Kajak-kenu vb után: reformígéret női kajakban, égi segítség kenuban

KRASZNAI BENCEKRASZNAI BENCE
2026.09.01. 07:15
Milánó után Poznanban sem találtak legyőzőre világbajnok kenusaink (Fotó: Getty Images)
A gyorsasági szakágban négy arany-, hét ezüst- és egy bronzéremmel az éremtáblázat második helyén végzett a magyar válogatott a múlt héten Poznanban megrendezett kajak-kenu világbajnokságon. Olimpiai versenyszámokban mindhárom színű medáliából jutott nekünk egy-egy, kajakban a várakozások alatt teljesítettünk, kenuban viszont remekeltünk – a történteket a két szövetségi kapitány, Tóth Dávid és ifjabb Foltán László értékelte.

Szereti a fejlődést, így azt remélte a világbajnokság előtt a kenusok szövetségi kapitánya, ifj. Foltán László, hogy versenyzőink Poznanban túlszárnyalhatják a tavalyi, milánói vb-n elért két aranyérmet. Nos, a reményei – három-három arany- és ezüst-, valamint egy bronzéremmel – beigazolódtak, ráadásul, amióta a női szakág szerepel a vb-programban (2010) most fordult elő mindössze harmadik alkalommal, hogy hét dobogós helyezésig jutott a szakág – három aranyéremre viszont eddig még nem volt példa.

Foltán László

„Nagyon pozitív és megnyugtató, hogy láthatóan jó úton járunk – kezdte értékelését Foltán László. – Látszik, hogy a meghozott döntések és az a stratégia, amelyet felépítettünk, megfelelő. De megmondom őszintén, felhőtlenül nem tudok örülni, kettős érzések kavarognak bennem a héten történtek miatt.”

A szakember a szerda este, életének 43. évében balesetben elhunyt korábbi világ- és Európa-bajnok kajakos, a szövetségben 2018 és 2024 között szakmai igazgatóként tevékenykedő Boros Gergely elvesztésére gondolt, ami az egész csapatot megrendítette.

„Kapitányként végig próbáltam tartani magam, elveszítettük a bástyánkat, mert noha a szövetségben már nem dolgozott, a paksi Atomerőmű SE életében napi szinten jelen volt. És nagy szerepe volt abban a stratégiában is, amelyet felépítettünk a magyar kenuban, az alapokat annak idején még vele együtt fektettük le. Mindenki szerette, az egész csapatot, kajakosokat, kenusokat egyaránt mélyen megérintették a történtek. Nem volt könnyű, különösen a paksi srácoknak nem, a Kollár Kristóf és Juhász István alkotta férfi kettesünknek, valamint a kétszáz egyesben versenyző Hodován Dávidnak. Sok időre lesz szükségünk ahhoz, hogy ezt feldolgozzuk – mi is jó barátok voltunk, borzasztóan hiányzik, fel szeretném hívni” – nyilatkozta a könnyeivel küszködve Foltán László.

Óriási elismerést érdemel Kollár Kristóf és Juhász István, ők amúgy is nagy teherrel érkeztek meg Poznanba, hiszen port kavart a szövetségi kapitány azon döntése, miszerint nem az idén Eb-bronzérmes Fejes Dánielt és Hajdu Jonatánt, hanem őket indítja az olimpiai párosszámban. A csütörtöki előfutamban érthető okból gyengébben teljesítettek, de továbbjutottak, a középfutamra már összeállt az egységük, győztek, majd a fináléban óriási küzdelemben megvédték a tavaly szerzett vb-bronzérmüket. És arról se feledkezzünk meg, hogy a szövetségi kapitány határozatának értelmében Fejes Dániel indulhatott a másik olimpiai számban, amelyben holtversenyben diadalmaskodott, 2013 után szerezve ismét aranyérmet Magyarországnak C–1 1000 méteren.

„Örülök, hogy a stratégiánk és a válogatási elveink abba az irányba terelték Danit, amelyben ismét világbajnokot ünnepelhettünk olimpiai számban. Ez fantasztikus, óriási teljesítmény, olyan polcra helyezte fel magát, amelyen csak kevesen lehetnek. Talán ő is látja: mindenki azt akarja, hogy a pályafutása olyan ívet mutasson, amire régóta nem volt példa – folytatta Foltán. – Nem tudom, hogy a párosunk tagjai miként tudták rendezni a gondolataikat, a rajtjuk nem sikerült olyan jól, utána viszont szívvel-lélekkel harcoltak, mindent kiadtak magukból, s talán… Boros Gergely is besegített nekik kicsit. Kolonics György 2008 nyarán bekövetkezett tragikus halála, és az ugyanazon a nyáron a pekingi olimpián párosban elért bronzérmet követően megint egy »C-hármas« egységünk ért el fantasztikus sikert… És abban is hiszek, hogy Gergely a világbajnoki címét megvédő férfi négyesünknek is segített, amely tulajdonképpen agyonverte a mezőnyt. Reménykedem abban, a srácok jövőre történelmet írnak azzal, hogy ugyanabban a felállásban három egymást követő vébén diadalmaskodnak.”

Férfi kajakban a Nádas Bence, Fodor Bence, Kurucz Levente, Tótka Sándor alkotta négyesünk, valamint Kurucz és Fodor párosa egyaránt győzelemre esélyesként érkezett meg Poznanba, éppen ezért nagy csalódás, hogy mindkét egység lecsúszott a dobogóról.

Tóth Dávid

„Ezen a héten végig azt éreztem, hogy a kapufáról mindig kifelé pattan az a bizonyos labda – kezdte értékelését Tóth Dávid.Az ötszáz négyes bombabiztos versenyszámunk volt, előzetesen azt gondoltam, nem lehet kérdéses: érmet szerzünk. Nyilván sok minden történt, ami befolyásolhatta a versenyzőket, Nádas Bencének hétfőn megszületett a gyermeke, aztán olyan gyászhírt kaptunk, ami az egész hangár hangulatát megpecsételte, és igazi próbatétel volt mindenkinek. Ők is többet vártak maguktól, de ez a négyes egész évben fantasztikusan teljesített, olyannyira, hogy a vébészereplés ellenére is megőrizte vezető pozícióját az olimpiai ranglistán. Nyilván sokkal több van ebben az egységben, az is kérdéses, hogy a jövő év miként alakul a srácoknak, az biztos, hogy a történteknek le kell ülepedniük, és menni kell tovább előre. Ugyanez igaz a párosunkra is, egész évben remekelt, ezúttal is jött a dobogót érő helyen, ám a srácok a cél előtt néhány méterrel lebillentek a hajóról, letámasztottak, és ennek következtében annyit lassultak, hogy megelőzték őket a csehek. Mindenki tudja, hogy mindkét egységünk sokkal többre képes, ami valamilyen szinten megnyugtató a hosszú távú célunk, a Los Angeles-i olimpia fényében.”

Női kajakban sem úgy alakult a vb, ahogyan szerettük volna, a Kiskó Réka, Szegedi Angelina, Decsi Dorina, Mészáros Anna alkotta négyes, valamint Hofer Bianka és Tölgyesi Flóra duója is csak a B-döntőben szerepelhetett.

„Nem tudták teljesíteni, ami akár elvárható lett volna tőlük. A párosunk a középfutamban jól ment, ám ez kevés volt az A-döntőhöz, nagyon fiatalok a lányok, rengeteg tapasztalatot kell még szerezniük, sokat tudnak fejlődni. A négyes a három világkupán elért negyedik hellyel és az Eb-ötödik szereplésével stabilan a középmezőnybe helyezte Magyarországot az olimpiai rangsorban. Ehhez képest nyilván hátralépés a mostani szereplés, születhetett volna jobb eredmény. Az egész női kajakszakágat tekintve azt gondolom, hogy újragondolásra és megreformálásra van szükség, meg kell találni a módját annak, hogyan erősíthetünk a csapaton” – szögezte le Tóth Dávid.

A szövetségi kapitányok természetesen kiemelték a többi érmesünk teljesítményét is, ne feledjük, hogy a királyszám olimpiai, háromszoros világ- és háromszoros Európa-bajnoka, Kopasz Bálint ezúttal ezüstérmet szerzett, Csikós Zsóka vb-címet védett K–1 1000 méteren, Adolf Balázs (C–1 5000 m) ötödik vb-aranyát megszerezve a sportág örökös bajnokává vált, második helyen végzett női kenunégyesünk, valamint Csorba Zsófia (C–1 5000 m), Kiss Ágnes (C–1 500 m), Kőhalmi Emese (K–1 5000 m), Lucz Anna (K–1 200 m) és Varga Ádám (K–1 500 m).

Mindhárom színű éremből szereztünk egyet-egyet olimpiai számban, az első kvalifikációs év végéhez érve kajakban és kenuban sem állunk rosszul az ötkarikás rangsorban, ami összességében mindenképpen bizakodásra ad okot.

DOBOGÓSAINK
KAJAK
Férfiak
K–1 500 m: 2. Varga Ádám. K–1 1000 m: 2. Kopasz Bálint
Nők
K–1 200 m: 2. Lucz Anna. K–1 1000 m: 1. Csikós Zsóka. K–1 5000 m: 2. Kőhalmi Emese
KENU
Férfiak
C–1 1000 m: 1. Fejes Dániel. C–1 5000 m: 1. Adolf Balázs. C–2 500 m: 3. Kollár Kristóf, Juhász István. C–4 500 m: 1. Kollár Kristóf, Juhász István, Hajdu Jonatán, Fejes Dániel
Nők
C–1 500 m: 2. Kiss Ágnes. C–1 5000 m: 2. Csorba Zsófia. C–4 500 m: 2. Kiss Ágnes, Nagy Bianka, Opavszky Réka, Csorba Zsófia
PARA SZAKÁG (200 m)
Férfiak
KL1: 1. Kiss Péter Pál
Nők
KL2: 2. Varga Katalin
GYORSASÁGI ÉS PARA VILÁGBAJNOKSÁG, POZNAN

 

Öt nap, 242 futam, 78 ország, 892 versenyző – nem akármilyen megméretés volt a Poznanban megrendezett gyorsasági és para kajak-kenu világbajnokság. A Málta-tavi regattapálya 1990, 2001 és 2010 után negyedik alkalommal adott otthont a sportág világbajnokságának, mindent összevetve 36 A-döntőt rendeztek meg, huszonnégyet gyorsasági, tizenkettőt para szakágban. A megszerzett címek száma nem egyezik meg a döntők számával, hiszen olimpiai kategóriában, férfi C–1 1000 méteren két világbajnok lett: a cseh Martin Fuksa és a mi fiunk, Fejes Dániel személyében. Fejes nemcsak itt győzött holtversenyben, a portugál Fernando Pimentával és három némettel, Max Lemkével, Jacob Schopffal, valamint Carlotta Löskével együtt lett a vb gyorsasági viadalának legsikeresebb sportolója. Pimenta K–1 1000 és 5000 méteren, Schopf és Lemke két olimpiai számban, K–2 500 és K–4 500 méteren, Löske C–2 500 és C–1 5000 méteren diadalmaskodott. Érdekesség, hogy a tavalyi, milánói vb-n, valamint az idei, montemori Eb-n egyaránt négy aranyérmet szerző ukrán kenusnak, Ljudmila Luzannak ezúttal egy-egy arany- és ezüstéremmel kellett beérnie – hasonló teljesítményre egyébként lehetősége sem lett volna, C–1 500 méteren ezúttal nem ő indult. Luzan egyébként ettől függetlenül is történelmet írt, ő lett az első olyan európai versenyző, aki kétszáz egyesben címet védett. Érdemes megemlíteni, hogy noha a gyorsasági éremtáblázatot nem sikerült megnyernünk, a teljes világbajnokság lajstromában az élen végeztünk, öt arany-, nyolc ezüst- és egy bronzéremmel, immár megelőzve Németországot (5 arany, 4 bronz).
Fejes Dániel holtversenyben a vb legsikeresebb sportolója

 

 

Legfrissebb hírek

A messziről jött ember – Szeleczki Róbert jegyzete

Egyéb egyéni
Tegnap, 0:01

Adolf Balázs világbajnok, a sportág örökös bajnokává vált!

Kajak-kenu
2026.08.30. 14:38

Varga, Lucz és női kenu négyesünk vb-ezüstérmes, férfi kenu kettesünk harmadik

Kajak-kenu
2026.08.30. 11:10

Így védte meg világbajnoki címét a magyar férfi kenu négyes – videó

Kajak-kenu
2026.08.29. 17:12

Férfi kenu négyesünk megvédte világbajnoki címét Poznanban!

Kajak-kenu
2026.08.29. 14:51

Kiss Péter Pál hatodik alkalommal világbajnok!

Kajak-kenu
2026.08.29. 11:39

Csikós Zsóka: Nem meg kellett, meg akartam nyerni!

Kajak-kenu
2026.08.28. 17:22

Fejes Dániel: Végre befelé pattant a labda!

Kajak-kenu
2026.08.28. 16:49