Kiss Ágnes: Azért tudok az ezüstéremnek is örülni

KRASZNAI BENCEKRASZNAI BENCE
2026.09.18. 10:11
null
Kiss Ágnesnek csak a világbajnokság miatt lehet némi hiányérzete idén (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)
Két világbajnoki ezüstéremmel tért haza Poznanból, mégsem volt teljesen boldog, hiszen az olimpiai számban nem jött össze a dobogó. Néhány nappal később öt országos bajnoki címmel vigasztalódott a 21 esztendős kenus, Kiss Ágnes – vele értékeljük a maga mögött hagyott évet, s előre tekintünk a következő szezonra.

– Jól kezdték az évet az olimpiai számban, kenu kettes ötszáz méteren Nagy Biankával bronzérmet szereztek a szegedi világkupaversenyen, Brandenburgban győztek, a portugáliai Eb-n és a montreali vk-viadalon a dobogó második fokára állhattak. Az augusztus végi, poznani vébén mégsem jött ki a lépés, a hetedik helyen értek célba. Mi történt?  
– A múlt esztendőhöz hasonlóan idén is remekül kezdtünk, sőt, már az Európa-bajnokságon is sikerült előrébb lépnünk. Való igaz, egyetlen hiányérzetünk lehet, a világbajnokság miatt. Ez lett volna az igazán fontos, de sajnos nem úgy jött össze, ahogyan elterveztük. Még fejtegetjük, mi történhetett, mert úgy szálltunk ki a hajóból, hogy mindent kiadtunk magunkból. Remélem, megtaláljuk a fejlődési lehetőséget – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Kiss Ágnes, az MVM Szegedi Vízisport Egyesület 21 éves kenusa.

– De ha mindent beletettek a pályába, akkor nincs miért búslakodni, nem igaz?  
– A táv első felét jól megcsináltuk, viszont a második felében – ami az erősségünk – az indulásaink nem sikerültek olyan jól, mint az év első felében. Emiatt csalódott vagyok.

– Két ezüstéremmel térhetett haza Poznanból, ráadásul úgy, hogy öt év után versenyzett ismét egyesben, mégis csalódottan értékelt mindkét finálét követően. Ennek mi az oka?  
– Azért tudok az ezüstéremnek is örülni, viszont mindkét esetben úgy éreztem, hogy elveszítettük a futamot. Egyesben abszolút reális a második hely, azért voltam szomorú, mert nem tudtam tökéletes pályát evezni. Úgy szerettem volna kiszállni a hajóból, hogy életem legjobb egyesfutamát tudom magam mögött, négyszáz méterig jól is ment, ám az utolsó száz méteren annyira fújt a szél és hullámzott a víz, hogy képtelen voltam megoldani a helyzetet. A négyessel az idei legjobb pályánkat mentünk, jól sikerült a táv eleje, versenyben voltunk, de a kínaiak a végén erősebbek voltak nálunk. Idén nagyon sokat tudtak készülni erre, ennek meg is lett az eredménye. Azért voltam csalódott, mert szerettük volna megvédeni a világbajnoki címünket. Ebben most ennyi volt, nagyon küzdöttünk, és alapvetően jól mentünk.

– Nem sokat pihenhetett a vébé után, négy nappal később elkezdődött Szolnokon az országos bajnokság, amelyen öt aranyérmet szerzett. Hogy tekint rá?  
– Nagyon nehéz volt a világbajnokság után még egy hetet edzeni és újra versenyezni. Nem számítottam rá, hogy ennyire jól sikerül, eredetileg a párosban szerzett aranyérmekben bíztam, meglepetésre az ötszáz egyesem is remekül sikerült, ám a legnagyobb örömöt mégis a mixpárossal és a mixnégyessel elért győzelem jelenti, mert ezekre egyáltalán nem készültem.

– Két világbajnoki és egy Európa-bajnoki ezüstéremmel hogyan értékeli az évét?  
– Keserédesen. Az eleje nagyon jól, már-már álomszerűen alakult, tényleg sajnálom, hogy amikor igazán fontos lett volna, nem jött ki a lépés. Annak viszont kifejezetten örülök, hogy egyesben is megmutathattam magam, ez a felkészülésemet is nagyban segítette. Szerintem sokat fejlődtem.

– Miként tekint 2027-re?  
– Alig kezdődött el a pihenőidőszak, most még próbálok kicsit kiszakadni a közegből. Kíváncsi vagyok, mit hoz a jövő, egyesben szeretnék még magabiztosabbá válni, és tovább fényesíteni az idei vébéérmemet, emellett párosban is szeretnék stabil maradni.

– Hogyan tervezi a feltöltődést a következő hetekben?  
– Jogot hallgatok, ez a harmadik évem, szóval nem unatkozom, bőven van dolgom. Ami az edzést illeti: kis ideig csak pihenni szeretnék, majd szép lassan elkezdek mozogni, de nem kenuzni. Aztán nekivágunk az alapozásnak, addigra újult erővel állhatok bele a munkába.

 

Legfrissebb hírek

Thomas Konietzko: Tartanunk kell a tempót, hogy ne kerüljünk lépéshátrányba

Kajak-kenu
1 órája

Kleinheisler László: Nem éreztem úgy, hogy a saját hazám kellőképpen megbecsül és tisztel

Légiósok
22 órája

Los Angeles 2028: amerikai színekben indulna a kétszeres olimpiai bajnok magyar kajakos

Kajak-kenu
2026.10.12. 12:33

„Erre a sportágra születtem” – interjú Gulyás Michelle-lel

Képes Sport
2026.10.10. 08:01

„Csak átvétel volt, átadás nem a szövetségben, de mi építkezni szeretnénk” – Tajti-Márton Anita az atlétikai szövetség átvilágításáról

Atlétika
2026.10.08. 15:41

Szenvedéllyel csiszolja a gyémántokat – interjú Tisza Tiborral

Képes Sport
2026.10.06. 17:56

Robbie Keane: Mentálisan lemerültem – interjú a Ferencváros korábbi vezetőedzőjével

Minden más foci
2026.10.01. 06:43

Hámori Luca már tud örülni az Eb-ezüstnek

Ökölvívás
2026.09.29. 10:56