Bakó Zoltán: Nem belenyúltam valamibe, hanem csináltam!

„Már elfogadtam a dolgot” – reagált Bakó Zoltán arra a kérdésre, miként éli meg azt, hogy életének 76. évébe lépett.

„Ez van, örüljünk annak, hogy működnek a dolgok, és minden megy előre. Nagy őrületet nem is tervezünk, a család nagy része amúgy is járja a világot, a fiam ugyancsak edző, épp Hongkongban van, a húszéves lányom meg Koppenhágában jár egyetemre” – meséli Bakó.

Három gyereke van, jelenleg csak a középső tartózkodik itthon, ő szállítási cégnél dolgozik, nemrég született meg a harmadik gyermeke.

Büszkén mesélte, hogy egyik unokája, Zoltán Szegeden vízilabdázik: „Százkilencven centiméter magas, nagyon ügyes! Épp most töltött másfél hónapot az Egyesült Államokban ösztöndíjnézőben, az a terv, hogy ott játszana és tanulna. Ő a fiam fia, van egy nővére is, ő Szegeden jár egyetemre.”

Bakó élete első világbajnoki érmét 1971-ben Belgrádban szerezte meg a kajaknégyes tagjaként. Egy évvel később, a müncheni olimpián ugyanebben a számban hatodik lett. Fantasztikus sikersorozat következett: öt egymást követő vb-n diadalmaskodott párosban, ezer és tízezer méteren felváltva, 1973-ban még Csapó Gézával, onnantól végig Szabó Istvánnal, egészen 1978-ig. Az 1976-os montreali győzelem viszont nem jött össze, a harmadik helyen ért célba az egység.

„Igen, az fájó volt, mert addigra rengeteget tanultunk már, s nagyon sokat dolgoztunk érte. Azon a tavaszon mindent megnyertünk, az olimpia előtt nem sokkal szerencsétlen betegség, vesegörcs hazavágott, Istvánnak meg ínhüvelygyulladása volt, ennek ellenére jól mentünk, így is hajszállal kaptunk csak ki. Akkoriban voltak azért doppinggyanús esetek, olyan sportolókkal, akik egy-két évre megjelentek, rendkívül erősek és jók voltak, majd eltűntek. No mindegy, mára már elfogadtam, nem cserélném el az olimpiai aranyra azt a tíz évet, amit versenyzőként elértem.”

Két szerencsétlen éve volt, mindkét esetben olimpiát jegyeztek a naptárak: az 1980-as moszkvai játékokat megelőzően súlyos betegsége miatt felhagyott az élsporttal. Edzőnek állt, s egészen kalandosan folytatódott az élete: 16 évig volt a norvég válogatott szövetségi kapitánya, két évig a brazilokat, majd egy évtizedig a dánokat segítette, egészen 2024-ig.

„Az edzői karrieremre ugyanolyan büszke vagyok, mint a sportolóira. Tizenkét olimpiai éremhez segítettem hozzá a versenyzőimet, nem csak úgy belenyúltam valamibe, hanem csináltam! Bejártam az egész világot, remek helyeken éltem, nagyon jó csapatokkal és kiváló emberekkel ismerkedhettem meg. Hatvan éve vagyok a sportágban, ha egészében tekintek rá, nem látok olyasmit, ami hiányozna, tökéletesen elégedett vagyok.”

Az üzleti életben is kipróbálta magát, 2004-ben hajógyártó céget alapított, kereslethiány miatt elhasalt a cég. Kevesen tudják, hogy 1981-től ajándéküzlete volt a belvárosban, ami olyannyira kinőtte magát, hogy további üzletek és 1200 négyzetméteres nagykereskedés is létesült mellé, amelynek Bakó elmondása szerint mintegy 800 regisztrált vásárlója volt. Ezt a vonalat a 2008-as gazdasági világválság zárta le, onnantól csak az edzősködésnek szenteli az életét: „Két éve költöztünk haza, Balatonfőkajáron élünk. Azóta is edzősködöm, Sukorón a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémián, tulajdonképpen folyamatosan, heti öt napot dolgozom, és versenyekre is járok. Párizs után azt mondtam, itt a vége, befejezem. Ez két hónapig jópofa volt, de nem tudtam elszakadni a sportágtól. Hogy meddig megy így, meglátjuk, én mindenesetre imádom” – zárta Bakó Zoltán.

Az egykori klasszis október 11-én vasárnap tölti be életének 75. évét, Isten éltesse sokáig!