olyan jól szerepelnünk, hogy a poznani vébéig eljussunk – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Csikós Zsóka.

– Kettesben Szegeden a tizedik helyen végeztek, az Eb-n sem jött össze az éremszerzés. Mi nem működött?  
– Jó a párosunk, nagyon szerettem Laurával együtt edzeni, sokat készültünk, de ezek szerint ebben ennyi volt. Az Európa-bajnokság után kiírt pótválogatóra helyet cseréltünk, megpróbáltuk, szerintem ettől jobb eredményt vártunk, mint amit végül elértünk. Nem jutottunk ki a vébére, ezek szerint kimaxoltuk. Pályákat nem igazán rontottunk, talán csak Szegeden, ott is én hibáztam.

– Ez azt jelenti, hogy új párt kell találnia?  
– Nem mondom, hogy többször nem megyünk együtt, de másokkal is próbálkozom. Egyébként a teljes női szak­ágról elmondható, hogy meg kell találnunk az ütőképes négyes- és pároshajót.

– Való igaz, a nőknél a négyesünk és a párosunk sem tudott az elvárásoknak megfelelni. Mi lehet az oka?  
– Nem tudjuk azt megtenni, amit néhány éve még igen, hogy bármilyen összeállításban, bármennyi edzéssel dobogóra állunk. A brandenburgi vk-verseny előtt új egységet teszteltünk, nem igazán tudtunk felkészülni, a kinti körülmények sem voltak ideálisak, rossz pályán próbálkoztunk. A párosról és a négyesről is elmondható, hogy szerintem mindenki tanult ebből az évből, a folytatásban jobban összefognak a lányok, időben meg kell találni a megfelelő egységeket. Próbálunk úgy építkezni, hogy ne az egyéni érdekek számítsanak. Kezdetnek jó lehetőség lesz a novemberi amerikai edzőtáborunk, ott megpróbálunk összerakni néhány egységet, ami kiindulási alapnak jó, a tavaszi edzőtáborban pedig tovább erősödhet. Ezzel idén is próbálkoztunk, de minden edzésre más egységet vittünk át.

– Ezer egyesben megvédte világbajnoki címét. Miként élte meg?  
– Jól is, meg nem is. A lelkemnek jót tett, hogy nyertem, de nem adott akkora pluszt, mint tavaly. Az értéke persze ugyanakkora, nagyon örültem, de valahogy mégsem volt az igazi, mert ötszáz méteren nem tudtam olyan jól menni.

– Ha megnézzük az idei ötszázas vk-eredményeit, nem mondható el, hogy elvárás volt önnel szemben a vb-dobogó.  
– Nem volt papírforma, de az edzések alapján érmet vártam magamtól. Az Európa-bajnokságon összejött a bronz, utána én is előrébb vártam magam. Pedig nem mentem rosszul, jó időket eveztem, viszont jelenleg nagyon erős a mezőny. Egy olyan sportoló volt, aki az öt idei nagy versenyből kettőt meg tudott nyerni, ami azt jelzi, hogy rendkívül kiélezett a csata. Nagyjából hatan vagyunk, akikből összeállhat a dobogó, kikerülhet a győztes. Nekem elsősorban az éremszerzés a célom, miközben persze nyerni szeretnék. Tavaly nyugodtabban tudtam készülni, stabilabbnak éreztem magam lelkileg. Több minden ért, ami nehézséget okozott, ami hatással volt rám. Ezt próbálom jövőre kiküszöbölni, hogy minél harmonikusabb legyen a felkészülésem. 

– Hogyan?  
– Például a két edzőmből csak egy marad a folytatásban, innentől a fiúcsapattal és Tóth Petrával készülök. Emellett próbálok minél hatékonyabban összedolgozni a női válogatottal, hogy megtaláljuk a megfelelő csapathajókat.

– Mit vár a jövő évtől?  
– Hasonló célokkal vágok neki, mint az ideinek: ötszáz egyesben és csapathajóban szeretnék szerepelni a világversenyeken, és eredményességben mindenképpen előrébb szeretnék lépni.

– Ha most ön előtt lenne a papír, amelyre az van írva, jövőre vb-bronzérmet szerez ötszáz egyesben és a négyessel, aláírná?  
– Persze, ha két olimpiai számban indulhatok, annak már nagyon örülök, ha ebből két érem jön össze, akkor még inkább.

 

Legfrissebb hírek

Vaskuti István: Nagy szükség van az Adolf Balázshoz hasonló példaképekre

Kajak-kenu
17 órája

Thomas Konietzko: Tartanunk kell a tempót, hogy ne kerüljünk lépéshátrányba

Kajak-kenu
2026.10.14. 07:33

Los Angeles 2028: amerikai színekben indulna a kétszeres olimpiai bajnok magyar kajakos

Kajak-kenu
2026.10.12. 12:33

Fejes Dániel: Úgy készülhetek egy hazai vb-re, hogy címvédő vagyok

Kajak-kenu
2026.09.23. 14:53

Kajak-kenu: káprázatos teljesítmény az ORV-n

Utánpótlássport
2026.09.23. 09:03

Kajak-kenu: fölényes első hely az éremtáblázaton

Utánpótlássport
2026.09.20. 19:55

Kajak-kenu: újabb 13 éremmel folytatták a fiatalok az ORV-t

Utánpótlássport
2026.09.19. 19:37

Doktorics az NB I egyik legkiválóbb balhátvédjévé nőtte ki magát; Nagyot fordult a világ egy év alatt Csereklye Zsófiával

E-újság
2026.09.18. 23:32