…amit végül azzal az indokkal nem közöltek, hogy nem illik a lap profiljába. Ám az irodalmi, társadalmi, művészeti folyóirat, a Hitel szerkesztőségében felvetődött az igény, kellene egy – mondjuk úgy – sporttémájú cikk, s közölték az irodalomtörténész írását, ezt követően a Kortárs havilap is érdeklődött. A szerzőt – aki irodalomtörténészként nem tartja magát esztétának, szívesebben kutatja az irodalomnak a történelemhez kapcsolódó viszonyát – felkapta a szakma. Pontosabban, ez így nem igaz, mert N. Pál nem sportújságíró, ő maga is tiltakozna, ha ebbe a kategóriába tuszkolnánk, annak ellenére, hogy kérdés nélkül, fejből „köpi” az úszás és az atlétika időeredményeit, álljon itt példának a 2012-es londoni olimpián ötödik helyen célba ért 4x100 méteres férfi vegyes váltó részeredménysora (Cseh László: 53.40 mp; Gyurta Dániel: 59.01; Pulai Bence: 51.82; Kozma Dominik: 48.79). A sport a kultúra részeként történéseiben erkölcsi tanulságokkal (is) szolgál, ezt kutatja, fejti ki írásaiban.
Mindezt le kellett írni, mielőtt a könyvre térnék, amely tulajdonképpen két korábban megjelenő esszékötet, a Magyar sport – magyar sors, illetve a Magyar sport – magyar sors II. szerves folytatása, Nem azé, aki akarja… címmel. A szerző a sportban fellelhető értékeket, ha úgy jobban tetszik, értékrendet kutatja; nem az „éppen most” aktualitására, hanem az általános érvényű üzenetre összpontosítva.
Talán ebből is kiderül, N. Pál célja nem feltétlenül a primer sportrajongók megszólítása, a szövegek olvasása nem kevés kultúrtörténeti jártasságot is igényel. Ennél fogva nem könnyű olvasmány. Én egy-egy történet közben le-leeresztve a könyvet azon kaptam magam, hogy felteszem a kérdést: vajon a sportoló főszereplő tisztában van azzal, hogy tette, cselekedete, pályafutása jóval túlmutat a hétköznapi világon? Ez persze nem jelenti azt, hogy napjaink aktualitásával kapcsolatban ne lenne markáns véleménye (Emberkísérlet? Maraton – két órán belül; Szállj, szállj, szállj fel magasra! Armand Duplantis a világcsúcsgyáros). Persze a szerző nem bújik ki a saját bőréből (Az én hírnökeim, Miért ők a legjobbjaim), Csik Ferenc, Puskás Ferenc, Papp László, Balczó András, Egerszegi Krisztina személyében azok a példaképek is helyet kapnak, akikről az első két kötetben már írt.
Ha szabad egy rövid gondolatot: a magasztos eszméket a „fentebb stíl” eszközével veti papírra, a szöveg szövete már-már Veres Péter-i, Németh László-i sűrűségű – ezzel tisztában kell lennie annak, aki az esszék olvasására adja a fejét. Személyesen ismerve Jóskát, rá pontosan illik a stílus maga az ember mondás, nekem, akinek tetszik, nem tehetek arról, hogy a kor, amelyben élünk, az sms-böffentések, jobb esetben smile-k világára rendezkedett be…
A közelmúlt úgy hozta, néhány korszakos futballista hagyott itt bennünket, távozásuk az Ideje a búcsúnak fejezetben található. Bobby Charlton, Diego Maradona, Pelé, Franz Beckenbauer nekrológját kényszerítette a sors a könyvbe, nem megfeledkezve a zseniális kapusról: Mészáros Bubu hazatért.
A szerző zárszavában így búcsúzik: „(…) hinni szeretném, hogy a Kortárs Kiadó által világra segített immár három könyvem együtt érvényes, ha érvényes egyáltalán.”
Ne kételkedjünk benne: érvényes.
A Nem azé, aki akarja… az MSÚSZ Nagy Béla Program támogatásával készült.
(N. Pál József: Nem azé, aki akarja…, Kortárs Könyvkiadó, 2025)
Ma, az internet korában hajlamosak vagyunk az „ántivilág” kiadványait, illetve azok hibáit, hiányosságait szigorúan megítélni, pedig egy ezernyi adatot tartalmazó kötetet összerakni a hetvenes évek elején nem volt kis munka – de bárcsak a ténybeli melléfogásokkal lenne a legnagyobb gond Albert Jedlicka könyve esetén… ![]() Jedlicka is elismeri, nehéz volt a szelektálás, ki kapjon nagyklub-tagságit tőle, mindenesetre a válogatás szempontjait megosztja a kedves olvasóval: sikeresség, futballmúlt, nemzetközi kupaindulások – eddig rendben. Az már érdekesebb kritérium, hogy mennyire ismerik Csehszlovákiában, és járt-e már az adott klub Spejbl és Hurvinek hazájában… Persze a kupaindulás mint objektív mérce is megbicsaklik, ha – szinte kizárólag a szocialista tábor reprezentánsainál –, a Rappan-kupa- vagy a „világhíres” Cox-kupa-szereplések is akkora hangsúlyt kapnak, mint a BEK-részvétel… ![]() ![]()
(Albert Jedlicka: A nagyvilág nagy futballklubjai, Móra Könyvkiadó, 1973) |
![]() Ha David Goldblatt, a The Ball is Round című monumentális labdarúgás- és társadalomtörténeti alapmű szerzője és Simon Kuper, a futballújságírás egyedi hangú képviselője dicséri a címlapi ajánlóban James Montague könyvét, akkor az valóban okot ad az alapos figyelemre. A téma nemkülönben: a 304 oldalas angol nyelvű kötet igyekszik megvilágítani Szaúd-Arábia sportstratégiájának hátterét, megmutatva a 2034-es futballvilágbajnokság rendezőjének politikai és gazdasági manőverezését, a hétköznapi embernek szinte felfoghatatlan összegű befektetések célját, diplomáciai motivációit, Mohammed bin-Szalman koronaherceg törekvéseit és a nyugat-európai szemmel különös törvények (James Montague: Engulfed, Bonnier Books, 2025) |
(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2025. május 3-i lapszámában jelent meg.)